Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-27 / 9. szám

mátus egyház össze van forrva a magyar nemzet és a magyar állam testével, úgy hogy volt idő, a mikor a magyar nemzet a magyar református egyház kebelében élt s a magyar nemzeti állam kiépítésének aspirációi csak annak tagjai szivében lobogtak. Ma ugyan a magyar jelző a mi református egyházunk címében, nem olyan hatalmas és nagy jelentőségű, mint volt a régebbi időkben, mert hát Istennek hála, más felekezetek kötelékében is vannak magyarok, de azért magyarabb egyház, mint a miénk, és a magyar nemzeti állani kiépítésére több szolgálatot tevő papság, mint a mi papságunk: nincsen a Kárpátoktól Adriáig sehol. íme, csak az imént is, az egyházpolitikai törvények megszavazása és keresztülvitele alkalmával — bár nagyon sokat vesztettünk és jövedelmeinkben sokat károsodtunk — a magyar református egyház tekintetbe vette a magyar állam magas rendű érdekeit s míg a többi egyházak demonstráltak és izgattak a törvények ellen: addig mi nem sajnáltuk az áldozatokat sem, csakhogy az állam magasabb rendű érdekei győzelemre jussanak. Hahát annyira egybeforrtunk a magyar állammal és annak érdekeivel: ugyan bizony, mondhatja-e valaki, hogy a magyar államnak nincsenek kötelességei velünk szemben ? De mégis mindent az államtól várni s egyedül csak reá támaszkodni — a mint Bartha B. úr mondaná — ez sem nem helyes, sem nem időszerű; mert »ez az ország nemcsak reformált honpolgárokból áll, hanem véletlenül görög keletiek, görög katholikusok és másfélék is vannak, kik hasonló igényeket emelnek, s aztán az ultraínontánizmus még az ellen a 6 — 8 száz frtos fizetés ellen is lázong, a mit a kormány tényleg adni hajlandó?* Hát ez mind nagyon szép így a papiroson. De feledi dr. Bartha Béla úr, hogy mi nem mindent kérünk és várunk a kormánytól. Mi csak alig egy morzsát kérünk ahhoz a falathoz, a mi már megvan s a min már évek hosszú sora óta tengődünk. •— Mi az állami segítség egy millió frtja a mi sok millióinkhoz képest, melyeket mind a saját verejtékünk árán gyűjtöttünk össze és fordítunk anyaszentegyházunk szükségeinek fedezésére? Hanem mit csináljunk, ha az idő jobban sietett, minthogy mi vagyonszerzésünkkel beérhettük volna ? Mit csináljunk ha az igények oda emelkedtek, hogy csekély fizetéseink mellett nem tölthetjük be hivatásunkat és nem felelhetünk meg társadalmi kötelmeinknek? Pedig az, hogy mindezekben helyt álljunk, nemcsak kizárólag az anyaszentegyház, hanem az állam érdeke is. A nagy nemzettestben mi vagyunk, úgy szólva, habár nem is a legnagyobb, de a legtiemesebb szerv. A szem is kicsiny tag, de azért az egész testnek lámpása. Hogy aztán más szerv is beteg a nemzet testében; hogy pl. a gör. kath. gör. keleti és zsidó lelkészek is várják a segedelmet: ebből nem az következik, hogy egyáltalán nem kell a gyógyításhoz kezdeni, hanem igenis az, hogy rögtön a gyógyításhoz kell látni az egész vonalon, természetesen, ha egyszerre nem lehet: a gyógyítást a legnemesebb szerven kell megkezdeni s csak azután folytatni tovább a lábakon a kezeken és a testnek kevésbé jelentékeny tagjain. Annak meg mi egyáltalán nem vagyunk az okai, hogy ezek a feladatok az államra várnak, vagyis, hogy a tagok tőle is várják a gyógyítást. Hát a gyermekek miért, hogy a családfőtől várják a kenyeret a ruhát, a meleg hajlékot? S miért, hogy egyetlen jó családapa sem szól így gyermekeinek: Hjah, barátim, nekem még egyéb gondjaim is vannak, menjetek előlem, nem kaptok semmit? Hanem azon igyekszik mindenik, hogy mentől elégedettebb legyen a ház minden egyes tagja, mert a hol megelégedés van, onnan távol jár minden viszály és egyenetlenség. Ha mi így fogjuk fel az állam helyzetét és szerepét a haza minden egyes gyermekével szemben; ha mi kimondjuk és hangsúlyozzuk, hogy a református papság egy olyan hatalmas tényező a nemzet testében, mely a benne rejlő testi és szellemi erőknél fogva bátran megkövetelheti, hogy őt az állam lételének feltételeiben, erői kifejtésének kívánalmaiban a leghathatósabb mértékben gyámolítsa: hát anarkia-e ez? Hát nem a legteljesebb elismerése é ez annak, hogy az államot az ő polgáraihoz a legszorosabb és a legbensőbb kötelékek kapcsolják; azok a kötelékek, melyek a családapát gyermekeihez és a család többi tagjaihoz: a szeretetnek kötelékei? S mert én ebből a tisztult, ebből a magas keresztyéni szempontból fogom fel az egyház és az állam közötti viszonyt : épen azért mondtam, sőt mondom újólag most is, hogy mi, a református papság, a bennünk rejlő testi és szellemi erőknél fogva bátran megkövetelhetjük, hogy minket az állam a leghathatósabb mértékben gyámolítson. Ez a követelés nem a vásott gyermek követelőzése, hanem az érettkorra jutott fiúnak joga. Z. Kiss Sándor, (Folyt, köv.) rettegi református lelkész. RÉGISÉGEK. Instruetio az úrnak, Ágens urunknak. 1-o. Az instálló eklézsiák és oskolák ügye mellett szenvedő privatusok dolgát Ágens uram hűségesen folytassa, úgy nemkülönben azokét is, a kik hitükért s vallásukért szenvednek; meggondolván azt minduntalan, hogy mindezek nem a causans ember, hanem a Krisztus árva házai, sőt önnön magáé ő szent Felségéé, melyben csalárdul munkálkodni nagy számadásra való dolog. 2-o. De nemcsak hűségesen szükség ezekben forgolódni, hanem egyszersmind szorgalmasan is, nem hébehóba és immel-ámmal, hanem égész buzgósággal; mert bátor Ágens uram hűségesen eljárjon is a maga tisztében, ha mindazáltal a hűség mellett szorgalmatosság és buzgóság nem lészen, annak gyakorta nagy kárát vallhatjuk, mert l-o. megeshetik, hogy a jó időt elmulatván, azután olyankor kényszeríttettünk a felső instántiákat. instálni, mikor osztán a Felséges királyné dolgai megszaporodván, a Méltóságok nem érkeznek a mi sérelmeink meghallgatására és orvoslására, 2-o. megeshetik az is, hogy az urak