Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

Nálunk azonban, a hol szinte közmondásos már a papok szegénysége, a hol csak tegnap sikerült kenyeret adni a lelkészi özvegyek és árvák kezébe; nálunk, a hol a legfényesebb lelkészi állás is csak tisztességes szegénységet biztosít, nálunk, hol tehetség, szorgalom, minden más pályán mérhetlenül több anyagi előnyt biztosít, talán felesleges is ez intés. De mégse, hiszen épen ez a nyomasztó szegénység, a mindennapi kenyér örökös gondja vihetik rá a lelket, hogy többet kivánjon, hogy esetleg másutt próbálja értékesíteni magát. A nyomor kényszerítheti rá, csábíthatja el a lelkipásztort, hogy enyhébb legyen a tehetősebb egyházi tagokkal szemben. Pedig ha azok a büntetés helyére jutott fösvények, zsugorik, szívtelen gazdagok, majd szemrehányást tesznek a melléjök jutott pásztornak, miért nem intették, miért nem figyelmeztették? íme ide jutottunk s az oka te vagy. Arra nem lehet felelni, az ellen nincs mentség, mert Szentlélek ellen való bűn. E baj megszüntetésénél gyülekezetünkre vár szép szerep. Nem féltem én nyomortól az igazi papságot. M-rt örök törvény, hogy minden organizmus eltartja, táplálja fejleszti azt a tagot, melyre szüksége van. Nem féltem én a kicsiny gyülekezeteket sem, mert önszemeimmel láttam, hogy a bécsi 49 tagból álló methodista gyülekezet 1894. évben 1247 mond ezerkétszáz negyvenhét frtot adott össze, minden kivetés nélkül egyháza és papsága eltartására. Ne nyereségvágyból tehát, a mi szinte tárgytalan a mi egyházi életünkben, hanem kész indulatból viseljünk gondot az Isten seregére. Kész indulattal. A szives munka kész indulatával, mely minden cselekvést a jóleső derűzománcával von be. Kész indulattal félreértés, gonoszság, tudatlanság, hitetlenség, gúny, bűnnel szemben. Azzal az égi derűvel, mely hatását soha nem téveszti el, mely ott ragyog a Krisztus tettein. Azzal a kész indulattal, mely a hittéritőket viszi messze országok vad népei közé. Azzal a kész indulattal, mely az Isten országának küzdelmét többre tartja Ofir aranyánál, India kincsénél, ez a kész indulat minden körülmények között, mindenféle emberekkel, állapottal szemben lesz tanúbizonysága, hogy nem kívánjuk éktelenül a nyereséget. Mert ez a számítás nélkül való kész indulat maga az özetlenség. melynek hatása mindig megvan. Hallottam valamelyik lelkészi hivatalban, hogy a fél meglepetve a kész indulattól, melylyel ügyét elintézték lelkesülten szólt: »Ide én sokszor eljövök, mert még seholsem bántak hivatalban ily szivesen velem®. Ne uralkodjatok az Úr örökségén. Már az első versben kijelölte a helyet, melyet a lelkész elfoglal mondván: »a kik ti köztetek vágynák*. Tehát a lelkész hívei között azok mellett, de nem felettük áll. Ez sem igen kisért nálunk, hol az egyházi szervezet minden hierarchiát, papi uralmat kizár. De ne kisértsen belsőleg sem, hogy a saját nézeteiket a gondolatok azon formáját, melyben őket mi megérteni tudjuk, másokra erőszakolni akarjátok. Hiszen, ha csak hatalom kellene, módjában állana a mindenható Istennek, hogy egyetlen szavával megtérítsen mindeneket. Hol olvassuk Jézusról megírva, hogy kényszerílett volna valakit az ő követésére, pedig hatalma nem hiányzott hozzá, de ő csak hívogat. Az Isten sokkal jobban becsüli az emberi szabadságot, mint mi magunk. De meg nem is kell neki kényszerített dicséret, nem leli örömét a szolgamunkában. Hanem a mi szívből, szeretetből, szabad akaratból születik, az talál tetszést nála. A mi dolgunk nem uralkodás s azt Péter szájából mondja a Lélek, annak a Péternek a szájából, kinek hamisan használt nevében annyit uralkodnak, annyi kényszert, lelki zsarnokságot gyakorolnak. Ne uralkodjatok, hanem tükrei legyetek az Isten seregének, ez az intések betetőzője, ez azok summája. A Szentírás nem igen beszél arról, hogy az apostolok szépen írtak, szépen beszéltek, de beszél az apostolok cselekedeteiről. Az Úr fenséges szelleme épen abban Iegfenségesebb, hogy ő úgy élt, a mint tanított. Élet. tehát valóságra váltott beszéd, hit, reménység, szeretet, tudomány és erkölcsi elvek azok, a miket tőlünk mint legfőbb követelményt kiván az Isten országa. Legyünk tüköréi az Isten seregének. Senki se volna már pogány, ha mi igazi keresztyének volnánk, mondja aranyszájú szt. János. Legyetek tükrei az Isten örökségénele a tudományban ! Abban a tudományban, a mely egyedüli. A mi korunkat nem lehet vádolni, hogy nem volna tudomány szomjas. Nagyon is, tán felettebb is az. De vájjon az igazi tudományt keresi-e? Nem hiszem. Nekünk kell megmutatni, hogy csak úgy igaz minden tudomány, ha annak kezdete az Istennek félelme. Hiszen nincs kellő képzelet, megtermett gondolat-titok, melyet mélység fedez, tudás, melyet magasság hordoz, gondolat, melyet rejt a végtelen kicsiny, vagy hirdet a végtelen nagy, szép, mely a hang rezgésében, fény csillanásában, vagy a forma szépségében szivet dobogtat, mely nem őtőle származnék. Meg kell szüntetni a bal-felfogást, hogy a tudomány ellensége volna a hitnek. Dicső munka, remek feladat. Legyetek tüköréi a gyülekezetnek jó erkölcsökben! Ha valahol, úgy a lelkészi állásoknál áll a »noblesse oblige«, a nemesség kötelez. Egy atomnyi foltnak az árnya a lelkész becsületén, tisztaságán, egy szempillanatnyi ingadozás a jó tevésében vagy nem tevésében, egy bosszús szó, melyet máskép is neveznek, helytelen harag, hirtelen felindulás, szemernyi igaztalanság többet ártanak pillanatok alatt az Isten országának, mint évek sorának buzgó prédikálása. Legyetek tüköréi az Isten seregének a hitben! Nagy hifünek kell annak lenni, ki el meri vállalni, hogy ezerek hitének gondviselője legyen. Nincs nagyobb átok. nincs rettenetesebb csapás az egyházra nézve, mint egy kételkedő vagy kishitű lelkész. A kit. az egyház tudományában neveltet, a kinek átadja templomát, rábízza mennybéli üdvösségét, halálból való feltámadását, gyermekei ártatlan élete megáldását, ha annál csak üres szó, tartalom nélküli beszéd, mikor áldást kér, bűnbocsánatot, örök életet, feltámadást hirdet, ezeknek hite nélkül. Nekünk lelkészeknek kell a hitben legerősebbnek lenni. Mert a mi helyünkön minden félhit, habozás, kételkedés ezreknek a halála. S ha mindezekért egyszer kérdőre vonatunk, pedig nekünk kell legjobban tudni, hogy vonatunk. Nekünk kell ott állni a hit kőszikláján, melyet el nem mos a zúgó habok semmiféle árja. Legyetek tüköréi a gyülekezetnek a szeretetben, a Krisztus iránti szeretetben. Ugy vélem, hogy a Krisztus az órában, mikor elvonulnak előttetek nehézségei és fenséges gyönyörei a pályának, melyen indultok, azt is kérdezi tőletek, mint egykor Pétertől: szeretsz-e engem. Szeretsz engem a hajléktalant, az üldözöttet, az elvetettet, a meggyalázottat, a megfeszítettet. Szeretsz-e engem azzal a szeretettel, mely erős, mint a halál, kemény, mint a koporsó. Azzal a szeretettel, mely panasz nélkül veszi fel a keresztet is. Kiérzik-e az majd szavadból, vágyaidból, bemondásaidból. Meg tudsz-e érte tagadni világot, dicsőséget. hírt, emberek tetszését, szeretetét ? Fel tudsz-e venni gyűlöletet, szegénységet, alázatosságot ? Szeretsz-e azzal a szeretettel, mely temetetlen hagyja az ő halottját, búcsú-