Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-31 / 5. szám

érdekelt intézetek, hanem bármely érdeklődő egyén is megszerezhesse azokat. A magyar népoktatásügy múltját és jelenét tárgvalá s javarészben könyvszámba is menő füzetek tanulságo­san ismertetik a kisdedóvói, elemi iskolai, felső nép- és polgári iskolai, felsőbb leányiskolái, házi ipari- és kéz­ügvességi oktatást, valamint az elemi iskolai tanító- és tanítónő, polgári iskolai tanító- és tanítónőképzést, végül az emberbaráti tanintézeteket. Ez intézetek legnagyobb része hazánkban annyira új keletű, hogy némelyik eredetét alig pár évtizedre, az alkotmányos életünkkel megindult szellemi mozgalmak idejére, másokét e század 20-as éveiben nagyobb hullá­mokat verő kulturális törekvések korára vezethetjük visz­sza. Egyébként dicsekvéssel említhetjük, hogy ez újabb keletű intézeteink között olyan is van, mely Európa ha­sonnemű intézetei között is keletkezési idejét tekintve, a legelső helyek egyikét foglalja el, értem a gr. Brunswick Teréz altal 1828-ban Budán megnyitott kisdedóvó-inté­zetet, vagy mint ő nevezte angyalkertet. Egyedül az elemi iskolai népoktatás az, mely úgyszólván egyidős nemze­tünkkel, de mindenesetre a keresztvénségnek hazánkban való elterjedésével, s állami életünk megszilárdulásával. Mind e multat szép rendben, lelkiismeretes gonddal mondják el a monographiák írói. A magyar elemi iskolai népoktatás története meg (írta Péterfi Sándor) két füzet­ben épenséggel terjedelmes kötetet s a tanulmányozásra és eszmélődésre — természetesen tárgyánál, annak jelen­tőségénél fogva is — a többieknél bőségesebb alkalmat nyújt. Nem célom ezúttal a felsorolt tanintézetek múltjára kiterjeszkedni, csak prot. tanügyünk jelen állapotát akarom — az említett monographiák alapján — főbb vonásokban megvilágítani, hogy azokhoz, mint prot. ember, szivem szerinti megjegyzéseket fűzzek. Kezdjük a legelemibb tanintézeten, a kisdedóvón. A kisdedóvás és gyermekmenedékházak ügyét hazánk­ban az 1891. évi XV. t.-c. szabályozza. Dicsekedhetünk vele, hogy Magyarország e törvény megalkotásával Fran­ciaország és Genf mellett a művelt Európa előtt járt. A törvény kimondja az óvodakötelezettséget, s elrendeli, hogy az oly községek, melyekben az egyenes állami adó ösz­szege 15 ezer frtot meghalad s legalább 40 gyermek van benne kisdedóvó-intézeteket, a 10 — 15 ezer frt adót fizető községek, melyekben legalább 40 állandó gondozásban nem részesülő gyermek van, állandó menedékházakat, a 10 ezer frtnál csekélyebb állami adóval terhelt községek pedig, melyekben legalább 15 állandó gondozásban nem részesülő gyermek van ideiglenes (nyári) menedékházakat kötelesek felállítani s a törvény rendeletének megfelelően fentartani. De természetesen jogosítva van kisdedóvókat fentartani: az állam, a hitfelekezetek, egyesületek, sőt magánszemélyek is. Ehhez képest van hazánkban manapság 238 állami, 1181 községi, 48 alapítványi és törvényhatósági, 179 egye­sületi, 150 róm. kath., 12 gör. kath., 18 gör. kel., 15 ev. ref., 42 ág. hitv. evang., három izr. és 79 magánkisded­óvó-intézet. Első tekintetre szembetűnik, hogy a felekezeteknek általánvéve kevés számú kisdedóvóik vannak, de még azok között is feltűnő az ev. ref. enemű intézetek csekély száma, míg az ág. hitv. evang., arányítva a többiekhez, a legtöbb kisdedóvó-intézeteket tartanak fenn. Tudjuk, hogy a soknemű szükséggel küzdő, mellé igen sok elemi nép-, közép- és felső iskolákat fentartó protestánsokra a legtöbb helyen elviselhetetlen teherként nehezülne a kisdedóvók létesítése és fentartása, de a hol tehetik, mégse mulaszszák el azokat felállítani, meggon­dolván, hogy viaszként hajló gyermeklelkekről van szó, melyek késő korig megőrzik a gyermekévek benyomásait. Fontossabbnak tartom felekezeti szempontból a kisded­óvónőképzést. A kisdedóvónőktől függ az egész intézet valláserkölcsi iránya. Az ő szavaik, az ő példáik állanak a gyermekek előtt. Ma, a mikor a hitközöny, a vallási indifferentismus. vagy legalább is ker. latitudinarismus még a nőket is magával ragadja, kétszeresen örülhetünk, ha a kisdedóvodákat nem száraz szakavatottsággal, ha­nem mélv. erős vallásos érzülettel bíró nők vezetik. Ma úgy áll a dolog, hogy csupán egyetlenegy prot. kisdedóvóképző-intézet van széles e hazában, az ágostai evangélikusoké Brassóban, holott a római katholikusok öttel rendelkeznek, melyekből még a községi kisdedóvo­dák egy részét is elláthatják óvónőkkel. Hogy ez mily hasznára van az egyháznak, azt hiszem, felesleges bizo­nyítanom. Kívánatos volna, főleg felsőbb leányiskoláinkat kis­dedóvónői tanfolyammal, esetleg tanítóképezdével kibőví­teni, a mint ez a kérdés már föl is merült és tárgyaltatott a mult évben tartott egyetemes tanügyi kongresszuson. De térjünk át az emberbaráti intézetekre. Ezen a mezőn inkább csak panaszkodnunk lehet a protestánsokra, a kik az alapnevelésnek azt a mérhetet­len fontosságú ágát eddig úgyszólván majdnem egészen elhanyagolták. Az árvaházakról, szeretetházakról s ha­sonló emberbaráti nevelői intézetekről van szó. Azokról az intézetekről, melyekben a pápás atyafiak, a maguk módja szerinti belmissziót: a proselytacsinálást ugyan­csak nagy sikerrel űzik. Ám a mi hírhedt közömbös­ségünk hamis elvek köpenyébe burkolódzva, nemcsak a tévelygőt nem bántja, hanem a saját hitfeleiről sem gondoskodik, ha az elnyomorodik, elárvul, szegénységre jut. Mert mit tettünk mi reformátusok eddig a keresz­tyén belmisszió ez egyik legszebb és legsikeresebb ágá­ban? Alig egy szeretetház dicséri az evang. református felekezetűek humanitását, meg az Ő elhagyatott kicsinyeik­ről való gondoskodást akkor, a mikor a római katholi­kusoknak hazánkban 30 nevelő árvaházuk van s azokat minduntalan szaporítani és ha lehet a nőegyletek e nemű intézeteire befolyást gyakorolni egyik főtörekvésük. El kell ismernünk, hogy az ágostai evangélikusok e téren is túlhaladták a reformátusokat. Nekik van hat 9*

Next

/
Thumbnails
Contents