Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-05 / 49. szám

zunk, hogy azt a tüzet, a melyet addig semmi hatalom el nem olthatott, el ne fojtsa a közönyösség szürke hamuja. A protestantizmus kérdése a leghatározottabban nemzeti és politikai kérdés is, másutt is, de különösen hazánkban s Luthernek egy ily napon világgá hirdetett hires tételét, hogy »az egyháznak egyetlen igazi kincse a szent evangélium®, oda módosíthatjuk, hogy e hazának, e nemzetnek egyetlen romolhatatlan kincse s megtartó fundamentuma a szent evangélium az Istennek dicsőségéről és kegyelmességéről! Azért álljunk meg a szabadságban, a melylyel Krisztus megszabadított! Kenessey Béla. Az egyházi fegyelem. Az egyházi fegyelem mai napság, ha teljesen el nem tünt is, de nagyon el van hanyagolva és szűk határok közé van szorítva, különösen a református egyházban, pedig hajdan épen ebben állott egyházunk ereje. Ezért ha ezt az erőt meg akarjuk tartani és nem akarjuk, hogy az apróbb szekták ez atyai örökséggel velünk szemben dicsekedjenek : újra helyre kell állítanunk és gyakorlatba vennünk az egyházi figyelmet. E cikkelyben megkísérlem az egyházi fegyelem lényegét céljával együtt kellő világításba helyezni, a református testvérek figyelmét e nagy szellemi hatalomra irányozni és őket felbuzdítani, hogy az ideálunknak megfelelő erkölcsiség létrehozására, a mennyire csak tőlük telik, segélyt nyújtsanak. Azokat, a kik az egyházi fegyelem újra élesztésétől keveset várnak, felkérem, vizsgálják meg az itt elmondandókat és lássák meg, ha vájjon azok nem ama dolgok közé tartoznak-e, a melyeknek fentartásához fűződik egyházunk élete és virágzása? Ama testvéreket is kérem, a kik a rohamos haladás barátjai, hogy gondolják meg, miszerint mi. a mi ideálunkat nem a jövőben, hanem a múltban szemléljük. Megjegyzem még azt is, hogy itt az egyházi fegyelem eszméjéből kihagytam mindazt, a mi az egyházi rendtartáshoz és az egyházi törvényekhez tartozik. Az egyházi fegyelem mivoltát a történelmi módszer segítségével állapíthatjuk meg. Vagyis a történelemben való megjelenési formáiból ismerhetjük meg, azért azt kellene megvizsgálnunk, hogy mit értettek egyházi fegyelem alatt és miként alkalmazták azt az ős egyházban, mit a középkorban, mit a reformáció korában és az újabb időkben. Azonban mi most csak az apostoli hagyományokat veszszük vizsgálat alá. Az egyházi fegyelem lényegét most csupán az újtestamentumi előadásokból állapítjuk meg. Mivel az egyháztörténelem igen tág mező s az onnét merített adatok az olvasóra nézve unalmasak lehetnének, de meg e módszert követve az emberi tévedéseket kellene nyomoznunk, s magunk is igen könnyen tévelygésbe eshetnénk ; végül pedig, mivel a mi református egyházunknak életfeltétele, hogy tanait mindenek fölött a Szentírásból merítse, és csak egyedül az ott találtakat ismerje el zsinórmértékül. Mi tehát most kiváltképen újtestamentumi alapon veszszük vizsgálat alá tárgyunkat. Azokat a szentírási helyeket veszszük szemügyre, a melyek vele akár betű szerint, akár értelmüknél fogva rokonságban vannak. így mutatjuk ki az egyházfegyelem célját, eszközeit és orgánumát. I. Az egyházi fegyelem célja. Az egyházi fegyelemnek, nekem úgy látszik, kettős célja van, vagy legalább kettősnek vehető és egyes esetekben á súlypont majd az egyik, majd a másik oldalra esik. A cél tehát kettős és ha csak az egyiket tartjuk szem előtt, akkor az egyházi fegyelmet rosszul használjuk. A kettős cél ez : egyrészről az egyház föntartása, másrészről az egyes egyháztagok lelki üdvének előmozdítása. E kettőnek a keresztyén vallásban elementáris jelentősége van és az egyház mivoltából következnek. Az egyháznak rendeltetése, hogy az egyes hivők üdvéről gongondoskodjék; de az is feladatai közé tartozik, hogy a Krisztustól nyert bélyegét megőrizze. A Krisztustól rányomott jellegét semmiféle körülmények között sem szabad elvesztenie, hacsak a megizetlenültsóhoz nem akar hasonlóvá lenni. E fölött őrködik az egyházi fegyelem. Az egyház meg nem engedheti, hogy egyes tagjai, külön avagy együttesen, oda működjenek, hogy az Úrtól nyert bélyege megmásíttassék és felismerhetetlennér

tétessék. De milyen az a bélyeg, a melyet az Úr az egyházára rányomott és a melyet tisztán kell megőriznünk? E kérdésben egyszerre szentírási alapra helyezkedhetünk és a már sokszor fölmerült s a rajongó gyülekezetek ama tévedése ellenében állást foglalhatunk, hogy a Jézus egyháza csupán csak a tiszták gyülekezete, minek következtében az egyházi fegyelem csak a bűnösök kizárására való. Nem, sőt inkább az Úr az ő egyházát a szegény bűnösök üdvintézetévé kivánta tenni, melyben az üdvösségre eljuthatnak, a mely tehát a bűnösöknek menedékhelye. Az Úr egyetlen egy bűnöst sem taszít el magától s minket is az elhamarkodott rostálás ellen a búza között levő konkolyról való példázatában int. Az egyház a hivők gyülekezete, de egyszersmind az egész világ számára való üdvintézet is. Az egyháznak e kettős jellegét meg kell őriznie; nem szabad megengednie, hogy a belépők, avagy a rajta kívül állók, benne többé ne az igazi üdvintézetet és a hivők gyülekezetét lássák. Továbbá az Úr az Ő egyházára mint üdvintézményre az igazi hitet és a tiszta tudományt hagyta. Ez érdemben az egyháznak főkötelessége, e reá bízott örökséget híven és tisztán megtartani, nem szabad megengednie, hogy ez ellen bármely tag merényletet kövessen el. Azért, ha valamely tag az egyházat e kincsétől meg akarja fosztani, ha föllépésével e kincset veszélyezteti: akkor helye van az egyházi fegyelemnek. Féldák erre nézve: Az eretnek ember kerülése (Titus III. 10.); A tévelygő be nem fogadása és nem köszöntése (II. János 10. 11.); Himeneus és Alaxender (I. Tim. I. 20.); az apostolnak ez az intése I. Tim. VI. 3—5: »Ha valaki különböző tudományt tanít és nem enged a mi Urunk Jézus Krisztus jó beszédének: és annak a tudománynak, mely az isteni tiszteletről vagyon .... azoktól, a kik ilyenek eltávozzál.« Úgyszinte a zsidókhoz írt levél XII. 15 : »Meglátván hogy valaki az Isten kegyelmétől el ne szakadjon : hogy valami keserű gyökér felnevekedvén meg ne háborítson és az által sokan megfertőztessenek.* Végül magának az Úrnak kijelentése Bálám és Nikolaiták tanítása ellen a Jelenések könyvében (II. 6 14., 15.) A tiszta tudomány természetes őrei az apostolok szerint a püspökök vagy a gyülekezetek pásztorai, péld. I. Tim. IV. 16.: »Gondot viselj magadról és a tudományról, maradj meg ezekben . . .«; I. Tim. VI. 14.: »Hogy