Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-27 / 13. szám

gatókra nézve megállapított tanulmányi feltételektől el nem tekinthet, valamint felebbezési fórumul sem szerepelhet olyan esetekben, melyekben nem az összes hazai főiskolákról kitiltást mondja ki a fegyelmi ítélet, mint a hogy ez a 160. §-ban van megállapítva. Végül, hogy a konvent" intézkedései hiábavalók ne legyenek, mindenekelőtt feliratot kellene intéznie a kormányhoz, melyben a vallás- és közoktatási miniszter felkérendő volna, küldené le a jogi szakoktatás reformjára és jogi vizsgákra vonatkozólag általa a közel jövőre kilátásba helyezett törvényjavaslatát a konventnek, mint a négy jogakadémiát fentartó reformált egyház legfelsőbb oktatásügyi közegének, úgyszintén az alatta álló jogakadémiáknak véleményezés végett s ne határozna annak végleges szövegezése iránt a konvent meghallgatása előtt. A jogakadémiák viszont utasítandók volnának, hogy a mint a kérdéses törvényjavaslatot megkapták, azt haladéktalanul vegyék tárgyalás alá s véleményeiket azonnal küldjék be az egyetemes tanügyi bizottság jogakadémiai szakelőadójának. Dr. Móricz Károly. TÁRCA. Miként képződtek a különböző vallások, mikor esak egy az igaz Isten? Mikép képződött a sok vallás? oly kérdés ez, a melyre csak azok tudnak könnyű szerrel felelni, kik a vallástól minden igazságot (megtagadnak. Szerintök a vallás csak álom és pedig az egyes népek hangulatának és sajátosságának megfelelőleg derűit vagy zordon álom. A kérdés azonban [más alakot nyer előttünk, kik a természeti és szellemi élet tapasztalaitainak alapján állva, Istennek létezéséről meg vagyunk győződve lelkünkben. A földi változások fölé emelkedve, fenségét az örök rendben igazolva, a világmindenség őserejeként uralkodik Isten a világ felett. De hát ha már csak egy Istenség és egy világrend van, honnan mégis a sok különböző vallás? Hogy erre a kérdésre megfelelhessünk, elébb azzal a kérdéssel kell tisztába jönnünk, hogy minek keresi az ember tulajdonkép az Istennel való összeköttetést? Csak a tudományos szükség egyik nemét képezi-e az, hogy egyik okról a másikra emelkedjék, míg aztán utoljára ráakad a végső és legmagasabb okra? vagy az Istennek eme keresésénél erősebb és bensőbb hatalom is működik közre? . . Az élő lények között az ember van a legtöbb fájdalomnak és szenvedésnek alávetve. Neki van a legérzékenyebb idegzete. Még a testi fájdalmakat is sokkal elevenebben érzi, mint a többi teremtmények bármelyike. A testi fájdalmakhoz szegődnek azonban a sokkal nagyobb lelki fájdalmak. Mindnyájan aranyos életről álmodozunk, mindnyájan a verőfényes boldodság képét szeretjük rajzolgatni magunk elé, pedig hányszor le kell mondanunk álmainkról, reményeinkről?! De hát a kik teljesülve látják reményeiket, a kiknek törekvését fényes siker koronázza, föltétlenül boldogok-e? Mikor szerencséd szép májusi napként ragyog és minden vágyad elpihen, ime kikeleted verőfényes melegét fagyasztó téli fuvalom gyanánt járja át az a gondolat, hogy mindez mulandó és máról holnapra elvétethetik tőled és a költő ezt kiáltja neked: »ne csüggjön szived az életet mulóan ékesítő jókon, a gazdag tanuljon lemondani, a boldog tanulja meg, mi a szenvedés «. És mennyire szaporítod ezeket a fájdalmakat képzelő tehetségeddel magad is, midőn a balsors által leveretve, nem hiszesz többé a teljes boldogság létezhetésében; a jövő képét sötét szinekkel rajzolod magad elé s aggódásokkal és töprengésekkel izgatod lelkedet. Igen, az ember nyugtalansággal teljes lény. De bármily nagy töprengést okoz is a földi dolgok állhatatlansága, még sokkal keserűbb fájdalmat okoz a bűntudat. Nem szabadulhatunk meg attól a tudattól, hogy mi egy magasabb erkölcsi rend kötelékében vagyunk, hogy nekünk szakadatlanul harcolnunk kell amaz ádáz hatalmak ellen, a melyek minket a mélységbe vonnak. És ha elestünk a harcban és a lelkiismeret panaszra kél ellenünk, akkor rányomakodik a lélekre a bűnösség ama fájó tudata, a mely az emberiség évezredein mélységes és megrázó jajkiáltásként vonul végig. A minden oldalról megterhelt emberben feltámad a szabadítás szükségének mélységes érzete. A vallásnak pedig épen az a legfőbb feladaia, hogy ezt a szükséget kielégítse s ez által az embert bensőleg vidámmá és szabaddá tegye. Lehető volna-e már a szabadulás, ha nem volnánk összekötve az örökkévalóval, a ki felette áll a végességnek; a mindentudóval, aki tudja, hogyan vagy, mire van szükséged ? a ki benső valódat és lényedet kezében tartja; a szent és könyörülővel, a ki még akkor is meg tud neked bocsátani? Tehát a szabadulás, a kedély benső nyugalmának szükségérzete, a mely a léleknek Isten utáni erős honvágyát folyvást ébresztgeti, minden izében gyakorlati szükség. Ha lehetséges volna bizonyos időre lekötni ezt a szükségérzetet, utóvégre is ellenállhatlan erővel törné az szét a bilincseket. Míg ha sikerülne megszabadítani az emberi lelket a végesség nyomásától, a bűntudat fájdalmától és sikerülne annak állandó megnyugvást biztosítani, minden egyéb nyomás csekély jelentőségűvé válnék reá nézve. A végett azonban, hogy ahhoz emelkedjünk, a ki egyedül képes megszabadítani és megváltani: az emberi léleknek a leghatalmasabb lendületre van szüksége, a melyre az kiválólag képesítve is van, a mint ezt a költő is érezte, a ki ezt mondja: ^emelkedjél lelkem sasként az ég felé*. Az ősidők sok emberében megvolt erre a a lendületre képesítő erő; mert a legrégibb imádság, mit a történet megörökített, ekként hangzik: Ég! Atya! És ez lényegileg hasonló a mi legszentebb imádságunkhoz: Mi atyánk, ki vagy a mennyekben! Azonban a fokozódó világtapasztaláshoz képest mindjobban elbágyadt az emberi lélek s érzületének és gondolkozásának szárnyaira mindjobban rátapadtak a földi bajok, a mikor is úgy tetszett neki, hogy van valami titkos hatalom, a mely békességet, örömet, életet teremt, és viszont van egy másik hatalom is, a mely szenvedést, szomorúságot, halált áraszt az