Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-05 / 49. szám

kifejlődése az, és korántsem tudományos képzés vagy készség. A műveltségnek több fokozata van. Beszélünk róla sociális, szellemi és erkölcsi téren egyaránt. S mivel az ember magva az ő erkölcsi lényege, azért az erkölcsi ideálok iránti érzék a műveltség egyik nélkülözhetlen feltétele. Az erkölcsiség viszont a vallásban gyökerezik, a miért is a vallás a valódi műveltség elengedhetetlen kelléke. Minél nagyobb a műveltség, annál komolyabb az. Élénk érzék tartozik hozzá minden emberi és szellemi iránt. A műveltség célja tehát a humanitás, mely az általános emberszeretetben nyilvánul. Az egyes ember az emberiség universumának a tükre. Ez különbözteti meg lényegesen a ker. műveltséget az antik világ nemzeti és individuális egoismusától. Ha pedig a műveltség nem más, mint »Erschlossenheit, Sinn und Interesse für das allgemein Menschliche«, akkor könnyen megadhatjuk a feleletet arra a kérdésre, hogy kicsoda a művelt ember? Hasonlítsuk őt össze a műveletlennel és szembeszökő lesz a kettő között a különbség. A müveit ember az egészet az egyesben s az egyest az egészben látja, vagyis az egészre való tekintete az egyesre való figyelmével párosul. A műveletlen ember csupa individuumokat lát a világban, s az egész iránt se érzéke, se fogékonysága. Az általános és személyes erkölcsi célok összeegyeztetése csakis a művelt ember privilégiuma. Az általános emberinek eme harmonikus szemléletében s így szellemi és erkölcsi sajátosságának föl- és megismerésében van fokozatos haladás, a miért is »das Gebildetsew setzt ein Gebilde\werden voraus«. Műveli Öt korának és népének kulturája. vagyis a kultura művében való személyes részvétele. Ez alapon Heinzelman így definiálja a művelt ember fogalmát: »Gebildet ist die ihrer selbst bewusste und ihrer selbst máchtige Persönlichkeit, in dem Boden der gegenwártigen Kultur wurzelnd«. Több tehát a műveltség, mint pusztán tudás vagy akarás. A műveltség annak eredménye. Sziveinkben, mint személyiségünk központjában kell összefoglalnunk a tudás és az akarat összes mozzanatait, s innen kell harmonikusan áthatnunk a szellemi élet egészét. Ez az igazi műveltség, mint saját személyes életünk harmonikus kifejlődése. Feltételezi tehát az értelem és az akarat egész átalakulását s az erkölcsi személyiség teljes újjászületését. A személyes életfejlődés az igazi műveltség útja. Példa rá Socrates, Platón és Kant. Milyen most már a műveltség és a keresztyénség közötti viszony ? Láttuk azt, hogy valódi műveltség vallás nélkül nem lehetséges, mert a műveltség lényegében erkölcsi természetű, a valódi műveltség pedig a vallásban, mint annak teljességében gyökerezik. A keresztvénségben vannak a valódi műveltség összes feltételei foglalva. A keresztyénséggel való benső harmonikus szövetségében rejlik az igaz műveltség áldása a jövőben. A keresztyénség a természetes emberi élet egyedüli igazsága, s folytonos tökéletesedésének feltétele és eszköze. A szorosabb értelemben vett szellemi műveltség a vallás és az erkölcsiség terén nyilvánul. Kedély, szív és akarat e szellemi művelődés főtalaja, míg a világi műveltség inkább az értelmi és képzelő erőt érinti. A világi és a szellemi műveltség harmonikus egysége az, a mit mi keresztyén műveltségnek nevezünk. A szorosabb értelemben vett szellemi műveltség a Krisztusban hittel elsajátított üdvözítő isteni kegyelem műve, mely az új embert, Istennek képmását szüli a természetes emberből. A szellemi műveltség tehát az igazsággal és az élettel azonos Krisztustól függ s az azt elsajátító hit dolga. A ker. údvjavaknak hittel való elsajátítása a valódi szellemi műveltség, míg a világi műveltség a jelenkori világi kulturában való személyes részvételünkkel azonos. A keresztyénség e világi kultura legfőbb ápolója és hathatós előmozdítója, s a reformáció annak megújítója. Nem a mediceiek kulturbelyei vagy az Erasmus-féle humanisták, hanem Luther, Melantchon és Kálvin voltak a szellemi és világi kultura fölkent hősei és hordozói. Az evangélium erkölcsi szabadsága a tudomány szabadságára vezetett. A reformáció szellemi hatalma a természettudományokat is felszabadította a scholastikus theologia igája alól. Az embernek a világhoz s a világi kultura Összes dolgaihoz való viszonya az evangéliumban gyökerezik, ép azért az lijabbkor kulturája az erkölcsi személyiség élvében gyökerező reformációtól datálódik. Innen van a prot. kultura nagyobb terjedelme és érettsége a kiskorúságon alapuló pápás kulturával szemben. E történeti tények alapján lehetetlen a keresztyénség és a modern kultura között kibékítésröl szólani, miután e kulturának épen a keresztyénség a sava és éltető kovásza, s ép oly kevéssé annak ellentétéről, mint Strauss és a speculativ pantheismus tanította. Személyes szellemi életünkben gyökerezik a szellemi és világi műveltség harmóniája, a miből azonban korántsem következik, hogy az evangélium oldjon meg természettudományi problémákat, vagy a világi tudomány szóljon bele az üdv kérdéseibe. Keresztyénség és valódi tudomány követeli és kiegészíti egymást. A valódi tudást a komoly erkölcsiség jellemzi, s az igazi tudás szerénynyé és alázatossá teszi az embert. A tudomány megköveteli a keresztyénséget, s a keresztyénség megköveteli a tudományt. A gondolatoknak egy egészen új világa hatott be a keresztyénséggel a tudományba. Mennyit köszönhet többi között a bibliának az egyes népek és nemzetek irodalma! S a művészetnek nem a vallás-e az igazi otthona? A keresztyénség derítette föl a lelki élet belső műhelyét a maga igaz valójában. Tudomány és művészet épen a keresztyénségben találja meg a maga megszentelő erejét és teljességét. E gondolatoknál szerzőnk Luthardt apologetikai előadásait követte. Minden igaz műveltség azonban nem egyszerre kész, hanem fejlődő valami. Mint Luther mondja: ein Christ ist nicht im Wordensein, sondern im Werdensein«. A ker.. műveltség folytonosan fejlődő valami, s minden megállapodás itt halált jelent. A teljes keresztyén jellem, az istenfiúság a ker. művelődés végcélja, mivel a keresztyénség az emberi szellem összes ideáljainak személyes megvalósulásával azonos. Itt a belső tisztaság erkölcsi erővel s a belső gazdagság harmóniával párosul. Krisztus folytonos követésében s e világ zajában fejlődik a ker. jellem a maga egész teljességében. Foglaljuk össze az eredményt. A keresztyénség nem ellensége a műveltségnek s nem ellentéte a kulturának, hanem csak a hamis felszínes műveltségnek. A valódi emberi műveltségnek teljessége épen a ker. műveltség, mely minden igaz emberit megszentelve s az istenországa szolgálatába hajtva a felebarátok üdvére és saját személyes rendeltetésünk elérésére vezet. Vagy még rövidebben: A ker. ember az igaz ember s a keresztyénség az emberinek teljessége, eszményi fogalmának megtestesülése. íme ilyen gondolatokat tanulhatunk és szívlelhetünk meg Heinzelmann művéből, mely mint rendkívül vonzóan megírott olvasmány is számottevő terméke az újabb apologétikai irodalomnak. E nemben méltán helyezhető Carriére művei és Luthardt apologétikai előadásai mellé. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.