Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-10 / 41. szám

nőt az igaz barátság ellenségének, kikerülhetlen büntetésnek, szükséges bajnak, természetes megkísérlésnek, nélkülözhetlen csapásnak, a ház veszedelmének, örvendetes kárnak nevezi, szóval a rossz asszony a gonoszság quintessentiája, szép színnel befestve. Mulier mala est amicitiae inimica, inevitabilis poena, necessarium malum, natúralis tentatio, desiderábilis calamitas, domesticum periculumt, delutabile detrimentum, mali natúr a boni colore depicta Chrisost huj Protagorastól egyszer ezt kérdezték, mért adja leányát legnagyobb ellenségének feleségül ? így felelt: Mert már rosszabbat nem adhattam neki a világon, mint egy feleséget. Az asszonyok hamisságáról így ír Seneca in proverbiis. »Aut amat aut odit mulier, nihil tertium, dediscere flere foeminam mendacium est, duo genera lachrymarum dantur in oculis foeminarum, unum veri doloris, et alterum insidiarum, mulier cum sola cogitat, maZa cogitat«. Egy asszony vagy gyűlöl vagy szeret, a kettő közt nincs középút. Kétféle köny van az asszonyok szemeiben, egyik az igaz fájdalomé, a másik a tettetésé. Ha az asszony egyedül van, soha sem gondol jóra. A mi a szépséget illeti, Petrarka szerint, a kinek szép felesége van, bálványképe vagyon, a mit sok pénzbe kerül, naponként változó ruházattal kistaffirozni. Boetius pláne azt írja, hogy egy szép és ékes asszony templom pocsolya fölé építve. Mulier speciosa et ornata est templum super cloacam aedificatum. Laert. de vita et morte Philosoph. Azért álmélkodom rajta, hogy olyan szörnyen bolondok találhatók, kiknek különben híres büszkeségét egyetlen szép asszony földre tiporhatja. Ezt azonban a szerelem kielégíthetlen vágya okozza s Seneca mondja: amans quod cupiat scit, quod sapiat. non videt. A szerelmes tudja mit kíván, de nem látja mi az okos. Seneca in proverb. Azért nevezte Prodicus a vágyát kettős szerelemnek s a szerelmet kettős bolondságnak. Cupiditas est geminatus amor, amor est geminata insania. Stob. serm. 62. De mert a világ teremtésétől a legerősebb hősök bolondokká tétettek az asszonyok által, bocsássuk meg tehát a bolondságot minden asszony-fantastának s hadd űzzék feleségeikkel a bolondságaikat, a meddig nekik tetszik. De ha ezt a fejezetet az asszonybolondok felolvasnák feleségeik előtt, nem csodálnám, ha az asszony azt mondaná: Ej, ej, ej, hogy nem éri ez a bolondság az én uramat is«. A lánglelkű Ábrahám a Santa Clara utánzói többé nem bírtak elődjük magas szárnyalásával, poétikus fordulataival A kíméletlen satvra hangja elérdesedett nálok, s rekedt szitkozódássá fajult, egy vásári kofa nyelvén előadva. Lealacsonyította ez úgy a papi állás színvonalát, mint az isteni szolgálat méltóságát. A nagyszámmal levő epigónoknak, de különösen a loyoliták capucinade-jainak gonosz élcelődése, szennyes fantáziája hol visszataszító, hol groteszken komikus, bár mindig érdekes emléke a szószék hagyományainak. Nézzük csak 1782-ből egy München melletti bajor katholikus lelkész, Wiesen páter drasztikus, gorombasággal gazdagon fűszerezett stylusát: »A szent gyónást — úgymond -— és a szent olvasót, kedves keresztények, ne hagyjátok el. De nincs mindennap időtök — mondjátok. Nincs időtök? Bezzeg táncolni, ugrándozni, dajnálni és kurjongatni egész éjszakán át van időtök. Ej, ej, hagyjatok fel már ezzel, s inkább pörgessétek az olvasót, mert ez győzi le a pokoli disznófarkút. Bizonyságul elmondok nektek egy épületes történetet. Valamelyik apáca-kolostorban volt egyszer egy apáca, a kiből kulcsárnő lett.^Ekkor elkezdett egy fiatal pap járni hozzája. Eleinte semmi rossz sem forgott a fejőkben, de már úgy van az, mint mikor tüzet gyújtanak a szalma mellett. Gonosz fickó a Sátán, abban nem kell bízni, mert lássátok, miután egy ideig mindennap összejöttek, utoljára egymásba szerettek és íme mi történik? Az is fiatal, ez is fiatal, eltökélik hát magokat, hogy együtt állnak odább. Hát ez mind szép, mind derék, szerencsés utat nekik, Isten hírével. Szép élet lehet, mondhatom: ez pap, amaz apáca: mentsen Isten! De pap volna ez? Apáca volna az? És hát hova fognak menni? Mit kérditek? bizonyosan a Lutherségbe. Mihez kezdenek ott? Abban ugyan ne kételkedjetek: mindenesetre feslett élethez. Igen, igen, úgy is történt. Két teljes évig kószáltak szerte a világban, végre a lelketlen pap az Ő cafatját (uram bocsáss! azt akartam mondani, azt a jóravaló apácát) szépen hoppon hagyta s odább állott. Nesze neked. Mi lesz most belőle? Képzelhetitek, mi szokott bekövetkezni az ilyen söpredéknél. Felütötte a mészárszéket és a testéből élt. Pfuj, gyalázat. Nem disznó-élet ez ? De várjatok csak, ne siessünk olyan nagyon. Vigyázzátok meg, mi történt. Utoljára a ronda disznó mindenéből kifogyott, mert mészárszékével és disznóságaival semmit sem kereshetett többet. Azután paráználkodásai következtében megtanult franciául * és beteg lett. S betegségében utoljára is a kereszthez csúszott. »Igy van az: ki a rossz élettel végzi, az az imádsággal kezdi.« (Vége köv.) Várnai Sándor. MISSZIOÜGY. Karcolatok a külmisszió köréből. (Árny- és fényképek Hunanból). (Folytatás.) Egy erőszakos német utazó Dr. Wolfe német utazó vagy három héttel indult el előttünk Hankowbói. Cautonba készült s Hunanon keresztül akart oda menni. Csang-sa városához érve bebocsátatást követelt. A hivatalnokok pedig nem akarták beereszteni. Dr. Wolfe annyira ragaszkodott eszméjéhez, hogy kijelenté inkább meghal, de mégis bemegy a városba. Erre a városi hatóság a Wucsangban lakó alkirályhoz fordult, kérvén Őt, hogy a pekingi német konzullal távolítássá el az utazót városuktól. De a német konzul azt feleié: Dr. Wolfenak teljes joga van a városba bemenni, ő vissza nem hívja és a hivatalnokok felelősek lesznek érte bármi baj fogja is őt érni. Ez a közlemény megtette a hatást. Az utazót beeresztették a városba. De hogyan? Csang* Obscoen célzás.