Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-24 / 17. szám

állami segítséget erre az igazságtalan bázisra alapítják, azzal még azt is megnehezítik, hogy az egyházak a saját körükben a legkülönbözőbb vidékek közt létező adóztatásai aránytalanságokat kiegészítsék. Ez a maga eredményében máshová nem vezethet, minthogy kénytelen lesz az országgyűlés e javaslatnak novelláris úton való kikorrigálásával folyton foglalkozni és ezáltal azt a megnyugvást, a melyet előidézni akart, krónikus nyugtalansággá átváltoztatni. A helyes eljárás tehát szerinte az volna, ha a kormány, mielőtt a segítésbe belemenne, az egyes egyházak elöljáróságaival egyetértve, egy ideális átlagos önmegadóztatási arányt állapítana meg s azt venné alapul a segélyezésnél. Kívánsága továbbá, hogy az ily módon megállapítandó segélyösszeg, a maga egészében az illető egyháznak bocsáttassék rendelkezésére s ne az egyes lelkészeknek adassék. Az állami ellenőrzést így is meg lehetne valósítani, mert azt ki lehetne kötni, hogy az egyházak e segélyösszeget mint külön alapot kezeljék s évenként részletesen elszámoljanak, bemutatván a segélyezett lelkészek névsorát is. Mindeme kifogásai alapján, a maga és elvtársai nevében a következő határozati javaslatot terjesztette be: A lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló törvényjavaslat, következő elvek alapján való átdolgozás céljából utasíttatik vissza a közoktatásügyi és pénzügyi bizottsághoz. 1. Segítségben egyedül azok a lelkészek részesülnek, a kik a javaslat 4. §-a követelményeinek eleget tettek. 2. Az egyes felekezeteknek lelkészi jövedelem-kiegészítés céljából adandó segítőösszeg megállapítása a következő alapon történik: a) A kormány az illető felekezeti főhatósággal vagy képviselettel érintkezve, lehetőleg azzal egyetértőleg állapítsa meg a segítendő lelkészek számát; b) a segítő összeg mindegyik felekezetre nézve annyit tegyen, hogy a megállapított számú lelkészek fizetése a következő pont szerint számítandó lelkészí jövedelmekkel együtt 800 frtra legyen emelhető; c) a lelkészi jövedelmek összeírása általában a javaslat 11. §-a szerint történjék, de a hívek szolgálmányai (egyházi adó) mindig egy bizonyos átlagmennyiségben vétessenek föl (p. o. az egyenes állami adónak bizonyos százalékában), akár többet, akár kevesebbet teljesítenek azok tényleg. 2. Az egész szükséglet, mely ezen az alapon a lelkészi kongrua kiegészítése céljából mindegyik felekezetre nézve előáll, az illető felekezetnek egy összegben rendelkezésére bocsáttatik a következő föltételek és föntartások mellett: a) ez az összeg mint külön alap kezelendő és csupán erre a célra fordítandó, a mi végből az államfelügyelet biztosítandó; b) a felekezeti főhatóság tartozik a segélyezendő lelkészek névjegyzékét a segélyezés mindazon körülményeivel, a melyek az állami felügyeletet érdeklik, a kormánynak évenkint bemutatni; b) olyan lelkészek, kikkel szemben a segély megtagadásának, illetőleg megvonásának a javaslatban megjelölt oka fönforog, ebből az alapból nem segélyezendők, ha ilyenek a bemutatott névjegyzékben előfordulnak, a kormány azok nevének törlését, illetőleg a segély megvonását követelheti, ha pedig valamelyik ellen ilyen természetű indokból panasz hozatik föl, a kormány a javaslatban körülírt eljárást indíthatja meg az ott meghatározott joghatálylyal; d) ha valamely felekezet az alap kezelése és a segély megadása vagy megvonása tekintetében a kormánynak törvényen alapuló követeléseit nem teljesítené, vagy egyáltalában a törvényt meg nem tartaná, ennek a felekezetnek kezéből ez alap, megfelelő figyelmeztetés után, a kormány közvetlen kezelésébe visszavehető. Bethlen András gróf szükségesnek tartja ugyan a szegény lelkészek segélyezését s e tekintetben helyesli a javaslatot; de nem helyeselheti azokat a feltételeket és módozatokat, a melyeknek keretében a segély nyujtatik. Szeretné, ha a törvény csak ideiglenesnek nyilváníttatnék. Eltévesztettnek tartja, hogy a javaslat olyan egyházakat foglal egy keretbe, a melyeknek vagyoni helyzete és önmegadóztatási bázisa teljesen különböző. Még méltánytalanabb, hogy a segélykiosztásra és megadásra nézve ugyanazon rendelkezések vannak minden egyházra nézve. Az egyenlőség proklamálása, egyenlőtlen viszonyok közt igazságtalanság. A 9. §. rendelkezései őt valósággal megdöbbentik. Suttogják ugyan, hogy ezek az intézkedések a nemzetiségi egyházak féken tartása végett szükségesek, de hát akkor miért vonják egy keret alá ezekkel azokat az egyházakat, a melyeknek hazafiságát kétségbevonni nem lehet. A kormánytól tehát a 9. § ra nézve megnyugtató nyilatkozatot kiván, mert más különben nem tudna a javaslathoz hozzájárulni. Schwicker Hmrik szász képviselő szerint a javaslat indokolása a jogegyenlőséget és a viszonosságot hangoztatja ugyan, de ennek világosan ellene mond a javaslat 1 §-a, a mely a r. kath. lelkészeket annak rendelkezései alól kiveszi. Kifogásolja, hogy a javaslat felől nem hallgatták meg előzetesen az egvházakat. Legnagyobb kifogása azonban a javaslat ellen az, hogy az egyházi autonómiát megtöri s az egyházakkal szemben is alkalmazza az állami beavatkozás rendszerét. A javaslatot tehát nem fogadja el. Zichy János gróf elismeri ugyan a szegény papság segélyezésének szükségességét, de nem tartja megengedhetőnek, hogy a segítség fejében a kormány belenyúlhasson az autonomia szentélyébe. Épen ezért a következő határozati javaslatot nyújtja be: Határozza el a Ház, hogy a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot visszautasítja a képviselőház közoktatásügyi bizottságához, azzal a meghagyással, hogy a bizottság azt úgy dolgozza át, hogy a különböző hitvallások önkormányzatát ne sértse és hogy az állam a hzzzájárulás alapján sem az egyházi kormányzat, sem a fegyelem tekintetében újabb befolyást ne nyerjen. (Folyt, köv.) H. 1. KÜLFÖLD. Római katholikus élet Chilében. Ha van állam, mely a »protestantismus mérgétől* meg tudta magát óvni és egészen róm. kath. alapokon tudott kifejlődni, úgy bizonyára a délamerikai chile-i köztársaság az, a mely tudvalevőleg évszázadok óta római kath. papi hatalom alatt áll. A ki azonban azt gondolná, hogy az egyházi állapotok Chilében teljesen rendben vannak, az hallgassa meg magát XIII. Leó pápát, ki legközelebb egy enciklikát írt a chilei főpapsághoz, a melyben keserűen panaszolja, hogy a chilei köztársaság papsága közel van már ahhoz, hogy minden tekintélyét és befolyását elveszítse. Hogy csupán egy ember látszanék méltónak az összes papság közt a bibornokságra, de még az is »embertelen eljárást követ*. Az enciklika komoly panaszokkal és vádakkal lép fel különösen a chilei érsek ellen, a miket azonban az érsek nem hagyott szó nélkül, hanem válaszában a pápa ő szentsége s az egész pápista klérus nyakába zúdította azokat vissza. ...