Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-02-13 / 7. szám

képezte az ő gazdagságát, kincstárában levő összes vagyonát. A vallásos lélek még a kevésből is igyekszik megadni Istennek, a mi az Istené, s a császárnak, a mi a császáré; míg a vallástalan gazdag Istennek semmit, a császárnak pedig sokszor csak úgy ad, ba a törvény betűjét ráolvassák, ha a végrehajtó licitáltatni akar. Mi papok, jobb kor, jobb sors után epekedünk. Anyagi nyomorúságainkat folyton hangoztatjuk, folyton arról beszélünk, hogy nem élhetünk, pedig ránk nézve is áll, hogy nemcsak kenyérrel él ám az ember! Nekem meggyőződésem, hogy nem vagyunk olyan szegények az anyagiakban, mint a hogy hirdetjük; de szegényebbek vagyunk a lelkiekben, mint a hogy be merjük vallani. Lélek az első, azután következik a test. Teremtsünk az Isten kegyelmével, az evangéliummal új lelkeket; ez mindig meg fogja adni a testnek azt az erőt, a mely él és elevenít. Ne engedjük magunkat elsodortatni a hamis kor hamis iránya által, hanem éleszszük azt a lelket, a mely az evangéliumban szól hozzánk, a mely már sokszor csodákat mívelt, a mikor az emberiség életében új korszakokat, új embereket teremtett. Ne hunyjunk szemet az anyagi bajoknál, de ismerjük el a lélek fogyatékosságát is. Csökkentsük, enyhítsük az elsőt; növeljük, erősítsük a másodikat s ha harmóniába hozzuk a két orgánumot, remélhető, hogy a lélek ereje virágot s nemes gyümölcsöt hoz az egyház külső életében is! Keresztesi Samu. KÜLFÖLD. ...rcu,..„ -a I . -í .. !,., . Külföldi szemle. Az új reformáció a r. kath. egyházban Az apácakolostorok ellenőrzése. A megkorrigált Miatyánk. Az új holland biblia. A ki figyelemmel kiséri a r. kath. egyház legújabb életét, lehetetlen hogy észre ne vegye azt a tevékenységet s azt a törekvést, melylyel avult formáival a haladó kor keretébe beilleszkedni igyekezik. E törekvés néholnéhol meglepő eredményeket terem, mert a világnak nincs egyetlen egy intézménye sem a r. kath. egyházon kívül, mely egyfelől oly konzervatív s a hagyományoshoz anynyira ragaszkodó, de másfelől meg annyira elasztikus és alkalmazkodásra annyira képes volna, mint ez. Görcsös ragaszkodás egyfelől az óhoz, másfelől pedig símulás az újhoz: oly művészi tökéletességre vannak fejlődve ez egyházban, hogy ezeknek, de különösen az utóbbinak segélyével feltalálja magát a homlokegyenest ellenkező viszonyok közt is; meg tud élni még a jég hátán is. A jelenhez való ügyes símulás azonban csak takargatása valóban az egyház épületén mutatkozó repedéseknek, s egyes szimptomák azt árulják el, hogy ez a nagy test még nem halt meg s hogy a flastromozás, az eltakarás politikája nem kielégítő sokakra nézve. A haladó idő óramutatóját semmiféle mesterkedés meg nem állíthatja, sem vissza nem igazíthatja. Az emberi elme elvégre is nem szűnt még meg gondolkozni s nem igen hajlandó arra, hogy a mult nehéz küzdelmei árán szerzett becses tapasztalatait feláldozza a pápaságért. Ennek bizonyságát találjuk magában a r. kath. egyházban is, a papság egy részének amaz állásfoglalasában, mely az egyház és az üdv alapjává a csalatkozhatatlan egyház és pápaság helyett újból az evangéliumot akarja tenni. E mozgalom legújabban a francia és az angol róm. kath. papság közt tűnt fel, mint örvendetes jele az időknek. A legutóbbi időkben egymásután több pap lépett ki Franciaországban a kath. egyház kebeléből, azzal a kijelentéssel, hogy az evangéliumnak s az első keresztyén századok irodalmának tanulmányozása meghasonlásba hozta leiköket a r. kalh. egyházzal. Még többen vannak azonban azok, a kik bár szintén eljutottak a jobb meggyőződésre, de mégsem léptek ki egyházuk kebeléből, hanem abban bennmaradva, belső reformációt szeretnének létrehozni. E mozgalom és törekvés jellemező vonása az evangéliumi irányzat, a mely hogy nem gyenge és nem múló, mutatják azok a rémületet eláruló cikkek, melyek erre vonatkozólag a francia r. kath. sajtóban újabban napvilágot láttak. Ily irányzat különben nem először támad a francia kath. egyházban. Ilyenek voltak már a Voltaire által a XVIII. század elején, a Gregoire abbé által a forradalom idején, Lamennais által a jelen század elején, majd a Renan által támasztott szabadabb mozgalmak, a melyek azonban a róm. kath. csökönyösség kőszikláján megtörve nem eredményeztek egyebet a teljes tagadásnál. Ez a mozgalom azonban, a mely most veti fel első hullámait, az ultramontanismusról nem a tagadás terére kíván átmenni, hanem az újtestamentumra, a melyben nem minuciosusan körülírt dogmákat, hanem életet, világosságot és szeretetet, — nem hierarkiát, hanem Krisztust, — nem autokrata és csalatkozhatatlan egyházat talált, hanem független, önálló gyülekezeteket, a melyeket csak a közös hit és közös eszmény fűzött együvé. Ez új, evangéliumi irányú mozgalom jelentkezik az angol kath. papság kebelében is s épen most jelent meg egy jól ismert róm. kath. lelkésztől, Duggan J tői egy könyv »Lépések az egyesülés felé« (Steps towards reunion), mely méltólag képviseli e szabadabb s nemesebb törekvést. Duggan szorgalmasan áttanulmányozta az első ke resztyénség történetét s arra a meggyőződésre jutott, hogy a keresztyénség felekezetekre szakadása nem a Krisztus tudományának tulajdonítandó, hanem csak az egyházi theologiának. Az első keresztyénség, mondja Duggan, a mint a Jézus tanításaiban, az apostolok s az első egyházi atyák körében feltűnik, még csak vallás, definíciók nélkül. A casuisták definiáló szenvedélye s az e difiniciókhoz kapcsolt átkok voltak okai minden bajnak. Duggan több helyen oly erőteljesen s oly igaz protestáns szellemben nyilatkozik, hogy az általa képviselt irányt mintegy új reformációnak nevezhetjük. így pl. miután feltünteti Krisztus tanítását a váltság feltételeit illetőleg, ezeket mondja: »Ha ezeket hirdették volna a népnek és hogyha megtanították volna arra, hogy a váltságnak csak egyetlen egy feltétele van, t. i. sze-14*