Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

zatlan házanépét, hogy engem kövessen*? Szeretsz-e azzal a szeretettel, mely hosszútűrő a szenvedésben, mely kegyes, nem irigykedik, nem cselekszik álnokul, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi csak az ő maga hasznát, nem gerjed hamar haragra, nem gondol gonoszt. Nem örül a hamisságnak, örül pedig az igazságnak. Min­deneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket reményi, mindeneket eltűr? A ki nem tud rá Péterrel felelni: »Te tudod uram, hogy mint szeretlek«. Az ki ne nyissa esküre a száját, fel ne merje tenni szószékre a lábát. Eszméket a tömeg meg nem ért. Magunknak kell alakot adni, eleven meleg megtestesülését a szeretet szent eszméjének. Legyetek tüköréi a népnek reménységben. Ez ma talán a legnehezebb. A mikor csak úgy burjánzik a remény­telenség, a mikor a rohanó életárban csak egy napig, leg­többször csak pillanatilag élő vágyak születnek. Élni, dolgozni reménységgel, mely beláthatatlan mesz­sziségben lesz valóvá. Élni reménységgel eszmék felől, melyek csak más világon valósulnak meg. Mikor látjuk a pusztulást magunk körül, az áldatlan kőszikla-talajt ekénk vasánál, a repülő madarakat tova­szállani az ige törmelékeivel, a gyorsan növő burjánt elnyomni vetéseinket, látjuk fogyni a kényért gyermekeink kezéből, halljuk kevesbedni, tompulni az imádságot a hivők ajakán, látjuk száma fogyását az áldást kérőknek, mellet­tünk tengerét a vérnek, bűnnek, szennynek, gyalázatnak, látjuk vetéseink ritka barázdáin, szőlőnk pusztulásán, álla­taink elveszésén az Úr süjtoló kezét, a paizsos férfiú járásában az ő ostorát, hatás nélkül a világra, látjuk csa­ládi életünk, közbecsületünk sülyedését, halványítását a szeméremnek, s ezek felett halljuk unos untalan a deka­dens kor lassú halálhörgését, reménynélküli sivár hattyú­dalát, Nirvánát hirdetni. Most kell reménységgel lennünk, a megújulás felől, a mely reménység szóban, tettben, bátorságban azt hirdesse, hogy: >Jönni fog mert, jönni kell Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.* S mindezt miért? Talán a földi hír vesz szárnyára s messzire szóló dicsőséget szerez? Nem! Talán a jólét kéjes öröme lesz a bér? Ezt kivánni tilos. Talán a hívek nagy seregét sikerül a Krisztus zászlója körül csoporto­sítani. Effelől nincsenek Ígéreteink. Ezeknél feljebb, ezeken túl van a jutalom. A kinek tekintete csak ezekig ér a magasba, mélybe, az már el­vette jutalmát. Túl a földi határokon, a földi időn, az örökkévalóság terén vár a díj. »Mikor megjelenendék a pásztoroknak ama fejedelme, elveszítek a dicsőségnek ama fonyadhatlan koronáját*, mondja az ige. Mily igéret, micsoda díj! A dicsőség fonyadhatlan koronája. Belekáp­rázik a szem, megszégyenül a vágy, némává lesz a lélek ekkora Ígéretre. íme, ez a mi munkánk jutalma. íme ekkora dicsőségre hivott el bennünket az Úr. Fel tehát munkára az Ő nevében. A szó, mely tévedésekből visszaint, mely kétségben emel, hangzik felétek, a Lélek szava az. A fenséges jutalom messziről tündököl, legeltessétek tehát az Úrnak seregét, mely a ti gondviseléstek alatt vagyon, gondot viselvén arról nem kényszerítésből, hanem örömest, nem kívánván éktelenül a nyereséget, hanem kész indulattal; sem pedig úgy mint uralkodván az Úrnak örökségén, hanem úgy, mint kik az Isten seregének tüköréi legyetek, hogy mikor megjelenendik ama pásztoroknak fejedelme, elvehessétek a dicsőség fonnyadhatlan koronáját. Ámen. Gergely Antal. BELFÖLD. Dunamelléki egyházkerületi egyházi értekezlete. A dunamelléki egyházkerület szokásos egyházi érte­kezlete, e nemben immár a 4-ik, október 25-én folyt le Budapesten. Népes és díszes közönség vett benne részt. Jelen volt két püspök (Antal Gábor vendég), minden esperes, a theologiai tanárok és a kerületi gyűlés papi tagjai teljes számban, a gondnoki karból Szilágyi Dezső, Szilassy Ala­dár, Cseh Ervin; a tanácsbirák közül Ádám András, Kálosi József, Vécsey Tamás, Nagy Dezső; a tanárok közül Ádám Gerzson, dr. Kovács Pál, H. Kiss Kálmán, Molnár Sándor Benkó Imre stb.; a pesti egyháztagok közül dr. Kis Áron, dr. Bernáth István stb.; a pestvidéki papságból számosan; a budapesti 'segédlelkészek és hitoktatók. A felolvasások is érdekes tárgyakról szóltak és szépen ki voltak dolgozva. És mégis, mégis. Az értekezlet hangulata eleitől végig nyomott volt. A leggyakorlatibb kérdésekhez nem igen akartak hozzászólani a gyakorlat emberei. Az elnökség nagyszabású eszmecserére, élénk vitára számított, és sem az egyházi adó-reform, sem az egyházi fegyelem életbe vágó kérdései nem keltettek erőteljesebb visszhangot. Az értekezleti gyűlés lefolyásáról a következő tudó­sítást vettük: A 37. dicséret ]. versének eléneklése s Szász Károly püspök úrnak magasszárnyalású imádsága után Baksay Sándor értekezleti másodelnök örömmel üdvözölte a nagy­számú közönséget s néhány magvas szóval jelezvén a napirendre kerülő tárgyak valláserkölcsi és anyagi fon­tosságát. az ülést megnyitotta. Először Szöts Farkas értekezleti titkár tett röviden jelentést az egyházi értekezletek működéséről. Utalt az értekezleti tevékenység jelentős'égére, az egyház belső és külső építésének évről-évre növekedő fontosságára, az e téren eddig elért erkölcsi sikerekre, melyeknek koronája az az országszerte észlelhető tapasztalat, hogy anyaszent­egyházunk elvitázhatatlan bajainak orvoslására mind többen és buzgóbban sorakoznak a munkára. Erre mutat­nak az egyházkerületünkben szervezkedett egyházmegyei és egyházköri értekezletek, melyek között legélénkebb tevékenység lüktet a felső-baranyai, a vértesaljai és a pesti egyházmegyék értekezleteiben; de a hol nincsenek is még szervezve az egyházmegyei értekezletek, ott is erősödik az a meggyőződés, hogy az egyházi életet intensivebb gondozás által termékenyíteni és életteljesebbé tenni nem szükségtelen, nem meddő és nem hálátlan munka. Mert minél többet és minél buzgóbban foglalkozunk a gyerme­kek és az ifjak valláserkölcsi nevelésével és gondozásával; minél közelebb hozzuk a felnőtteket az egyház és az evangélium üdvözítő eszmeköréhez és igazságaihoz: annál inkább növekedik az ige erkölcsi ereje, a közönség hit­buzgósága és áldozatkészsége, az egyház erkölcsi és anyagi tekintélye, szóval az egyesek élő keresztyénsége annál elevenebb, termékenyebb és áldásosabb lesz. A lelkész­árvák szeretetházamelyet a kerületi értekezlet hozott szőnyegre, a két baranyai, a vértesaljai és a solti egyház­megyében élénk visszhangot keltett, de a többi egyház­megyék még nem nyilatkoztak e kérdésben. Indítványozza, hogy ezek is kóressenek fel véleményes jelentésök beter­jesztésére. Majd előterjesztést tesz arra nézve, hogy az értekezlet céljaira befolyt, a 16 frt mult évi pénztármarad­ványnyal együtt 131 frt 73 kr., kiadatott 88 frt 50 kr., maradvány 43 frt 68 kr. A»Lelkész-árvák szeretett-házára« befolyt 54 frt 23 kr., mely összeg takarékpénztárban

Next

/
Thumbnails
Contents