Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-05 / 49. szám

A hit által önmaga fölé emelkedik Istenhez; a szeretet által pedig megalázza magát ós mégis mindig Istenben és az isteni szeretetben marad«. »Ime, ez az igazi, szellemi, keresztyén szabadság, a mely a szivet szabaddá teszi minden bűntől, törvénytől és parancsolattól; a mely minden más szabadságot annyira fölülmúl, mint az ég a földet«. Az emberi szellem előtt micsoda felséges távlatot, micsoda világot tár fel ez az eszme: »a keresztyén ember szabad úr mindenek felett!c< ós viszont a társadalmi munkásságnak micsoda mély erkölcsi alapot, milyen komolyságot amaz antithesis: »A keresztyén ember készséges szolgája mindeneknek!« Es mégis itt ós általában a reformációban nem arról a szabadságról van szó, a mely semmiféle korlátot nem akarván elismerni, szabadossággá lesz s teszi azt, a mi neki tetszik, követve egyénisége minden szertelenségeit és egyedekre akarja felbontani a társadalmat; mert egy ilyen szabadság bizony a szabadságnak nem a legmagasabb, hanem épen a legkisebb foka. Ez csak egészen alaki és önmagában tartalmatlan szabadság. A hottentotta azt üti agyon, a kit akar; de azért borzasztó rabszolga. Nem az a fő, hogy akarok ós cselekszem, hogy szabadon határozom el magamat stb., hanem az, hogy mit és miként akarok és cselekszem, milyen tartalmat öntök akaratomba és cselekvésembe. De ezt a tartalmat nem meríthetem a cselekvés puszta formájából. A tartalmat a legfőbb igazságból, az Istenből kell merítenünk. Az az igazi szabadság, hogy mi ezt az isteni igazságot beleviszszük akaratunkba ós cselekvésünkbe. A reformáció a szabadságot így értelmezte ós egyátalában nem úgy, hogy mi a saját »balgatag elménk« szertelenségeit s féktelen akaratunk szabad tombolását tegyük a legfőbb törvénynyé, cselekvésünk szabadságának biztosítékává. »Deo servire summa libertas«,mondá Augustinus. Az egyéniség szabad joga és e jognak érvényesítése is nem azt teszi, hogy az egyházi, az állami, avagy a társadalmi különböző viszonyok terén az egyes ember és annak az esze az igazság forrása és törvénye, hogy pl. kiki maga csináljon magának a Szentírásból vagy épen a nélkül olyan hitet, a milyet akar, vagy semmilyet se és magát felmentve az Isen igéjének tekintélye alól épen e szabadosságban keresse jó protestáns voltát — mert sokan vannak ilyenek ! — vagy, hogy kiki maga szabja meg az állami vagy társadalmi életközösség formáit s tudni se akarjon semmiféle tekintélyről, rendről, törvényről; nem, az egyéniség szabad joga a reformációban, vagy mondjuk a protestantizmusban nem ezt tenni; hanem azt, hogy az igazság legyen mindenkinek egyéni tulajdonává ós személyes bizonyosságává és ezt érvényesítse szabadon. Mikor Luther a maga lelkiismeretnek fel nem adható szabadságára hivatkozik, akkor ez az ő lelkiismerete az Isten igéjében megkötött lelkiismeret volt és szabadságát csak az emberi tekintélylyel szemben hangsúlyozta. Az isteni igazság legmagasabb tekintélyének alárendelt szabad egyéniség szólalt meg a hatalmas tiltakozásban. Es ez a jól értelmezett szabadság ós egyéni princípium elválaszthatatlan az egyenlőségtől, a mely szerint Isten előtt mindenek egyenlőek, vallásilag a kegyelemhez minden keresztyénnek egyenlő joga van, államilag és politikailag peclig a törvény előtt mindenki egyenlő. Ez a másik óriási horderejű dolog. Szintén egyszerű és természetes : de mekkora küzdelem árán szereztetett meg. Micsoda harcba került, sőt még a harc most is folyik, míg lassan érvényesülni kezd, hogy pl. az állam nem az egyháztól kölcsönzi a maga tekintélyét, hanem az is isteni rend, a melynek a vallással ugyan meg kell őriznie mindig a maga közösségót, mert részére is az utolsó garantia mégis csak a vallás; de a maga körében teljesen önálló s joga van érvényesülni. Igaz, hogy miként már a pogány bölcsek kimondották »könnyebben építhetsz egy várost a levegőbe, mint alapíthatsz a földön államot istenek nélkül« és hogy ha a polgárok lelkiismeretét nem az isteni igazság köti, minden kötelességnek emez örök alapja ós forrása ós az egyedül jogosított tekintély, akkor azt látjuk, hogy a zsarnokság felváltva uralkodik a vezetők tehetetlenségével; a servilismus azok követelőzéseivel, kihívó arrogantiájával, a kiknek engedelmeskedniük kellene; az emberek istenítóse, a mondva csinált lángeszűek dicsőítése a szellemnek anyagias kicsinylésével ós minden nemesebb ós magasabb humanitás megvetésével: de az mégis merőben más dolog, hogy az állam általában a szabad vallás-erkölcsi élettől nyeri-e a maga garantiáját, vagy pedig egy másik megkötött hatalmi intézménytől, az egyháztól. Az állam szabadsága ós jogérvényesülóse attól függ, hogy mekkora a szellemileg szabad polgárok száma ós nem attól, hogy mekkora szabadságot ad neki egy föléje helyezkedni akaró s a reformáció előtt tényleg minden tekintetben föléje is helyezkedett egyház. A lelkiismeret dolgában szabaddá ós az isteni kegyelem előtt egyenlővé lett ember ezt a szabadságot és egyenlőséget kivitte az élet egyéb terére is. Önálló ós szabad lett az élet minden más köre. Az egyházban önkormányzatot