Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-28 / 48. szám

a szív örömteljes szeretete a szerető Isten iránt, az akarat gyermeki engedelmessége s ez az engedelmesség élete csak háladatos felelet az isteni kegyelem ajándékára. És a hit szabadság, mert megismervén az igazságot, az igazság szabadokká tesz. Az ezen hit által való megigazulás is nem puszta tantétel, hanem a szó legkiválóbb értei mében egy olyan alapelv, a mely a következményeknek egész világát foglalja magában. Benne van legelső sorban is a protestantismusnak alanyi, individuális, személyességi princípiuma. Nemcsak azt fejezi ki, hogy az embernek mekkora értéke van az isteni szeretet előtt, hanem azt is, hogy az Isten és ember között levő viszony egészen közvetlen, hogy az Isten ós az ember közé senki és semmiféle intézmény nem állhat a maga tekintélyével és közvetítésével. »Ezt magadnak kell elvégezned® — mondja Luther — mert életedről van szó«. »IIiszem, hogy az Isten engem teremtett minden teremtményekkel; hogy Jézus az én uram, a ki engem megváltott; hogy én a magam erejéből nem vagyok képes hinni az én uram a Jézus Krisztusban, hanem a szent lélek hív engem ő hozzá az evangélium által« stb. magyarázza Luther a »Hiszek egy«-et. Hogy az egyház hordozója a hitnek és az üdv bizonyosságnak, az rajtam nem segít, ha magam, egyénileg nem vagyok bizonyos az ón hitem által üdvösségem felől. Mert egyenesen az én üdvösségemről van szó ós senki, még az egyházi testület sem léphet közbe éret tem. A Krisztusnak az ón üdvözítőmnek kell lennie s engem személyesen kell részesítenie az általa szerzett üdvben. Ezzel az egyén önállósága és jogosultsága mondatik ki a reformációban. Nekem nem mint valamely egyházi vagy állami intézmény, valamely felekezet, vagy politikai párt, bölcsészeti vagy irodalmi, művészeti stb. iskola, avagy valamely céhrendszer, vagy társadalmi kiváltságos osztály tagjának, hanem mint szabad, önálló egyénnek van jogom érvényesülni. Persze ez ma mintegy közhelynek tűnik már fel; peclig azért még legnagyobb részben mindig csak elméletben van meg. De legalább elméletben megvan. A világtörténelem a bizonyság reá, hogy mennyi küzdelembe került, míg legalább az elméletbe belemehetett ez az egészen egyszerű, természetes gondolat és végleges érvényesüléséig a társadalomnak még rettenetes convulsiókon kell keresztülmennie. Valami bámulatos, igazán emberfeletti erő rejlik abban az egyszerű wittenbergi szerzetesben, a ki a maga lelkiismerete szabadságának ós egyéni szent meggyőződése jogosultságának öntudatával azt írja a »római szent birodalom« császárának, V. Károlynak, a mikor pedig a császár már saját aláírásával ellátottan egy elégetési rendeletet adott ki Luther művei ellen: »Ez (t. i. az elógetósi rendelet) mindenesetre elég volna egy egyszerű szerzetes megfélemlítésére; de miután lelkiismeretemet a Szentírás, a melyet könyvecskéimben bele öltöztettem és bevittem, foglyul ejtette és meggyőzte, más jobb meggyőzettetós nélkül semmit vissza nem vonhatok. Isten a szivek vizsgálója, a tanúm, hogy minden alázatossággal kész vagyok császári felségednek engedelmeskedni, legyen az élet vagy halál, tisztesség vagy szégyen, nyereség vagy veszteség, nem akarok egyebet érvényesíteni, mint csak az Isten igéjét. Ezt, mert ez mindenek felett való, ez a legszabadabb. Es nem áll sem az ón, sem egyetlen ember akaratában, vagy hatalmában ezt veszélybe dönteni, vagy embereknek, legyenek bármennyien, bármily hatalmasok, nagyok, tudósok és szentek, alárendelni« stb. (1521. ápril. 28.). »Az idő szerinti dolgokban « — írja a választófejedelmekhez, hercegekhez ós a római szent birodalom rendeihez — »a melyek az Isten igéjét és az örökkévaló javakat nem illetik, tartozunk egymásnak engedni; ele az Isten igéjében és az örökkévaló dolgok ban nem tudja és nem akarja Isten eltűrni, hogy az ember megadja magát egy, vagy több embernek, hanem csak egyedül neki engedelmeskedjék, a kié egyedül a dicsőség, ós tisztesség, mert ő egyedül igaz, és ő maga az igazság, míg az emberek hazugok ós hamisak«. (1521. ápril. 28-iki levele.) Spalatin Györgynek 1520. dec. 21-ről keltezve, mikor ez kérdést intézett hozzá aziránt, hogy vájjon elmenne-e a wormsi birodalmi gyűlésre, ha a császár meghívná, azt írja: »Ha meghívnak, a mennyiben tőlem függ, mindenesetre elmegyek s még betegen is oda vitetem magamat, ha egészségesen nem mehetnék, mert kétségtelen, hogy az Isten hív, ha a császár hív; ha erőszakkal akarnak ellenem fellépni, az ügyet Istennek ajánlom. Még él az, a ki ama három fórfiút az égő kemencében megtartotta. Itt nem szabad sem veszélyre, sem előnyre tekinteni, sokkal inkább arra ügyelni, hogy azt az evangéliumot, a melyet egyszer elfogadtunk, ne tegyük ki az istentelenek gúnyjának s így az ellenfélnek alkalmat nyujtsunk, hogy ellenünk azzal dicsekedjék, hogy nem merünk vallást tenni arról, a mit tanítunk ós félünk vérünket ontani érette; ezt a mi szégyenünket ós az Ő büszke dicsekedósüket távoztassa el a könyörületes Megváltó. Sem menekülni, sem valamit visszavonni nem fogok «. íme a lelkiismeret szabadsága, az egyéni