Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-08 / 19. szám

morzsalékokat egyházai és iskolái felsegélésére; de bátran merjük kérdezni: azokkal vissza vannak-e fizetve a magyar prot. egyházaknak a magyar haza s a magyar kultura érdekében hozott szolgálatai ? ! Távolról sem. A magyar állam és a magyar nemzet sokkal tartozik még minekünk, s ezért, ha hozzá fordulunk, a mit tőle nyerhetünk, az sem nem koldus alamizsna, sem nem kortes szolgálat megfizetése; az csupán a magyar államnak velünk szemben fenálló tartozásának részben való törlesztése. Ennek megértéséhez épen nem szükséges előhozakodni sem az egyház politikai törvények által szenvedett veszteségekre, sőt még az 1848. XX. törvénycikkre sem. A mi felsegíttetésünk kötelessége fel van írva a magyar nemzet utóbbi negyedfélszázéves történetének minden lapjára, s ez ad jogot nekünk, nem a kunyorálásra, hanem régi, hűséges szolgálataink jutalmának követelésére. Ultramontán jóakaróink olvassák el azért e történetet; tegyenek elfogulatlan összehasonlítást önmaguk és mi közöttünk s akkor el fog némulni nyelvükön a gonosz rágalom szava. S a miket az egyik féllel szemben elmondottunk, az igaz a másik féllel szemben is. Velök szemben még csak azt adjuk az elmondottakhoz, hogy Tisza Kálmán és a magyar prot. egyház nem egy. Tisza Tisza Kálmán kiváló és szerepvivő tagja magyar prot. egyházunknak, de sem nem pápája, sem nem személyesítője annak. Az ő politikai meggyőződéseit, cselekedeteit ám bírálja meg azért a függetlenségi, vagy akármelyik párt, ahhoz joga van; de ahhoz nincs joga, hogy egy ember iránt való politikai gyűlöletéből kifolyólag, csak azért, mert az az ember a prot. egyháznak kiváló férfia: alaptalan s megbecstelenítő rágalmakat szórjon magára az egyházra is. Szégyenletes e váci és gyanúsítás épen a függetlenségi párt részéről, a melyben ma is legtöbb a kálvinista pap képviselő s a mely párt jól tudja, hogy a magyar kálvinista nép s annak papsága volt eddigelé az ő legfőbb támogatója. A törvény ugyan bő alkalmat ad a kormánynak arra, hogy a protestáns papság ügyeibe beleevatkozzék; de bátran merjük mondani, hogy a mi papságunk, a mint ecldig, úgy ezentúl is igaz meggyőződése szerint fogja alkotmányos jogait gyakorolni s nem fog oly magatartást tanúsítani, a melylyel e megbecstelenítő gyanúsításra magát méltóvá tenné valaha! Némuljanak el azért e roszakaratú és nemtelen rágalmak. A magyar protostáns egyház s annak papsága nem tette soha s nem fogja tenni soha magát azokra érdemesnek! A mikor a magyar prot. egyházról s annak a haza, az alkotmányos szabadság s a nemzeti kultura körül szerzett érdemeiről van szó, akkor, rágalmazó és gyanúsító uraink, ezt kiáltjuk felétek: némuljon el nyelveteken a rágalom ós le a kalappal! Hamar István. ISKOLAÜGY. Jean Paul eszméi a leánynevelésről. (Folytatása és vége.) Ismét felvéve az elejtet fonalat: Jean Paulnak volt elég alkalma megfigyelni a női lélek természetét — és ő úgy találta, hogy azt egység és bensőség jellemzik. Erői inkább befogadók, mint képzők, a változó jelen hü tükrei. Minden külső változást bensővel kisérnek, azért is oly talányosak. A férfit szenvedély hajtja, a nő szenvedélyeket hajt, amaz monarchikus, emez demokratikus, amaz gyakran komoly, emez boldog vagy boldogtalan, víg vagy szomorú. A férfi természet inkább epikus és reflexiós, a női inkább lyrikus és érzelmes. Lelkük éltető szelleme a szeretet. Szeretnek vagy gyűlölnek. A mennydörgés kocsija elé galambokat fognak, olyanok, mint az otahajtiak, szelídek és gyermekesek, de az ellenséget elevenen falják fel. Ő közülök kerülnek ki a legtüzesebb mystikusok. Még férfi nem halt meg Jézus iránt való sóvár szeretetből, — apáca igen. De stoikus csak férfi lehetett. A nő teljesen átadja magát a tárgynak, melyet szeret. A férfiak dolgokat, igazságot, vagyont, a nők személyeket szeretnek. A mi a férfinak a tudomány, könnyen ez lesz az asszonynak a férfi, a ki tudományos. Már mint gyermek szeret a nő egy vexirembert, a babát és azért fárad; a fiú pedig nádparipát szerez s ólomhadsereget s azzal fárad. S talán innét van, hogy iskolába kerülve a leány, — tovább játszik otthon babájával, mint a fiú játéktárgyaival. S innét, hogy a leányok gyakrabban köszönnek, mint a fiúk; ők a személyeket nézik, a fiú talán a lovat az utcán; amazok a tünemények, ezek az okok után kérdezősködnek. Igen, a nőnél a szív a központ. A legfőbb és legszebb, mivel őket a természet megáldotta: a szeretet és ez a legerősebb hatalmuk is. De ha anyaság a nő rendeltetése s szeretet a lelke, igen természetes, hogy a leányok nevelésének e fő szempontok szerint kell igazodnia. Ez azonban nem zárja ki, hogy a nőt általános emberi nevelésben ne részesítsük. Mielőtt valaki anyává lesz, már ember. Az anyai rendeltetés az emberit nem pótolhatja, amaz emennek eszköze s nem célja. Miként a művész, költő stb. felett: úgy áll a nő felett az ember. A nő általános emberi neveléséről Jean Paul külön nem szól; azzal műve első alapvető részében, a gyermeknevelésnél foglalkozik. Itt tehát csakis a különös szempontok kerülnek szóba. A leánynevelésnél szerinte, minthogy anyaság a cél, a fejlődést maga a természet minden tekintetben e főcélra irányítja, s nekünk nincs más feladatunk, minthogy a természet ellenére ne cselekedjünk, se elébe ne vágjunk. A nevelés ne nyomja el a természeti erőket, hanem egészítse ki. tisztítsa és mérsékelje. A 110 — mint láttuk — csupa sztv, ő érzi, de nem látja magát. Első és fődolog tehát a lányoknál, hogy