Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-10 / 41. szám

nyílna az idegen kereskedelem előtt. Pedig a hunaniaknak valóságos jótétemény lennének a gőzhajók. Egyébiránt a kormányzónak van három vontató gőzhajója. Útközben találkoztunk is a kormányzóval és hajóival. Valósággal élvezet volt látni a gőzhajókat, a mint tovább siklottak Siang hullámain. De hát ez még csak a kezdet kezdete. Az aranytojásokat tojó ruca, Csang-sa igen szép város. Négy (ang.) mérföldnyire terjed a folyó partján. Hajó forgalma figyelemre méltó. Templomai és egyéb középületei számosak. A város gyönyörű dombos vidéken fekszik. A folyó túlsó partján van a hires Yoh-luh hegység, rajta fekszik a várossal szemközt a hírneves Yoh-luhi főiskola. A legenda szerint e hegységben tanyáz az aranytojást tojó ruca. Ügy vélik e hír elhatott a barbarokhoz is, és most csak e drága kincs megszerzése végett özönlenek ide. Néhány éve egv idegen járt. erre. Látták, a mint a távcsövén keresztül nézegette a hegyet. Vájjon mit akarhatott volna mást, mint az arany rucát kikémlelni? Sokan félnek is, hogy a ruca immár elvarázsohatott, mert már rég nem látta senki se! Csang-saban négy főiskola van, köztük leghíresebb a Yoh-luhi. Igen tanulságos tudni, hogy az idevaló tanulók valósággal szomjúhozzák a nyugoti tudományt. A nemesség közt is találkoznak olyanok, a kik hajlandók a nyugoti tudomány és iríveltség elfogadására. A kovász tehát már működni kezd. Legyünk türelemmel és bízzunk, míg a kovász megerjeszti az egész tésztát. A mint Hang-csó felé közeledtünk szivünket nagy remények és fényes visiók dobogtatták. Úgy véltük, olyan helyre megyünk, a hol szívesen várnak bennünket. A hol a convertitákkal kellemesen fogjuk az időt eltölteni. — Eszünkbe sem jutott, hogy itt kellemetlenségek is érhetnek bennünket. Örömmel beszélgettünk arról, hogy Hunanban misszió telepet létesítünk. A központi állomás Hengcsóhan leszen és innét kiindulva állítjuk fel a többi állomásokat. Egyik visiónkban már láttuk állomásaink láncolatát egyfelől Canton tartományáig — másfelől Fuhkien innét más irányban Hupeh provinciák felé elönyo múlni. Égy) másik látományunkban már láttuk a londoni missziótársulat Dél- és Közép-Chinában munkálódó miszszionáriusait Heng-csóban összegyűlni és első oekumenikus zsinatjukat megtartani. Sok ily dolgokról beszélgettünk, képzelő tehetségünk nagy erővel működött és sziveinket boldogító öröm feszítette. (Vége köv.) —a—s. BELFÖLD. A dunántúli egyházkerület egyházi értekezlete. — Jegyzőkönyv. — Felvétetett a dunántúli ev. ref. egyházkerület értekezletének Pápán, 1897. szept. 26-án tartott gyűléséről. Jelen voltak előbb püspök úr, majd Körmendy Sándor egyházkerületi főjegyző elnöklete alatt, az egyh.-ker. egész vidékéről igen szép számmal összejött egyházi és világi férfiak és Kis József értekezleti jegyző. I. Antal Gábor püspök úr megnyitó beszédében röviden, de nyomósán kiemelte az egyházi értekezletek fontosságát, a melyeken minden tartózkodás nélküli őszinteséggel beszélhetjük meg legbelsőbb bajainkat és szükségeinket: nagy körültekintéssel és tárgyismerettel fejtegette a lelkészi fizetések feljavítására, rendezésére eddig felvetett eszméket és tervezeteket. Beszédének menete és főbb pontjai ezek. •Mindnyájan meg vagyunk győződve, hogy azon bajoknak orvoslása, melyek itt fel fognak merülni, nem annyira a hivatalos egyház eljárásától, mint inkább a lelkészek egyentetü tervszerű, előre megfontolt működésétől függenek. Általában örömmel üdvözöltük az egyházpolitikai törvényeket, mert elvileg öszhangzanak a mi egyházunk szellemével. De sajnos, hogy a reversulisoknak látrányos hatása a mi egyházunkra nagy mértékben nyilatkozik, sokkal nagyobb mértékben, mint a felekezetnélküliség, a mitől úgy féltünk. Mondhatom, hogy a mi kis egyházainkban, melyek nagyobb terhet hordoznak, mint az Alföld nagy egyházai, mégis korántse látszanak oly fenyegető nyomai a felekezetnélküliségnek, mint azokban. Talán az Isten ád erőt arra. hogy a jövőben is sikerül a bensőségteljes lelfiészi gondozás által a felekezetnélküliségnek ellentállanunk. Itt egyik legfőbb föltétel az, hogy lelki táplálékot adjunk híveinknek; mert valóban, ha az emberek arra a meggyőződésre jönnek, hogy anyagi áldozatot hozni nem megfelelő lelki javakért nem érdemes, ebből a veszedelmes következményt levonhatják. A másik dolog, a mi bennünket érdekel és foglalkoztat, a lelkészi javadalmak rendezése és emelése. Itt két csoportra lehet osztani az eddigi javaslatokat. 1. A magyarországi ev. ref. egyházak anyagi helyzetének rendezése önerőnkből. Úgy gondolják azt, hogy állítassék fel egy magyar országos ev. ref. egyházi közpénztár, a melyhez a gyülekezetnek minden híve egyenlő adóval járuljon és kiszámítják, hogy ezen esetre kétségtelenül tisztességes megélhetés biztosíttatik a lelkészeknek. Ha mi egy most alakuló egyház volnánk, úgy igen üdvös volna ez, de mi nem alakuló egyház vagyunk, hanem egy oly önkormányzattal bíró egyház, a mely önmaga kormányozza magát. Most már, ha oly helyen kellene kivetni adót, a hol edig semmi egyházi adót se fizettek, vagy jelentékenyen kellene emelni ott, a hol igen csekély volt az eddig; ezt én önkormányzati tekintetben kivihetetlennek tartom. Hogy tehát mi egy egyházi közpénztárt létesítsünk, ez a javaslat önmagában halva született. Ezen javaslat szerint minden lelkésznek egyenlő fizetés adatnék. No most már az bizonyos, hogy az emberek szellemi és testi képesség tekintetében nem egyenlők, vannak egyéni különbségek. Bizonyos, hogy most a a több fizetéssel több teher, intensivebb munka jár együtt. Mi lenne, ha testileg, szellemileg leghivatottabb papjaink mind a legkisebb és így legnyugodalmasabb életet nyújtó gyülekezetbe törekednének? Bizonyára nem lenne üdvös! 2. Mások szerint csak az állam segélyével és ebből alkotandó közalappal lehet javítani a fizetéseket. Az 1848: XX. t.-c. az általános kiinduló pont. Itt sok oldalról meg kell fontolni a dolgot. Mert ha az állam azt mondja, én elvállalom az összes papi fizetéseknek 800 frton kezdve a rendszeresítését, akkor azt is mondja majd, hogy mind azt a vagyont, melylyel az egyházak erre a célra bírnak, kezembe veszem. Ilyen kötelezettséget el lehet vállalni, de jöhet az állam oly helyzetbe, hogy nem tudja azt beváltani s beáll a pusztulás. Ily módon tehát nem valósítható a XX. t.-c., mert mi magunk sem egyezünk bele. Az állam tervbe vette, hogy ép úgy mint a tanítói fizetéseknél, kiegészíti a lelkészi fizetéseket egy bizonyos minimumra. Vannak nekem itt is aggályaim, még a ter vezetet nem ismerem. Nem hozták nyilvánosságra. Ennek következése lenne, hogy számadásainkat nekünk is fel kellene terjeszteni az államhoz; kimutatni, hogy a lelkészi