Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-24 / 17. szám

A nagyfontosságú és érdekes vitáról tudósításunkat a következőkben adjuk. A javaslatot Tuba János előadó ismertette s ajánlotta elfogadásra s abban annak a hagyományos magyar egyházpolitikának folytatását látja, mely a történelmi fejlődés konszekvenciáival számolva, célját és föladatát sohasem az állam és egyház merev elkülönítésében, hanem abban kereste és találta, hogy jóakaratú érdeklődéssel kisérve az állam társadalmával történetileg is egybeforrt egyházak működését, azoknak, a körülményekhez képest mindig készséggel sietett anyagi támogatására is. Miután azonban a segítséget nyújtó állam köteles a maga érdekeit is biztosítani, természetes dolognak tartja, hogy a javaslatban az állami ellenőrzés benne foglaltassék. Ez az ellenőrzés azonban szerinte nem sérti az egyházak autonom jogait, mert az állami befolyással szemben a lelkészek a saját' egyházi hatóságaik és a közigazgatási bíróság védelme alá helyeztetnek. Az előadó után, mielőtt még a vita megindult volna, maga Wlassics Gyula kultuszminiszter szólalt fel, hogy a javaslat alapelveit s annak intézkedéseit ismertesse és indokolja. Ő is kifejezte, hogy az államnak épen nem lehet feladata, hogy az államot és az egyházakat egymástól mereven elválaszsza, hanem ellenkezőleg, hogy souverenitásának teljes épségben tartása mellett az egyes egyházakkal, valláserkölcsi céljaik keresztülvitelében közreműködjék. Ezért célozza most a javaslat legelső sorban az anyagi bajokkal küzdő lelkészek felsegélését. Elismeri, hogy az egyes vallásfelekezetek kölönböző történeti fejlődés eredményei levén, nem lehetséges minden viszonylatban nyersen, egyenlő elvek szerint rendezni az állammal való viszonyukat; de miután a javaslat nem céloz egyebet, mint csupán a létminimum biztosítását, ennél a kérdésnél lehetetlen dolog volt külön kategóriákat állítani fel s itt csak egy különbség ismerhető el jogosan : a kvalifikáció különbsége. Majd kijelentette a miniszter, hogy a javaslattal a kormány egyáltalán nem akarta megváltani az egyházaknak eddig nyújtott segélyeket és épen ezért készséggel felvette a 21. §-t ezeknek további biztosítására. Hogy a javaslat csak 800 frt létminimumot biztosít, az az állam pénzügyi viszonyaira vihető vissza, valamint az is, hogy ez a minimum is csak 9 év alatt lesz megadható. Majd a javaslatnak az autonómiát érintő pontjairól szólt a miniszter, védelmezve a kormány álláspontját. Az állami befolyás korlátozása végett a lelkészeket a közigazgatási biróság védelme alá helyezte, s ez szerinte teljes garancia arra nézve, hogy a kormány a maga ellenőrzési jogát visszaélésekre fel nem használhatja. Apponyi Aliért a nemzeti párt vezére szólalt fel a miniszter után s szigorú bonczolás alá vette a javaslatot, a melynek rendszere és gondolatai szerinte semmiféle egyházpolitikai koncepció egészébe vagy logikájába be nem illeszthetők, hanem csupán opportiunisztikusnak tekinthető. A javaslat céljával egyetért ugyan, mert dacára az állam súlyos anyagi helyzetének, látja és érzi, hogy különösen a szegényebb egyházak fölsegítése, a szegény lelkészi állások anyagi támogatása, föltétlenül szükséges; de a javaslatnak intézkedéseivel szemben néhány észrevétele van. Első kifogása az, hogy nem tartja helyesnek a lelkészi állásoknak azt a kettős kategóriáját, a melyet a javaslat fölemlít. Semminemű állami szempontot sem tud, a mely őt a nem kvalifikált lelkészek támogatására rábírhatná. Ha egyes egyházak megelégszenek azzal, hogy kvalifikáció nélküli lelkészeket is tartsanak, ez az ő önrendelkezésük körébe tartozik; de hogy az állam ilyen viszás, úgy valláserkölcsi, mint kulturális szempontból egyenesen káros állapotot támogasson: erre semmi rációt nem lát. Első észrevétel ~ tehát az, hogy az állami segítség kizárólag a kvalifíká cióval bíró lelkészeknek adassék meg és pedig a megállapított 800 frtos minimumnak létesítésével. Második észrevétele a javaslatnak arra az intézkedésére vonatkozik, mely szerint a törvényjavaslat a lelkészségeknek létező számát minden kritika nélkül elfogadja. Mielőtt az állam obligót, vállalna arra nézve, hogy minden rendszeresített lelkészséget a létminimum mértékéig segélyben részesít, az állami kormányzat és törvényhozás elementáris kötelessége, hogy magának előbb meggyőződést szerezzen arról, hogy a fönnálló lelkészségek száma vnlóban arányban áll-e azzal az egyházi és vallási szükséglettel, a melyet támogatni akar. Ez nem azt jelenti, hogy az állam imperative beleavatkozzék, hogy hány lelkészséget létesítsen valamely felekezet, hanem hogy olyan állásokat ne engedélyezzen, a melyek kézzelfoghatólag túlmennek az észszerűség köve telményein. A harmadik szempont, a melyből a törvényjavaslatnak intézkedései nem elégítik ki, az, hogy a törvényjavaslat az állami segélyt minden további kritika és vissgálat nélkül, a lelkészi jövedelmeknek jelenlegi állapotára reászabta, a miből egyenesen eltagadhatatlan igazságtalanságok és méltánytalanságok származtak. Származik ebből az, hogy az az egyház, a mely híveinek anyagi erejét a roskadásig igénybe vette, hogy egyházi igényeinek és különösen lelkészei ellátásának megfelelhessen, vagy épen nem, vagy csekély mértékben fog^ részesülni állami segélyezésben; azok a felekezetek pedig, a melyeknek hívei e tekintetben semmi, vagy igen csekély áldozatkészséget tanúsítottak, ezért az áldozatkészségüknek elmulasztásáért még prémiumot, még támogatást kapnak az államtól. Nem az államnak föladata, hogy az egyházi megadóztatásnak® mértékét meghatározza, vagy arra befolyást gyakoroljon, de ha az állam olyant tesz, a mit tenni neki nem kötelessége, a mit csak méltányossági és az ügy fontosságától áthatott érzelmek szempontjából tesz, t. i. hogy anyagi segélyezésben részesíti az egyházakat, akkor aztán a méltányosság, a minden felekezet iránt való egyenlő tekintet nem engedi meg, hogy a segély mértékének megállapításánál figyelmen kívül hagyassék az, hogy mindegyik egyháznak hívei mennyi áldozatot hoznak már a maguk erejéből, a maguk jóakaratából. így jönnek létre a törvényjavaslatnak dispozicióiban azok a furcsaságok, míg 22.000,000 ev. ref. hívőnek 488,000 forintos segítség fog nyújtatni, 1.500,000 görög keleti római^ hívőnek 911,000 forint fog jutni, s míg 1.200.000 ágostai hitvallású hivőnek 71,000 forint segítség jut, addig 700,000 izraelitának 91,000 forint. Ezek olyan vastag egyenlőtlenségek, a melyeket figyelmen kívül hagyni lehetetlen, hogy ha az állami segélyezés terére lépünk. Akár akarja a törvényjavaslat, illetőleg akár akarják a törvényjavaslat szerzői, akár nem, a törvényjavaslat intézkedései érintik az egyházi adózás terét. Mert előre látható, hogy ha ez az aránytalanság meg fog maradni, akkor azoknak az egyházaknak a tagjai, a melyek magokat eddig is megerőltették, arra fognak törekedni, hogy ezt a nagy terhet letegyék; s ekkor újabb baj fog előállani. Mert a kormány vagy bele fog menni, hogy a teherleszállítást elfogadja s ez esetben újabb és újabb áldozatokat hozni lesz kénytelen; vagy pedig nem megy ebbe bele, de akkor meg célját, hogy segítsen, épen nem érte el. Azért tehát a legnagyobb méltánytalanság az állami segítség megállapításánál tekintetbe nem venni azokat az aránytalanságokat és egyenlőtlenségeket, a melyek az egyházi öntevékenység ég önmegadóztatás terén előfordulnak a különböző felekezetek között, sőt ugyanazon felekezetek különböző vidékei és részei közt. Ha az