Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-05 / 49. szám

nyert egyén emez önkormányzatot megkövetelte minden intézményében s így nőt ki a parlamentarismus és szűnt meg a feudális, aristokratikus rendszer az államkormányban és a társadalmi viszonyokban. »A mint előbb«, mondja Froude (A reformáció lefolyása a skót jellemre című felolvasásában), »senki sem ólt függetlenül, a szónak általunk ismert modern jelentésében, úgy senki sem gondolkozott függetlenük s ugyancsak ő idézi egy angol követnek lord Burleighhez tett jelentéséből Iínox idejéből: »A szegény ember is gondolkozik és tesz maga-magáért. Erősekké, önmagukban bízókká, függetlenekké kezdenek lenni. A mezei gazdaságok jobban vannak mívelve, a majorosok gazdagodnak. A leithi kereskedők gyarapodnak« stb. s mindez az alatt, a míg különben a polgárháború dühöngött. Önállóvá és függetlenné tette a lelkiismeretében szabad ember a tudományt s a művéveszeteket is. A vallással ezeknek is összeköttetésben kell ugyan maradniok; de rájuk ennek hatása csak tisztán szellemi, a hatas dynamikus ós nem mechanikus s ez mégis csak egészen más, mint mikor egy szervezett egyház a maga bilincseit veti rájuk s csak annyit enged érvényesülni, a mennyi épen neki tetszik a »szent tanok« kára nélkül. A hit által való megigazulás felséges eszméjének, nemcsak, de tényének gyakorlati következményei tehát: az egyéniség jogosultsága, az egyén szabadsága, az embereknek Isten előtt való egyenlősége ós az önkormányzati jog s az ebben rejlő erő; mindez megnyerve a vallás terén ós átvive az élet legkülönbözőbb köreire, hogy azoknak szabad ós emelkedett irányt adjon. De a míg a hit által való megigazulás arra ad jogot, hogy elfelejtsük mindazokat, a melyek hátunk megett vágynák és azokra törekedhetünk, a melyek előttünk vannak (Lukács: IX: 62.) addig az az »ingyen kegyelemből« való gondolat meg a kötelességteljesítés s az Isten előtt való személyes felelősség egész erkölcsi komolyságát tárja elénk. »Meg kell a keresztyén embernek gondolni, hogy ő neki a külső dolgokban a szabad hatalom arra engedtetett légyen, hogy a szeretetnek minden tisztire és szolgálatára annyival alkalmasabb lehessen«, mondja Kálvin. (»Institutiocc Sz. Molnár A. ford. 878. 1.) Kegyelemből vévén mindenünket minden cselekedet csak kötelesség, a legnagyobb buzgólkodás is csak sáfárkodás, az ingyen kegyelemből vett talentumokkal. A kegyelem elve nem — mint sokan állítják — egy szenvedőle gessógre, bizonyos fatalistikus tétlenségre nevelő gondolat, hanem ellenkezőleg egy az embernek összes képességét kifejtő ós a legnagyobb tevékenységre ösztönző erő. »Mindenek lehetségesek nekem Az által, a ki engemet megerősít«, mondja Pál apostol. Az ember, ez a gyenge, gyarló lény a kegyelem által Istennek lesz munkatársa és az Isten nemzetsége. Kell-e, lehet-e ennél magasabb móltóság s minél magasabban áll valaki, annál több kötelesség teljesítésére s annál több szolgálattételre van kötelezve. És e kegyelem birtokának gyakorlati jelentősége: az élet nyugodtsága és biztossága. Az emberi szív önmagára hagyatva örökké e két véglet között hánykódik: elbizakodottság és kétségbeesés. Egyik pillanatban saját erőinkben elbizakodva dacolunk, a másikban tehetetlenségünk érzetében kétségbeesünk, »villámok ha égnek «. A nyugodtságot és biztosságot semmi, mi időhöz kötött nem adhatja meg. Csak az időn túl az örökké való világ adja meg életünk nyu~ godtságának és biztosságának erős fogózó pontját. Igen, hit által kegyelemből igazulunk meg. Ezt az igazságot vigyük be életünkbe s akkor a mi életünk nyugodt, biztos, boldog, önálló, független s szabad lesz. A munka szent kötelesség ós a kötelesógteljesítós olyan hű, mint a kik tudjuk, hogy felelősséggel tartozunk az örökké való számadónak. Nem lehet, csak egy kissé is komolyan gondolkozva ós csak félig nyitott szemekkel is nézve a világtörténelmet, a társadalmi alakulást avagy az egyén életét kicsinyelni, talán épen semmibe sem venni a reformáció tényét. Es ha még talán eddigi fejtegetéseim sem lettek volna elég meggyőzőek arra nézve, hogy mi következményei vannak a reformáció alapelveinek, hadd mutassak ra arra a kétségtelen tényre, a min már csak senki sem fog kételkedni, hogy íme a magyar mint nemzet e hazán, még él! Mert, hogy mi ma még nemzetként élünk, ma alkotmányos szabad nép vagyunk, azt csak a protestantismusnak köszönhetjük. Azoknak az egyszerű, de a Krisztusban vetett hit által kegyelemből igazságot nyert prédikátoroknak, a kik emberi tekintetektői meg nem rettenve tettek bizonyságot a szent evangéliumról; azoknak a fejedelmi felséges alakoknak, a kik fegyvert ragadtak a lelkiismereti szabadságért, mert érezték, hogy ha nem szabad a lelkiismeret, akkor oda van a nemzet szabadsága is ós azoknak az ódon, vén matronákká lett alma matereknek, iskoláinknak, a melyek nemzedékek hosszú során hintegették tele az ifjú sziveket az Istenfélelem, a haza szeretet, a jog, az igazság ós a szabadság magvaival. A protestantizmus tüze még lobog; de a lohadás jelei szomorúan mutatkoznak. Vigyáz-