Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-10 / 41. szám
saba való megérkezésünkkor sokféle mesét hallottunk a doktorról és kalandjáról. Ő mindenütt »Németországra* hivatkozva lépett föl, és ezek az emberek igen sok mulattatót tudtak »Németország« viselt dolgairól beszélni. A valódi tényállást igen nehéz megtudni, mert mindenki másképen mesélte el. A kerületi főhivatalnok a következőleg adta elő: »Dr. Wolfe március 4-én érkezett városunk alá és itt volt 20-áig, tizenöt napig várt a bebocsátásra. Sok alkudozás után 19-én reggel bebocsátottuk zárt kocsiban jött negyed négykor és zárt kocsiban távozott egy negyed hatkor, két órát töltött a város falain belől. A kerületi főnök fogadta egy, a kormányzó Yemenjahoz közel levő csarnokban. Együtt teáztak és együtt ettek édességeket és süteményeket. Sötétben jött., sötétben ment. A népet nem látta, a nép sem őt*. Ez a történet. Mikor meghallottam azt, mindjárt sejtettem, hogy ez a tapasztalata nem fogja megkönnyíteni utazását. Úgy is lőn. Heng-csóban még nagyobb próbáitatásokon ment keresztül. Itt nemcsak kicsúfolták és megdobálták, de tényleg a vízbe is akarták dobni. Li-yii-tangba Heng-csótol 40 mérföldre, már nem tudott eljutni. Három szolgája megszökött s egyedül volt kénytelen Hankowba visszatérni. Erőszakkal bejutott ugyan Csang-saba. de ezzel egy hunani városban sem lendített a gyűlölt barbarok ügyén. Látszólagos győzelme valósággal vereség. A Siang völgyi városokat mi is elzárva és a népet nagyon is rossz hangulatban találtuk. A kormányzó ez alatt az idő alatt körútra volt s a megtörtént dolog sehogy sem volt Ínyére. Mint mondják, így szólott: ^Elődeim szerencsések voltak. Az ő idejükben egy idegen lépett be a városba. Miért kellene az időmben vala kinek ide bejönni? fájdalom! elvesztettem tekintélyemet, minden emberek között én vagyok a legszerencsétlenebb*. Vajon a kormányzó fájdalma igaz volt-e vagy tettetett, nem tudom, de azt tudom, hogy általa népszerűsége növekedett. »A mi kormányzónk jó ember. Ha itthon lett volna, a barbarok nem szentségtelenítették volna meg szent városunkat*. így beszéltek az emberek a tea házakban. A megváltozott fő-üldöző. Leng Mo-ha, Csó-Han kiadója meglátogatott bennünket és sok érdekeset beszélt a mi fő ellenségünkről. Elmondotta, hogy Csó-Han mostanában többnyire szülőhelyén időz, mely Csang-satól mintegy 45 (angol) mérföldnyire van. Valaha igen jómódú ember volt, mindenét elosztogatta, egy darab, körülbelül 600 frt értékű főid birtokán kívül, mely elégséges jövödelmet nyújt maga és családja számára. Azelőtt, ha a városba jött, rendesen meglátogatta a pogány templomokat. De már teljesen szakított a csang-sai idegen gyűlölő párttal. Ma már nem ír és nem terjeszt keresztyénellenes könyveket. Hanem keresztyén könyveket olvas. Kérdeztük Leng La-at vájjon Csó-Han miféle véleménynyel van azok felől a könyvek felől, melyeket néki küldöttünk. De úgy felelt, hogy egyáltalán nem mondja véleményét, nem szól se jót, se roszszat. Örvendezve hallottuk mindezt, mert ez azt mutatja, hogy Csó-Han lelkülete megváltozott a keresztyén könyvek olvasása által. Többször írtam és többször küldöttem neki vallásos és tudományos munkákat, bár soha sem válaszolt, de Leng közlése meggyőzött arról, hogy törekvésem nem volt teljesen hiábavaló. A Csó-Han convertálása felől elterjedt hír azonban alaptalan. Ö ugyan még nem keresztyén, de okom van hinni, hogy ez az üldöző egészen felhagyott a keresztyén vallás ellen való működésével. Ha ez időben Csang-sában lett volna, magunkhoz kérettük volna egy találkozásra, de a vidéken lévén, nem tehettünk egyebet, minthogy baráti üdvözletünket küldöttük neki régi barátja és kiadója által. »Csodálatos!« Örültem a Leng Mo-hával való találkozásnak, mert sok dolgom volt vele 1891. év óta, a mely évben rájöttem arra, hogy ő nyomtatja és adja ki a Csó-Han féle irodalmat. Barátságos és bizalmas volta igen jól esett. Fia néhány évvel ezelőtt meglátogatott bennünket Hankowban. De alig tudtunk vele valamire menni, lelke telve volt aggodalommal és félelemmel. Megkínáltuk teával és süteményekkel, de hozzájuk sem nyúlt. Második látogatása alkalmával sem fogadott el semmit, se. Később megmondotta az okát. Varázslattól félt, azt képzelte, ha étkeinket megízlelte okvetetlenül idegenné, keresztyénné fog átváltozni. De jóval Hankowból való eltávozása előtt meggyőződött balgaságáról és ezt ki is mutatta az által, hogy bátran elfogadott tőlünk mindent, a mivel kínáltuk. Most, hogy az öregebb Leng fölkeresett bennünket, megkínáltuk őt is, egy doboz süteményt helyeztünk elébe. Elmondtuk neki, hogy a süteményeket Angliában készítették, 30—40 ezer li távolságban (li chinai mérföld, circa egy kilométer) és tengeren szállították. »Csodálatos — mondta az öreg — a tengereken jött keresztül 30—40 ezer li távolságból« és kivett három-négy darab süteményt és jóízűen elköltötte. »Csodálatos — mondta az öreg ismét — tengereken jött keresztül 30—40 ezer li távolságból* s bele markolt dobozba és a kabátja ujjába tüntette el a süteményeket. Miután azt többször ismételte s úgy látszott a doboz összes tartalmát el akarja tulajdonítani, azért, intettünk a szolgának, hogy távolítsa el a dobozt. Többé nem mertünk felvilágosult hunani ember elé süteményes dobozt tetetni. Mindazáltal örvendetes volt látni, hogy az öreg ember mennyire túltette magát az idegenek varázsló hatalmától való babonás félelmen. Öt évvel ezelőtt inkább meghalt volna, mintsem megízlelte, vagy a gyermekeinek megengedte volna ízlelni az idegenek süteményét. Két kerületi hivatalnok is meglátogatott bennünket. Mikor fölemlítettük, hogy szeretnők a belvárost megnézni, azt felelték: a kormányzó nincs itthon és leköteleznénk őket, ha kívánságunkkal hazafelé való utunkban állnánk elő. Ebbe mi is beleegyeztünk. Ezenkívül a szél is kedvező volt még és ezt felhasználni akarván, minden további késedelem nélkül elindultunk Heng-csóba. Emberek és állatok a telegraph ellen. A hivatalnokok velünk szemben szívesek és közlékenyek voltak. Többek között a telegraph felől is beszéltünk velők. Úgy mondották Yoh-csóig már elkészült a vonal s még ez év folytán elkészítik az egész hálózatot. Elmondották mennyi küzdelmükbe került, míg a teiegraphot behozhatták Hunánba. Emberek és állatok ellen kellett érette küzdeniük. Az előbbiek kivágták a távíró oszlopokat, az utóbbiak meg kidöntögették. Vagy hat éve lehet, hogy az első kísérletet megtették a távíró-hálózat behozatalára. A feldühödött nép az oszlopokat eltüzelte, a sodronyt vízbe dobta és a munkásokat elkergette. Az ellenszenv most is megvan, de a hivatalnokok komolyan rajta vannak és a munka halad előre. Még ez évben elkészül a hálózat és Csang-sa közelebbi összeköttetésbe jön a birodalom többi részeivel és a külvilággal. Beszélték még azt is, hogy egy bizonyos bennszülött tőkepénzes gőzhajózási társulatot akar alakítani. Hajóik Sing-tan, Csang-sa és Hankow között járnának. A nemesség és a tanultabbak óhajtanák a terv megvalósulását, de a kormányzó ellene van, mivel ekkor Hunan meg-