Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

gyümölcsözik. Egyszersmind jelenti, hogy az értekezlet választmánya ezt a számadást megvizsgálta és jóváhagyta. Végül jelenti, hogy az értekezleti tisztikar és választmány mandatuma lejárt, miért is a jelen gyűlésen általános tisztújítás tartandó. Az értekezlet a jelentést tudomásul vette. A még nem nyilatkozott egyházmegyéket felkéri, hogy a »szeretetház« ügyében a jövő értekezletig nyilatkozni szíveskedjenek. A számadást tudomásul veszi. Ezután Szilassy Aladár gondnok és értekezleti elnök ült a felolvasó asztalhoz. Egyházfentartásunk bajairól és azok gyógyszereiről értekezett. Két nagy bajunk van. Egyik föbajunk, hogy hiterönk megfogyatkozott. Erről szól a felolvasás ama része, mely Lapunk mult számában olvasható. Másik nagy bajunk, hogy az egyház anyagi fentartásához aránytalan a hozzájárulásunk. A hiterő fokozása, növelése az első és főgyógyszer. Az egyházi adózás arányosítása a második. E tekintetben a szatmári értekezlet javaslata általánosságban helyes elvi alapon áll, bár néhány lényeges pontban kivihetetlen dolgokat pl. (korpótlék) penget. A tetszéssel (már maga az a körülmény is általános rokonszenvet és tiszteletet keltett, hogy egy világi úr ily alaposan és mélyrehatólag tárgyalja egyházi bajainkat) fogadott felolvasás után Szőts Farkas titkár indítványára először a valláserkölcsi bajokról és gyógyszerekről, azután az anyagiakról indult meg az eszme-csere. Szilassy Aladár felolvasása után annak tárgya felett megindult az élénk vita. Az eszmecserét Szabó Péter esperes nyitotta meg. Felszólalásának magva az, hogy nemcsak a vallási nevelésre, de az erkölcsi nevelésre is súlyt kell helyezni, mert akkor nem fognak az egyháztagok kitérni. Hivatkozik a szektások nyilatkozataira, kik széltében hangoztatják, hogy erkölcsi okok miatt hagyták oda az egyházat. Szász Károly püspök a valláserkölcsi nevelés belterjesebbé tételét hangsúlyozta. Tagadhatatlan, hogy nemcsak az egyházban, de a társadalomban és erkölcsi téren hanyatlás van. Az ige-hallgatók száma ugyan nem csökken, de az igehirdetésnek az erkölcsi életre való hatása kisebb, mint talán apáink idejében volt. Ennek magyarázata az, hogy a rohamosan terjedő művelődés inkább felületes, külső, mint mély s a lelkeket igazán átható. De a baj még nem olyan, hogy szomorkodnunk kellene miatta, mert nem más, mint az átmeneti állapot egyik jelensége s a mint mélyebb, igazabb lesz a művelődés, a baj szűnni fog. Csak igyekezzünk a művelődést a keresztyénség s különösen az evangélium eszméivel és erőivel mélyebbé és igazabbá tenni. Első sorban a családapák és anyák odavezetése s intése szükséges, hogy gyermekeik keresztyén nevelésére nagyobb gondot fordítsanak. A lelkészek is hirdessék az igét minél buzgóbban és minél tisztábban, mert ez a hit forrása; gyakorolják a cura pastoralist, mert ez a hit-ápolás egyik leghathatósabb eszköze. Igaz, hogy nagy egyházakban, a hol több ezer család van, ez nagy nehézségekkel jár, de ott rendszerint segédlelkészek, vallástanárok is vannak, a kikkel együtt működhetik a lelkész. Szervezzünk evangéliumi jótékony egyesületeket, melyekben keresztyén valláserkölcsi eszmék és felolvasások ébresztgessék azt a jótékony keresztyén szellemet, melynek gyengülését érezzük s orvosolni akarjuk. A lelkipásztornak van legtöbb alkalma e téren hatni s ezért kötelessége is a legnagyobb. A valláserkölcsi érzület ébresztésére és erősítésére, igen sokat tesznek a keresztyén vallásos iratok, jó könyvek. Ezeket terjeszteni mindenki igyekezzék. Evangelizáljon a pap, fejezé be beszédét a püspök úr, de abban az értelemben, hogy az evangélium szavainak, parancsainak közvetlen a szivekbe vitele által hasson, hogy az evangélium örök igazságait átvigye az életbe. Baksay Sándor esperes szólt ezután a kérdéshez, kiemelve, hogy kivált a gyermekek vallási nevelését kell jobbítani, mert ez által lehet a nagyobbakat is javítani, nevelni. Helyes volna talán az Ábécés- és olvasókönyvekben vallási tárgyú olvasmányokat venni be e természetrajzi, természettani elbeszélések helyett, melyeknek tárgyát a gyermek nem egyszer körülményesen ismeri. Sokat tett az erkölcsi hanyatlás növelésére az is, hogy a bibliamagyarázatokat, kátémagyarázatohit, vasárnap délutáni istentiszteleteket egyes helyeken könnyen veszik. Nem ártana órákat rendelni arra, hogy a gyermekek a vallási énekekben (zsoltárokban) gyakorolják magukat. H. Kiss Kálmán csak röviden reflektál az elhangzott beszédekre. Ismer olyan könyvet, a milyent Baksay espesres kivánt: Méhner-féle olvasókönyvet, melynek alkatrészei az ó- és új-testamentomi történetek, a magyar és hún mondakör stb. Az »ábécé«-re nézve megjegyzi, hogy a vallásos anyag megvolna, de azt nagyon kiterjeszteni nem lehet; az 1., 2. osztály vallási tananyaga a beszéd-és értelem-gyakorlat körébe van felvéve; az a vezérkönyv pedig, mely ezt keresztülviszi, szintén megvan. Fontos az is, hogy a gyermekek templomba járását állandóan megköveteljük s necsak egy-két napra szorítsuk. Vasadi Baloyh Lajos gvurói lelkész elismeri, hogy a cura pastoralis a mai időben is a legerősebb eszköz a vallási élet ápolására. Ő azonban nem látja a veszélyt oly igen nagynak s egészben véve meg van elégedve a mai vallási és erkölcsi viszonyokkal. A kérdés másik oldalához, az egyházi adóhoz, Szántlw János pesti esperes szólott először, ki a naturális adózás teljes megszüntetését nem tartja tanácsosnak. Itt csak fokozatosan szabad reformálni. A nép szivesen és pontosan fizeti a terményadót, de vonakodik a kész pénzfizetésétől. Lévay Lajos sárkeresztúri lelkész az egyházi adózás rendezését sürgette a fejadó és vagyon arányában való kivetés alapján. E tekintetben a szatmári javaslat elvi álláspontját erősen hangsúlyozza, helyesli, hogy az állami segélyt sem szabad kihagyni a számításból, mert e nélkül a mostani nagy egyházi teher nem csökkenthető, pedig az adózó hívek szempontjából ez a fődolog. Annyi bizonyos, hogy nagyobb mértékben való igénybevétele csorbíthatja ugyan az autonomiát, mert az állam, ha ad, követelhet is; de azzal is tisztában kell lennünk, hogy itt a lelkészi fizetéseknek nem államosításáról, hanem csak állami kiegészítéséről van szó, ezt pedig jogcsorbítás nélkül is megteheti az állam. Azért hát csak sürgessük, hangoztassuk az állami segítséget, de ne feledjük, hogy a mi igazi erőforrásunk az egyháztagok, a hívek áldozatkészségében van, s ha meg akarunk erősödni, első sorban ezt az erőt kell gondoznunk, fejlesztenünk és növelnünk. Indítványozza ennélfogva, hogy a felolvasásban kifejtett vezérelvek nyomán és a szatmári tervezet tekintetbe vételével memorandumszerű munkálat készíttessék, hogy azt az egyházkerület a konvent útján a zsinat elé terjeszthesse. E munkálat elkészítésével az értekezlet választmánya volna megbízandó. Az értekezlet ezt az indítványt elfogadta s a memorandum elkészítésére a választmányt felkérte. Következett Ilaypál Benő budai lelkész felolvasása, »A presbyteriumok teendői a vallás-erkölcsi élet s különösen az egyházi fegyelem terén* ...