Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-13 / 11. szám

A keeskeméti ref, egyházmegye esperesi körlevele. 26/1898. A kecskeméti evang. reform, egyházmegye szent gyülekezeteinek, hív lelkipásztorainak és buzgó elöljáróinak áldás, kegyelem Istentől a minden jók adójától! Hazai reform, egyházunk születése percétől kezdve mindenkor harcnak és háborúnak volt gyászos színtere. Egyházunk hajója szirtek és habok közt hányatott és gyakran kellett felkiáltanunk a kétségbeesett tanítványokkal: Uram! tarts meg minket, mert elveszünk! De hitünk fejedelme, az elnyeléssel fenyegető habok közt is ott aludt csendesen egyházunk hajójában és mikor a veszély legnagyobbnak látszott, felkelt s egyetlen szavával lecsendesítette a háborgó tengert és veszedelmeket. Hallottuk bíztató szavát: mit féltek óh kicsiny hitűek?! A napok, a melyekben élünk, valóban gonoszok. A habok és hullámok még ma is csapdossák egyházunk sokat hányatott hajóját. Nem külellenség többé, nem kívülről fenyegető veszély az, mely elnyeléssel fenyeget. Elmultak és ne adja Isten, hogy visszajöjjenek, azok az idők, a melyeknek visszaidézése is fájó emléket kelt minden igaz magyar, minden' igaz református ember szivében. De a belülről rágódó férgek nem pusztultak el az idővel, sűrű sötét fellegek tornyosulnak egyházunk egén; értem, a valláshoz, egyházunkhoz való ragaszkodás lanyhulását, a hitbeli közönyösséget! Elmúlt, fájdalom, az az idő is, a mikor a református ember büszkén, nemes önérzettel vallotta magát reformátusnak, magyar vallásának. Helyébe lépett a közönyösség, fel sem vevés. E mellett a szabadelvűség álarca alá bujt felekezetnélküliség. szektáskodás, baptistaság, nazarénizmus, szocializmus felé hajló vágy — mindezek alapjában támadják meg szeretett egyházunkat, e földön egyedüli kincsünket — szent vallásunkat. Hivatalomból kifolyó kötelességemnek ismerem, hogy koronként felemeljem felügyelői szavamat s felhívjam a kormányon ülő férfiak figyelmét a bajra és az orvos szerre. Csak a vak nem látja, hogy a szocializmus és baptizmus gyülekezeteinkben terjed és terjedésének a mult esztendő különösen jó meleg ágy volt. Nem jutott ugyan még eddigelé tudomásomra, hogy valahol egyházmegyénk gyülekezeteiben a felekezetnélküliség ütötte volna fel fejét, de félő, hogy a mostani constellatiók között, itt-ott az is el fog következni. Bár megvallom, hogy ezt népünk józan esze után ítélkezve, nem igen hiszem. De azért legyünk készen és résen, az ördög nem alszik és a konkoly hintő irigy éjjel szokott eljönni; a ragadozó farkasok akkor jönnek, mikor a pásztorok alusznak. Legyünk azért mindenkor ébren és vigyázzunk a gondjainkra bizott nyájra, hogy ha eljön a háznak ura, ne találjon bennünket alva! A baj kétségtelenül megvan, szemeinket lehunyni előtte nem lehet. Orvosszerről kell gondoskodni — és itt ismét halljuk Jézus biztató szavát: mit féítek óh kicsinyhitűek?! ' Nagy tudományú, magas állású férfiak rögtön készen vannak az orvosszerrel és ettől várják a bajok gyógyulását. Lapokban, zöld asztalnál, hivatalosan és nem hivatalosan arcanumul hangoztatják a lelkészek részéről a cura pastoralis gyakorlását, az intensivebb lelkipásztori tevékenységet, a belmissziót, az evangelizációt, a felolvasásokat, az ifjúsági és nő-egyesületek szervezését s több efféle egyháztársadalmi szereket. Kötelességemnek ismerem lelkipásztortársaim iránt mindenkor és mindegyik iránt viseltető szeretetemnél fogva rögtön megjegyezni, hogy ha a lelkészek mindannyian megteszik tartozó kötelességüket egyházuk iránt, a cura pastoralis okos és bölcs alkalmazása kivétel nélkül mindegyiknél és mindenütt megtermi az óhajtott gyümölcsöt. Az ő életük kell, hogy folytonos evangélizáció legyen, családi és hivatalos életük egy nyitott könyv, a melyből mindenki folytonosan olvashat. De mit tehet egy ember, ha János szelídségével, Pál bölcseségével és Péter buzgóságával működik is, kivált egyházmegyénk nagy gyülekezeteiben, ha nincsenek segítő társai, buzgó ügyfelei ? És itt fordulok a gyülekezetek vallásos, egyházukat szerető pre.sbytereihez, a kiket a közbizalom a lelkészek mellé őrállókul választott. Őrájuk néz a gyülekezet, bennük magát látja megtestesülve. A nép magában sem nem jó, sem nem rosz, olyan a milyenek elöljárói. És higyjék el, hogy egy példa nagyobb határt tesz, mint száz beszéd. Ha a nép azt lenne kénytelen látni, hogy elöljárója templomkerülő, vallásához lágymeleg, vagy pedig hideg: a nép epen azt cselekszi. Legyenek a presbyter urak mindenütt a népnek tüköréi, járjanak ki és be a nép előtt jó példával a vallásosságban és ezt mutassák ki külsőképen is; gyakorolják a templomot, járuljanak az úrnak szent asztalához, szavukban és tettükben mutassák meg, hogy méltók arra a szép tisztre, a melyre a gyülekezet megválasztotta. Ügy fényljek az ő világosságuk, hogy mások is lássák az ő jó cselekedeteiket! És ha jó példaadással járnak elől a gyülekezet tagjai előtt, irántuk a tisztelet, a gyülekezethez való ragaszkodás erősödik; eloszlik és megszűnik az egyházunk testén terjengő kór, a szektáskodás, a szocializmus és más e fajta rák! Es ha mindegyiknek sikerül egy eltévelyedettet a jó útra téríteni, bizonyára nagyobb öröm lesz a mennyben, hogy nem mint kilencvenkilenc igazon! Sokkal jobb az Efraim szőlő mezgerlése, mint Abiezer gazdag szüretelése! (Bir. 8. 2.) De fordulok továbbá a tanítókhoz, a kik hivatva vannak, hogy a jövő kornak egyháztagokat neveljenek. Csendes panaszképen legyen mondva, több helyen tapasztaltam, kivált nagyobb helyeken, a hol a tanítók száma nagyobb, hogy nem mindnyájan érzik hivataluk fontosságát; nem egyháziasak, nem ragaszkodnak az őket tápláló édes anyához, az egyházhoz úgy, mint a hogy kellene; külső megjelenésükben sem tanúsítják azt, hogy ők egyházi férfiak; hidegen és ridegen töltik el azt a törvény parancsolta néhány órát, s a helyett, hogy nevelnének is, tanítanak csupán s idegen tereken, hivatásukkal nem egyező munkában töltik el szabad idejüket. Nem jól van ez így! Elvárom és megkövetelem ezen egyházmegye minden tanítójától, hogy mint mindenestől fogva az egyház testéhez tartozó iskolának tanítói, mindenestől fogva az egyházhoz tartozzanak, külső megjelenésükben is mutassák meg, hogy ők egyházi férfiúk ; tanítsák, neveljék a gondjaikra bizott növendékeket igaz vallásosságban, erősítsék növendékeikben az egyházhoz való ragaszkodás hitét; legyenek vallásosak, gyakorolják az Isten házát, gyakoroltassak növendékeikkel is, szoktassák Őket korán a templomhoz. Külső világi foglalatosságaikban ne az extravagantiák terén működjenek és ne ott akarjanak fel — és kitűnni, hanem irtsák a gyomot a gyenge gyermek kebeléből, plántáljanak abba hithűséget, egyházhoz való ragaszkodást. Meg vagyok győződve, hogy így egyesült erővel, vállat-vállhoz vetve, lelkész, presbyterium és tanítók, ha