Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-13 / 24. szám

ket alkalmaz. Most már ha valaki, minden egyéh nélkül, mereven ragaszkodik Krisztus eme szavaihoz: * Valaki a törvényt cselekszi és úgy tanít, a mennyeknek országában nagy lészen« (Máté V. 19.) úgy nemcsak a gyilkosságra szabott büntetés mellett kell állást foglalnia, hanem a »törvény« egyéb rendeletei mellett is, mert ha ennek egy parancsa kötelező erővel bír a keresztyénre, nem különben áll a dolog a többivel is. E szerint cselekedve azonban bizonyára oly eredményekre jut, melyeket ugyan egy keresztyén sem fogadna el a büntető törvény alapjai gyanánt! Szavaink megvilágítása végett térjünk vissza Krisztusnak a Márk. ev. VIl-ben a farizeusokkal folytatott vitájára. Annak megmutatásául, hogy a farizeusok csakugyan eltörlik az Isten parancsolatját, hogy saját rendeléseiket tarthassák meg: idézi Jézus az Exod. XXI. 17-et; »A ki az ő atyjának vagy anyjának gonoszt mondánd, megölettessék*. Kí merné tagadni, hogy ezen kérdésre: »Igazolható-e a szentírásból a halálbüntetés gyakorlásának joga?« az ótestamentum s ezzel összeköttetésben Krisztusnak a »törvény*-re vonatkozó kijelentései alapján csak igenlő feleletet lehet adni, következőleg, hogy halállal bűnhődjék mindaz, ki atyjának vagy anyjának gonoszat mondánd « ? [Az ötödik parancsolat eme szavai, »hogy hosszú ideig élj e földön, melyet a te Urad Istened ad néked* e szerint úgy tekintendők, mint egy elfedett fenyegetés, mely a halálbüntetést rejti titkos méhében. (!?) ] Azonban olvassa el csak bár akárki az említett fejezetet s a többi ehhez hasonló fejezeteit a »Mózes öt könyvé«-nek s az egész ótestamentumnak, be fogja látni, hogy a mai idők kívánalmainak megfelelő törvények ótestamentumi minta szerint nem alkothatók. Bár semmi alapja sincs annak, hogy valaki épen a halálbüntetéssel tegyen kivételt, feltéve, hogy Krisztusnak önálló nyilatkozataira hivatkozhatnék, !

avagy idézni tudná az Idvezítő ama szavait, melyek a speciális ótestamentumi törvényt, a keresztyénekre is kötelezőnek állítják: mindazáltal lássuk, hogy e tekintetben mit mutatnak az újszövetségi szentiratok s továbbá, hogy mit és mennyiben bizonyítanak. Gyakran hivatkoznak némelyek Jézusnak elfogatásakor Péterhez — ki a főpap szolgájának egyik fülét levágta — intézett eme szavaira: Tedd el a te szablyádat helyére: mert valakik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök* (Máté XXVI. 52.) Ha azonban meggondoljuk, hogy Márk ev. (XIV. 47) Krisztus eme szavairól egyál talában nem tesz említést, hogy János szerint (XVIII. 11.) az Úr minden hozzáadás nélkül, csupán ezt mondja: »Tedd hüvelyébe a te szablyádat*, míg Lukácsnál (XXII. 51.)így szól: »Elégeddig« — mintegy önkénytelenül támad az a gondolatunk, hogy vájjon a »mert valakik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök* szavakat nem önkényesen fűzte e az evangelista Jézus beszédéhez? Annyival inkább juthatunk e feltevésre, mert épen Máté idézi nagy előszeretettel az ótestamentumot, vagy utal annak egyes locusaira. De megengedve, hogy a kérdéses szavakat maga Krisztus mondotta: nincs eldöntve, hogy vájjon gyakorolnak-e azok tárgyunkra valami különösebb befolyást. Egy szó sincs itt gyilkosság vagy gonosztett megtorlásáról — a minthogy Péter a főpap szolgáját csupán megsebesítette — hanem inkább a vad erőszak elleni védekezésről. S csakugyan, ha a >mert valakik* stb. szavakat — mint betoldást — figyelembe nem véve. az 52. és 53. verseket összefüggőleg olvassuk: világosan áll szemeink előtt, hogy a mondott néhány szó minden különösebb nyomaték s határozott cél nélkül áll ott. Egyébiránt pedig — ismételve fennebb kifejezett gondolatunkat — mindenkorra kérdés marad, hogy vonatkoztatható-e e kifejezés a halálbüntetésre? Ha ugyanis e szöveget a Róm. XIII. 4. után állítva, mindkét helyen a halálbüntetés javára foglalunk állást: nagyon furcsa eredményre bukkanunk Mert midőn a fegyverviselő (elsőség fegyvert »fog«, hogy a vérontást megboszulja — ha a két szövegközti kapcsolatot pontosan betartjuk — magának is fegyver által kell elvesznie .... A szavak jelentése világos : »mert valakik fegyvert fognak*. »De — mondják sokan — a Máté XXVI. 52-ben említett fegyver alatt a gyilkos fegyverét, míg a Róm. XIII. 4-ben a felsőségét kell értenünk«! Ezt megengedve mindaz által annak kellene kitűnnie, hogy vájjon a felsőség a Róm. XIII. 4. értelmében kivégeztesse-é e gyilkost vagy csak megengedje annak kivégzését. Ez azonban egyáltalában nem világos. Heppe — említett, művében (218. 1.) — ezt írja: Midőn az apostol azt mondja, hogy a felsőség a fegyvert, melyet visel, Istentől nyerte ez alatt nem a hóhér kardja értendő, hanem a »fegyver* jelkép alatt a »büntető igazságszolgáltatás*, mely kérlelhetetlen és gyötrelmes.« Sőt tovább mehetünk s azt mondhatjuk, hogy a »fegyver« itt. úgy szerepel, mint a méltóság, vagy hivatal jele. melyet a hatalom emberei viselnek. S ha ez az értelmezés megállhat, úgy a Róm. XIII. 4. alapján a halálbüntetés semmi módon sem védelmezhető! Különben is e fejezet — specialiter a 7 első vers — tartalmát illetőleg tartózkodás nélkül kérdezhetjük: vájjon reánk nézve is érvénynyel bír-e az, mit Pál itt a római gyülekezetnek előír? Ha feleletünk »igen« leszen, úgy a ker. 'elsőség, vagy — nagyon vigyázzunk a szavakkal! — a ker. állam hatalmassága »Isten szolgája s boszújának megállója azon, a ki gonoszt cselekedéndik*. Miből kifolyólag a felsőség nem azért büntet, hogy a bűnöst megjavítsa, hanem egyszerűen mint boszuló igazság lép fel és cselekszik. Vegyük most már ezt ótestamentumi értelemben. úgy oda jutunk, hogy nemcsak »lélekért lelket* életért életet, hanem: »szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kéket a kékért.* (Exod. XXI 23—25.) És a világért se gondolja valaki, hogy ez képesbeszéd, mert a 26. és 27. v. így következ nek: »Ha valaki az ő szolgájának vagy szolgálóleányának szemét üténdi úgy, hogy az kiveszszen, az ő szeméért bocsássa azt szabadon. Hogyha az ő szolgájának vagy szolgálóleányának fogát kiüténdi. bocsássa el azt szabadon az ő fogáért.« És jóllehet Izráel alapjában véve theokratikus állam volt, törvényei mégis nem annyira valláser kölcsi, mint inkább polgári és büntetőtörvények. Mi pedig nem zsidó, hanem ker. állam, vagy keresztyének állama vagyunk és Krisztus minket nemcsak annak naponként való kérésére tanított, meg, hogy istenországa, a menynyeknek királysága jöjjön el a földre, hanem a »szemet szemért, fogat fogért« elv helyébe is egészen mást állított! Állítsa bár valaki, hogy Isten az embert, a keresztyént a magjavítás céljával bünteti, a felsőség pedig azért büntet, hogy az osztó igazság nevében elégtételt szolgáltasson : tagadhatlanul áll az, hogy egy keresztyén államot, keresztyén vagyis krisztusi szellemben kell kormányozni. A felsőség;

Isten nevében — mint egy irgalmas s nagy kegyelmű Urnák szolgája — kormányozva, még nem lép ezáltal egészen Isten jogaiba, ki az embert földi felsőség nélkül is büntetheti halállal. (Koracb, Dathan, Abirám, Ananiás és Saffira). A keresztyén felsőségnek midőn mint büntető igazságszolgáltatás lép fel és cselekszik — a mennyek országának ezen alaptörvényéhez kell alkalmazkodnia : »Szeresd