Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-27 / 9. szám

apácáknál egyértelmű a házassággal és a fogadalom megtörésével. Józanul csak nem lehet ily állítást alapítni arra a körülményre, hogy az ismert Berlichingeni Götz 1525 ápril 30-án azon kijelentéssel jelent meg paraszt-csordájával az auerbachi kolostorban, hogy céljok, mint »keresztény testvérekének reformációt csinálni, azaz a szerzetesek életök elvesztése terhe alatt adják át nekik minden aranyukat, ezüstjöket és egyéb értékeiket. A Tetzel-féle bűnbánati üzelmeknél a katholikus theologia minden fegyverét elővonszolja Burg, hogy bebizonyítsa azon állítás alaptalanságát, mintha Tetzel nem csupán a büntetés alóli fölmentést, hanem magát a bűn alóli feloldást is pénzért bocsátotta volna árúba, megbánás nélkül. Nem tagadhatja, hogy a brandenburgi Albrecht és Arcimbold instructióiban is kétséget kizárólag így áll ez, azonban merész csavarással akkép értelmezi a dolgot, hogy a bűnbocsánat tulajdonképen a vezeklés elengedésére vonatkozik, mivel jubileum alkalmával a papoknak terjedelmesebb hatáskör adatik a máskülönben csak a pápának vagy a püspököknek fentartott bűnök alóli fölmentésre. Bármint legyen is, kénytelen Burg is elismerni Tetzel azon szavai hitelességét, hogy »mihelyt a pénz csörg a perselyben, a lélek kiugrik a tisztító tűzből.* Legfeljebb azt a föltevést meri kockáztatni, hogy nem épen ezt, de más valami hasonlót mondott Tetzel. Ez a buzgóság azonban merőben céltévesztett, mert hiszen maga Tetzel is beismerte s védelmezni próbálta azt a thésísét 1518. január 20-án az Odera melletti Frankfurtban. Csakhogy jezsuitikus szemforgatással így értelmezte azt 55. és 56-ik thézisében : >Hogy egy megtisztult lélek felrepül, az azt jelenti, hogy Isten szine elé jut, a miben semmi sem tartóztathatja fel. A ki tehát azt mondja, hogy a lélek nem repülhet még gyorsabban fel, mint a mily gyorsan a pénz megcsörren a persely fenekén, az téved«. Maga Tetzel sem ingatta meg tehát Luther tételét, csak egyszerűen konkrétebb alakban állította azt föl. E néhány szemelvényből ítélje meg bárki, mily igazságos alapon áll Burg könyve s mennyire sikerült reklamhajhászó címével azt a történeti felfogást megingatni, melyet eddig a köztudat szentesített. V. 8. KÖNYVISMERTETÉS. Id. báró Vay Miklós emléke. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület 1894. június hó 24-dik napján Sárospatakon tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzökönyve. Szerkesztette Radácsy György egyházkerületi főjegyző. Késő hírnöke az emlékezetnek, te gyászkeretű könyv infantum jubes renovare dolorem. Búra hajló ciprus árnyán járunk magunk is, mert csak az imént esett el a mi fejünknek koronája. Régi bánat új gyászszal párosan, úgy illik a jelen sápatag színéhez. Mikor a lélek kétségeskedik a jelen felett s fél a jövőtől, szívesen menekül a fényes múltba vissza; sajátságos bús örömmel járja a temető ciprusainak árnyát, hogy a sírok márványairól nagyságának történetét olvassa le. Jól esik, nagyon jól esik nekünk járni a temető lombjai közt s látni, milyen tölgyeket növelt a mi napunk, milyen virágokat fakasztott a míg feléje fordítottuk tekintetünket. A gyászharang zúgása elhal, mire ide ér; a csittuló fájdalom könyüi is megszűnnek hullani s a lélek a fájdalomtól megedzve új tettek foganására kész. Elmúlás és születés kézen fogva járnak. Abból a titokzatos konnekszusból, mely multat, jelent és jövőt összeköt ; a mult nagyságából, a jelen bánatából a jövendő reménysége születik. íme az örökkévalóság, a soha meg nem szűnő élet. Jó dolgot, bölcs munkát végzett a tiszáninneni egyházkerület, a mikor elhunyt nagy főgondnokának emléket emelt jegyzőkönyvében. Jól telte, hogy felírta a jelen és jövendő számára a közelmúltnak nagy küzdelmeit, Isten kegyelméről beszélő nagy győzelmeit. Olyan szépek ennek az emléknek a feliratai, olyan fenségesek. Hangjuk az elégiáé, legfeljebb az eposzé; hatásuk a magával ragadó ódáé. Az imádságnak, beszédnek szava, szine, hangulata a gyászé, sírásé; ereje a föltámasztás harsonájáé, mely a nagy sírokból nagy halottakat ébreszt. Egy püspök imája s két neves szónok beszéde s egy egyházkerület ezer meg ezer tagjának gyásza van megírva ebben a jegyzőkönyvben. Imádság, beszéd, szívbúsító gyász, mind, mind egy embernek a nagyságáról beszél. Egy embernek a nagyságáról, a ki eszmékért küzdött, eszmékért élt. Ezeknek az eszméknek legnagyobbjai a haza és az egyház szabadsága, minden ember boldogsága. A nélkül, hogy a kritikus kezével illetném azt az emléket, melyet kerülete idősb báró Vay Miklósnak állított, nem hallgathatom el sajnálkozásomat, hogy nincs benne az egész ember. Igaz, hogy egy gyászbeszéd szűk keretébe el se fér; de szerettem volna Ballagi Géza igazán szép essaijében, melyhez csak Kemény Zsigmond e nemű dolgai foghatók, látni az egész báró Vay Miklóst. Tudom, hogy az idő rövidsége volt az ok, de én a magam részéről szívesen vártam volna még egy kicsit, csakhogy az emlék teljes legyen, hogy egy bevégzett kép álljon előttünk. Ballaginak különben eléggé nem dicsérhető emlékbeszéde id. báró Vay Miklósnak teljes politikai jellemrajza. Ott látjuk benne a több mint félszázados közéletnek titáni küzdelmeit, tenger sok keserűségét, hihetetlen diadalait. S a harcok zajából, gyanúsítás fertőjéből, diadalmámor riadásából látjuk tisztán, fenségesen kimagaslani azt a férfiút, ki méltó büszkesége volt az Ő egyházának, melynek élet-halálharcában vezérszerepet vitt. Az alkotmányos pátriárkának — mert ez a név fejezi ki Vay lényegét — nagy szeretettel megrajzolt képe 18