Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-03 / 1. szám

tenben, Krisztusban, Szentlélekben, amennyiben az egységes Isten ily alakokban nyilatkoztatta ki magát; és az isteni lény mindezen alakjaihoz külön-külön személyes viszony fűzi. De nem hisz pl. Péter apostolö^w, Máriába??, vagy a pápában. Ha utóbbiakkal, bár szintén Isten teremtményei, oly viszonyba lépünk, mely csak az alkotó és teremtményei között állhat fenn, úgy ezeket alisteneinkké teszszük. Pedig írva vagyon : Ne legyenek neked más isteneid én előttem. Ebből könnyen megérthető a babona fogalma. A babona túlhit. A babonás valamely teremtménynek isteni sajátságokat tulajdonít; ilyentől vár csapásokat vagy segedelmet, melyek pedig csak az Istentől eredhetnek. Magától értetődik, hogy mennél kevesebbet tud az ember Istenről, annál jobban csalatkozhatik a világ tárgyainak és eseményeinek indító okaiban. A mely népeknek tehát a kinyilatkoztatásról tudomásuk nincs, azok területén van a babonaság melegágya. Innen van, hogy pogányság és babonaság párhuzamos fogalmak. Sok keresztyén nép között még manapság is babonás szokások vannak elterjedve, melyek a régi pogány kor visszamaradt emlékei. Trede könyve (»Pogányság a római egyházban*) igen szépen bizonyítja, hogy a délolasz pápistaság lényegében ó-görög és latin istentisztelet, keresztyén külalakkal ellátva. Hogy az ősi pogány kultusz maradványai az egyház protestálása vagy támogatása mellett oly szívósan fenmaradnak, ez azért van, mert hiszen ezek a természeti ember nyilvánulásai. Az a keresztyén azonban, ki Isten bizonyságai elől elzárkózik, oly helyzetben van, mintha nem is tudna a kinyilatkoztatásról, mintha pogány volna. Számára az Úr nem a legnagyobb, tehát a teremtményeket túlbecsüli és ez a babonaság. Az ember érez; ezért bizalommal kell lennie, a ki pedig nem egyedül az Istenbe helyezi bizodalmát (mint a babonás), az anyagiakra támaszkodik. Az ember gondolkodik: tehát a dolgok végokát keresi; a ki számára a dolgok végoka nem az Isten (mint a hitetlennek), az magában az anyagban kutatja azt. Mindkét eset egyre vezet, t. i. a pogánysághoz, mely a végtelennek viszonyát a végeshez félreismeri, mert fel nem fogja az egy igaz Isten dicsőségét. A babonaság tehát a véges és érzéki dolgoknak oly erőket tulajdonít, melyekkel csupán az örökkévaló Isten bír. így határozható meg leghelyesebben a babona fogalma. Ennek alapján a babonához sorozhatunk sok oly jelenséget, melyet azelőtt a hitetlenség folyományának tartottunk. Eme általános fejtegetések után térjünk át a részletekre. A tudomány köréből leszállt az athcismus, és a nép széles rétegeibe hatolt. E tan a hitetlenség vallása. A mit a zsoltáros király idejében a balgák az ő sziveikben mondtak, azt most úton útfélen mint bölcseséget hangoztatják a népeknek : Nincs Isten ! De az atheista sem kerülheti ki a kérdéseket, melyek minden gondolkodó lelkében önmagától tódulnak fel: Miből lett a világ? Hol van a műhely, melyből az eget és földet felkaroló gondolatok kerülnek ki ? Mely hatalom mozgatja a napot és csillagokat, az idők árját, a történelem folyását, nemzetek sorsát, az emberek millióinak érzelmeit ? Az atheista felelete ezekre leírhatatlanul sovány. Mindenre csak azt mondja, az anyag! Az atheismus hatalmas negatio, Isten létének tagadása, kell, hogy valamely positio kiegészítse. E kiegészítő az anyagiság (materialismus). Szerinte a világ önmagából lett; a gondolat csak az anyag mozgása, bizonyos mirigyek izzadmánya: a csillagok mozgása az anyagok kölcsönhatásaiból ered; az egyesek és népek harca létért való küzdelem, az erős győzedelme a gyenge felett, vagyis megint az anyagnak mindent keresztülható mozgása, mely útjában emészt és gyarapit. De emellett a legszélsőbb materialismus is elismerni kénytelen, hogy a jelenségek világában bizonyos magasabb törvényszerűség uralkodik; hogy a természetben nem kevésbbé, mint a történelmi fejlődésben határozott célok vannak, melyek, múljanak el bár közben századok, mégis szilárd biztonsággal eléretnek ; ha minden eseményen megvan annak eltörülbetetlen nyoma, hogy az csak eszköze egy mögötte működő mindenható szellemi hatalomnak, mely céljaitól magát eltántorítani nem hagyja; kérdem: nem-e szertelen gondolathiány-e, az otromba, durva anyagról feltenni, hogy az volnn e magasabb törvényszerűség őre, e határozott célok irányítója ? De ez nemcsak gondolathiány, hanem tulajdonképen babonaság is. A mint azt a következőkből látni fogjuk. A materialismusnak legnevezetesebb alaptana Darwin elmélete a fajok keletkezéséről. De maga Darwin sem mondta, hogy anyag és mozgás önmagukból lettek. Tudvalevőleg csak azt állította, hogy a lények végtelen sora négy vagy öt őslényre vezethető vissza. Eme négy őslényt, mely talán egy egyedülire korlátozható, szerinte Isten teremtette, és jól ésik neki a »gondolat naysága*, hogy az Alkotó kevés, vagy tán csak egy lénynek adott eredetileg életet. De Darwin tanát a német tudósok istentagadó rendszerré ferdítették. Különösen Háckel (»A világ teremtése természeti alapon« című művében) kezdte meg ez irányt, és azt ajánlotta, hogy elméletét vigyék be a népiskolai oktatásba. Ajánlatát ugyan senki sem fogadta el, de a darwinismus elvei a tudományban mindinkább tért hódítanak. Alkalmazzák a nemzetgazdaságban, jog- és államtörténetben, sőt már némi részben a vallás- és egyháztörténetben is. Hiába szólalnak fel ellene a józanabb természettudósok. Giebel tanár »hihetetlenségek és ostobaságok tömkelegének« nevezte. A híres Virchow is hasonlóan nyilatkozott, és figyelmeztetett reá, hogy ha a socialismus ily elvekkel érintkezik, az nagyon veszélyes lesz. Azalatt a socialismus velők nemcsak érintkezett, de egészen otthoniasan érzi magát bennök. Dubois Reymond célozva Háckel művére azt mondja: »Ha regényt akarok olvasni, jobbat választhatok ki, mint a teremtés történetét*. A német tudós a darwinismust regénynek nevezi. Mi vallásos szempontunkból babonának mondjuk: »Isten az embereknek