Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-02-20 / 8. szám
Ennél fontosabb irodalmi ügy évtizedek óta nem foglalkoztatta az elméket hazánkban. Magunk részéről addig is, míg a konventek által tartandó tanácskozás után a M. P. I. T. a megrendelési felhívást kibocsátja, készséggel fölajánljuk Lapunk hasábjait úgy az ügy propagálására, mint az adományok és aláírások közzétételére. Hiszszük, hogy laptársaink is kivétel nélkül felhasználják s magukévá teszik ezt a minden jó protestánst közvetlenül érdeklő ügyet. Egyesült erővel a munkára fel! Szerkesztőség. Törvényjavaslat a lelkészi jövedelem kiegészítéséről, (Folytatás.) A vallásfelekezetek intézményeiben a nép életére a legnagyobb jelentőséggel és befolyással bírnak a lelkészi állások. A vallás szolgái közül különösen a lelkészek azok, kik a néppel a lelki szükséglet kielégítése céljából napnap mellett érintkeznek, felekezetük híveit az élet nehéz küzdelmei közt tanácsokkal és lelki vigaszszal támogatják, Innen azon nagy befolyás, a melyet a lelkészkedő papság a népek társadalmi életére, vallási és erkölcsi művelődésére mindenütt és minden időben gyakorolt és gyakorol jelenleg is. De innen van az is, hogy az államot a fentebb kifejtett alapelvhez képest a lelkészségi intézmény érdekli legközelebbről s hogy az állam elsőrendű kötelessége mindazt megtenni, a mit saját hatáskörében a lelkészi intézmény emelésére és célfelelőbb működésére nézve megtehet a nélkül, hogy ez által a vallásfelekezetek autonom hatáskörébe avatkoznék. Ezen megfontolás, a lelkészi állás nagy jelentősége, már régebben, midőn az állam és egyház egybeolvadt, arra vezette az államokat, hogy a lelkészi intézmény fejlesztésében tevékeny részt vegyenek, és az uralkodó vallásfelekezet lelkészeit anyagi támogatásban is részesítsék. Az unió megszüntetése és a tárgyi hatáskörök szétválasztása az állam ezen feladatát nem szüntette meg, hanem inkább a támogatás kötelezettségének körét a paritás alapján tágította. Nem szorul bővebb indokolásra azon tétel igazsága, hogy a lelkész csak akkor felelhet meg igazán magasztos feladatának, ha nem kell anyagi gondokkal küzdenie, ha legalább az állásszerüen méltán igényelhető anyagi eszközök rendelkezésére állanak. Valamint kétségtelen az is, hogy a lelkészi fontos hivatáshoz megkívánt magasabb műveltséggel bíró egyének csak akkor fognak elegendő számban a lelkészetre vállalkozni, ha a lelkészi állással összekötött jövedelemből a legszükségesebb anyagi igényeiket fedezhetik. A lelkészek állásszerü ellátásáról gondoskodni a helyes elvi álláspont szerint a vallásfelekezetek feladata. Erre nézve a kath. egyház külső kormányzati joga a történelmi fejlődésben számos üdvös rendszabályt létesített. Ennek dacára ugyancsak a történelmi fejlődés azt tanúsítja, hogy sem a katholikus egyház, sem a későbben keletkezett vallásfelekezetek nem rendelkeztek mindenütt és mindenkor a lelkészkedő papság állásszerü ellátására szükséges anyagi eszközökkel. Az állam által nyújtott anyagi támogatás módozatai az egyes államok szerint a részletekben nagy eltérést mutatnak. így némely államokban a kongrua bizonyos fokozatokban van megállapítva, mely fokozatok vagy a lelkész szolgálati éveivel, vagy a hívek, számával, vagy más ténykörülményekkel vannak kapcsolatban. Ellenben másutt, mint például Olaszországban, a kongruának ilyen fokozatai nincsenek, hanem a kongrua minden lelkészi hivatalra nézve egy bizonyos összegben (800 lira =? körülbelül 400 forint) van megállapítva. Franciaországban, Belgiumban, Elszász-Lotharingiában a hívek száma szerint fokozódik a kongrua nagysága és a hitfelekezetek szerint is különböző. Átlag 450— 1500 forint között ingadozik. Bajorországban a kongrua egyrészt a hívek, másrészt a lelkész szolgálati évei szerint fokozódik, holott Poroszországban és a legtöbb német államban csak a lelkész szolgálati évei szerint. A kongrua nagysága 900—2000 forint között váltakozik, Ausztriában a kongrua, tartományok szerint különböző összegekben van megállapítva és változik a szerint, a mint a lelkészi állás a fővárosokban, avagy nagyobb városokban, illetőleg ezek közelében, gyógyhelyeken, népesebb vagy kevésbbé népes községekben van rendszeresítve. A legkisebb kongrua 500 forint, a legmagasabb (Bécsben) 1800 forint. Alapelvileg azonban az egyes államok által nyújtott támogatás módozatai két főcsoportba1 oszthatók a szerint, a mint az állami támogatás valóságos állami fizetés vagy pedig egyszerű jövedelmi kiegészítés jellegével bír. Az előbbi esetben az állam által elismert felekezetek lelkészei, mint az állam hivatalnokai, rendes évi fizetést húznak és ez képezi fő jövedelmi forrásukat, a mely mellett a lelkészi hivatallal járó egyéb jövedelmek (stóladíjak, mise stipendiumok stb.) csak járulékos természettel bírnak és az állásszerü ellátáson kívül esnek. így van ez különösen Franciaországban és Belgiumban. A másik rendszer szerint a lelkészek ellátásáról első sorban az illető vallásfelekezet gondoskodik, a lelkészi jövedelem főalkatrészét a lelkészi hivatallal összekötött járandóságok képezik és az állam csak kisegítőképen lép fel, csak bizonyos mérvű jövedelmi kiegészítést ád azon lelkészeknek, a kik lelkészi hivataluk után az állam által meghatározott állásszerű jövedelemmel nem bírnak. Ezen rendszer uralkodik a német birodalom egyes államaiban és Ausztriában. Úgy az egyik, mint a másik rendszernél a lelkészek,' illetve a lelkészi állások rangszerű jövedelme bizonyos fokozatok szerint van megállapítva, a lelkészek szolgálati idejéhez, korához vagy pedig a hivek számához és egyéb tárgyi körülményekhez képest. A magyar állam e tekintetben sem maradhat el tovább a nyugoti államoktól. Hiszen egykoron előljárt az uralkodó katholikus egyház lelkészeinek segélyezésében, mely a királyi kincstár terhére még III. Ferdinánd alatt 1650-ben vette kezdetét. Hazánkban már régebb idő óta általán érzett szükséglet, hogy a hívek lelki gondozásával foglalkozó papság anyagi helyzete, ott, a hol ennek szüksége mutatkozik, a kor igényeinek és az állás fontosságának megfelelően javíttassék. A közvélemény évek óta mind fokozottabb mértékben követeli, hogy az állam a törvényesen bevett vallásfelekezetek lelkészeit anyagi támogatásban részesítse. Felismerése ez azon kétségbevonhatlan ténykörülménynek, hogy a vallásfelekezetek nálunk is úgy, mint a többi európai államokban, a lelkészek állásszerü ellátásához a szükséges anyagi eszközökkel nem rendelkeznek. A lelkészi intézmény fejlődése, az anyagi ellátás szempontjából, egyik vallásfelekezet kebelén belül sem