Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

Az éles látással, alapos megokolással megírt dolgozat végén felolvasó indítványt terjeszt elő, melynek négy pontja a következő: 1. A presbytereknek az igazi egyházi, gyülekezeti élet és tevékenység felébresztésére és ébrentartására a szegények gondozásával, a betegek látogatásával s általában a cura pastoraíis támogatásával való részvétét. 2. Az egyházfegyelem eszközeinek az erkölcsi élet tisztítása céljából alkalmazását elvileg szükségesnek látja. 3. Az első elvileg kívánatos dolognak a gyakorlati életben megvalósítását, esetleg a cura pastoraíis és presbyteri tevékenységnek támogatására nőegyletek alakítását a lelkipásztorokra bízva, őket e helyről is tekintélyének és egyház iránti szeretetének buzdító szavával szeretettel kérje és ösztökélje eredményéről ily munkára a főtisztelendő értekezletet. S hogy ezen ösztönzés eredményéről nyilvános számadás adassék s a kérdésnek felszínen tartása okából is, kérje fel a nagy tiszteletű esperes urakat, hogy egyházmegyéjük területén az egyes gyülekezetekben megindult és folyamatban levő ilyen irányú munkálkodásokat esperesi jelentésükben a nagytiszteletű egyházmegyei közgyűlések előtt ismertetni szíveskedjenek. 4. A második elvileg szükségesnek elismert kérdésnek, a fegyelemnek az egyházak építését munkálni hivatott eszközök közé felvételét illetőleg kérje fel a főtisztelendő értekezletet az egyházmegyei' lelkészi értekezletek nagytiszteletű elnökségeit, hogy e kérdés megvitatását legközelebbi összejövetelük tárgysorozatába kitűzni szíveskedjenek. Azután küldjön ki saját kebeléből egy bizottságot, melynek az egyházmegyei értekezleteken a fegyelem gyakorlati megvalósításáról tartott felolvasásokat s a kérdés körül folyt vitáról szóló kimerítő jegyzőkönyveket beküldenék. E bizottságnak tiszte pedig az legyen, hogy mindezeket áttanulmányozva indokolt javaslattal járuljon a legközelebbi kerületi értekezlet elé; e nagy kiterjedésű kérdést minden oldalról megvilágítva oly fegyelmi szabályokat dolgozzon ki, a melyet az értekezlet elfogadásra ajánlhatna az egyes gyülekezeteknek. A felolvasás után megindult vitának első szónoka Szabó Péter esperes volt, ki a szegényügy kérdésével foglalkozott, melynek állapotáról ő az esperesi vizitációk alkalmával mindig tudakozódik ugyan, de egy feleletet adnak mindenfelé: »minden rendben van*. Sok helyen az ú. n. szegényügyi bizottság megvan, de munkája nincs, mivel nincs szegény, ha pedig van: a politikai község viseli gondjukat. Az egyház fegyelem tekintetébén nagy gondot és körültekintést kiván, atyai szeretettel és kellő szigorral párosítva. Kálmán Gyula ságvári lelkész egy bizottság választását kéri, a mely véleményt nyújtana be az egyházfegyelem gyakorlására nézve. Fábián Mihály iregi lelkész felszólalásában helyesnek találja a felolvasó kijelentését, mely szerint határozott rendszert, általános eljárást megállapítani nem lehet, mert a hány egyházközség van, annyi szabályzat kellene a különböző viszonyok miatt. Kálmán Gyula indítványát pártolja. Baksay Sándor esperes helyesli, hogy Haypál Benő négy pontú indítványának kidolgozására három tagú bizottság választassék, de lehetőleg olyanok, a kik Pesthez közel vannak s a kérdéses tárgyban jártasak. Az értekezlet elfogadja az indítványt s a javaslat elkészítésére Papp Károly pesti lelkészt, Szánthó János pesti esperest és Haypál Benő budai lelkészt kéri fel a bizottság tagjaiul. A tisztújítás felkiáltás útján gyorsan megtörtént. Elnök lett Szilassy Aladár, másodelnök Baksay Sándor esperes, titkár Szőts Farkas s jegyző Hamar István lett. A választmány is csaknem egészen a régi tagokból alakíttatott meg. Baksay Sándor esperes ezután köszönetet mond az egybegyűlt értekezletnek s indítványt tesz a felolvasások kinyomatására, minek elfogadása után az értekezlet a XC. Zsoltár éneklésével és Baksay Sándor gyönyörű imádságával a késő esti órákban véget ért. K. E. Nyilt 1 e vél az »Unitárius Közlöny« nt. szerkesztőjéhez. Becses lapja idei 9-ik számában a szerkesztői izenetek között van két izenete, a melyek engem illetnek. Mind a kettő a szabadkömivesekre vonatkozik. Mivel — bár szerkeztői izenetben — ön kérdéssé tett oly tárgyat, a "melyet ön saját bevallása szerint nem ismer, és mivel magamat is vádolva látom abban: miután önhöz védelmem szempontjából beküldött Nyilt levelemet nem adta ki. a »Prot. Egyh. és Isk. Lap.* nagytiszt, szerkesztőjének szívességéből a közérdekre is tartozó válaszomat és felvilágosításomat a következőkben teszem meg. Említett lapja szerkesztői izenetei között a legelső egy szabadkőmives leveléről szól. Azt a levelet én írattam. Elbújni nevemmel nem akartam, tanúm az, hogy most saját nevem alatt írok. Akkor Írattam, illetve diktáltam, mert betegen feküdtem, melyre nézve kész vagyok orvosi bizonyítványt is felmutatni, ha hilelt nem ad szavaimnak, írattam, s lehet kissé kemény hangon, mert bosszantott az, hogy a mi felvilágosodott vallásunknak egyik szószolóját — ön tnt. szerkesztő úr — az ultramonlánok seregében kell, hogy lássam, követve nem a Dávid Ferenc, Ghanning stb. jeleseink szellemét, hanem egy korlátolt gondolkodású, egyoldalú nevelésű katholikus püspököt, gróf Majláth urat. És sajnáltam, hogy a két vallás, ha ugyan ön képviselné vallásunkat — a katholikus és unitárius — az ultramontánizmusban találkozott. Levelemet a nyilvánosság elé szántam volt s ezért volt az aláirás a mely alatt levelem megjelent volna >egy szabadkőmives< név aláírással ellátva. Azonban, hogy szerkesztő úr nevemet is tudja, azt én, azért a levélért felelendő az »egy szabadkőmives« után feldiktáltam. Levelem írója ma is állítja, hogy nevemet oda írta, ön azt állíja, hogy nincs ott. Hát, hogy ne tűnjék ki, hogy ki maradna hazugságban, most meggyógyultam, tudok írni s írok néhány sort sajátkezüleg, saját nevem alatt. Most is azt mondom, mint előbb: sajnálom, hogy egy theologiai tanárunknak, még csak fogalma sincs a szabadkőművességről. És sajnálom, hogy még Lexikont se olvas. Ezeket az állításaimat kérlelhetetlenül fentartom. Mert önök, a kik angliai tanulmányaikra oly büszkék, hogy mindnyájan csakis világoskodnak (ezt hiszik) s mi, a kik nem lehetünk oly szerencsések, hogy ott járjunk a szép Themse-parton, a sötétség emberei vagyunk, s azok között ön főkép nt. szerkesztő úr, ha már magyar Lexiconban nem is, de angol Lexiconban bizonyára megtalálhatta volna, hogy mi a szabadkőmivesség? Mert azt csak kellene tudnia, hogy a legtöbb szabadkőmives, mégis csak az angolok cs amerikaiak között van, hisz ezt mutatják azok az önök által is annyira elismert és dicsért szabad eszmék győzelmei. De ha már az angol Lexicont nem olvasta, vehette volna azt a fáradtságot, hogy elolvassa a »Pallas nagy