Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-26 / 39. szám

Tabajdy Lajos lelkész pedig az egyház nevében üdvözölték az értekezletet. Ezt követte a tisztújítás. Egyező értelemmel megválasztották elnökké Kiss Áron püspököt és gr. Dégenfeld Józsefet, alelnökké Balogh Ferencet és Simonffy Imrét, jegyzőkké, dr. ErdÖs Józsefet, dr. Bartha Bdát, Biky Károlyt és dr. MezÖssy Bélát, pénztárnokká Zsigmond Sándort. A választmány tagjai megmaradtak, és kettővel bővíttettek. Felolvasást tartottak: Garzó Gyula: A diakonusi intézményről, Gergely Károly : A lelkipásztori gond régi kipróbált eszközeiről, Tabajdi Lajos: A prot. felső leánynevelés ügyéről és egy Szatmárt létesítendő prot. tanítónői képezdéről. Mindezek bizottságoknak adattak ki. A magyar ref. egyház anyagi ügyeinek rendezéséről ismeretes Ferenczi féle javaslatot véleményezés végett kiadták az egyes egyházmegyéknek, a lelkészképzésről benyújtott bizottsági javaslatot pedig a debreceni theol. tanári karnak. Délután két órakor 800 terítékű bankett volt a vigadó termeiben, mely rendkívül lelkes hangulatban, sok toaszttal fűszerezve folyt le. Itt is jelen voltak Szatmár szépei és a város előkelőségei. A római egyház teljes passivitással viselte magát az egész értekezlet ideje alatt. Este az értekezlet tiszteletére dalestélyt rendeztek. Alföldi. KÜLFÖLD. »A pápa országából«. A pápa országa eléggé ismeretes. A história annak legvilágosabb tükre és lenyomata. Ez ország e világból való; e világból valók annak közegei és eszközei, s e világra terjed ki annak uralma. Eszközeiben épen nem válogatós, még a békeszereteléről ismert bölcs és mérsékelt XIII. Leo pápa sem. Im egy példa rá! Kiegészítésül dr. Szlávik múltkori cikkéhez. Századunk elvilágiasodottságának s erkölcsi romlottságának egyik legszomorúbb jele és tanúbizonysága az a szédelgés, a melyet Taxii Leo, ez a frivol francia író 12 éven a római egyházzal űzött, a melynek hálójába maga a római pontifex maximus: Leo pápa is belekerült, s a melynek szégyenét az ultramontán sajtó most Ganisius, Xavér- s egyéb pápás ünnepségek rendezésével igyekszik takarni s attól könyen hivő híveinek figyelmét elterelni. Hogy milyen szerepe volt ebben a 12 éves szédelgésben a jelenkori »csalatkozhat,atlan szentséges atyának*, azt Bráunlich »Der neueste Teufelsschwindel in der römisch-katb. Kirche* című. »Evang. Bund* vállalatában e napokban megjelent műve után a következőkben fogjuk ismerni. Szinte szégyeljük magunkat mi is, hogy a XIX-ik század végén a legújabb kultur- és egyháztörténetnek ilyen fejezetét kell bemutatnunk, mely méltán indigná keltett mindenfelé, a merre annak a szégyenlapnak famósus híre csak eljutott. A szabadkőművesség volt a Taxii-féle szédelgésnek a tárgya. Az a szövetség tudvalevőleg a pápás országokban egy az egyháztól független, de azért sociális tekintetben igen jelentékeny hatalomnak a jelentőségével bír. Az magyarázza meg azt az engesztelhet len gyűlöletet, a melylyel a társadalom leigazására s a világuralomra törekvő római hierarchiai egyház e szövetség iránt mindenha viseltetik. Évszázadok óta ismerjük a szövetségre szórt pápai mennyköveket és átokbullákat de egvikök sem oly fonatikus. mint XIII. Leo pápának 1884. urbi et orbi kibocsátott»Humánum genus« című enciklikája. Az emberiség — így olvassuk a kathedra-szózatban — két ellentétes táborra oszlik. Az egyik Isten országa e földön, t. i. Krisztus valódi egyháza, a másik a Sátán országa. Korunkban a Sátán szolgáit azoknak az embereknek messze kiterjedő s hatalmasan szervezett társaságában találjuk, a kiket közönségesen szabadkőműveseknek neveznek ... Ha köztük valamelyik az ő titkaikat elárulja vagy parancsaikat nem Követi, nem ritkán halálbüntetéssel lakol, és pedig oly vetemedett rafinérival, hogy a gyilkoshoz a büntető igazságosság hozzá nem férhet. Célúk minden vallás, de különösen a kath. vallás megsemmisítése. mely — miután az egyetlen igaz vallás — csak a legnagyobb igazságtalansággal helyezhető egy niveaura a többi vallással. Alapelveik annyira észellenesek, hogy alig van elvetni valóbb. Megtestesülése az ő szövetségük a Sátán gyűlöletének s bosszúállásának a Krisztus ellen. Azért kérlek, tisztelendő testvéreim, hogy velünk szövetkezve ezt a tisztátalan nyavalyát kiirtsátok. Mindenekelőtt le kell álcáznunk a szabadkőműveseket s valójukban kell őket bemutatnunk!* A római kath. világnak ilyen fanatikus fölizgatása a szabadkőművességnek eléggé áldásosán működő szövetsége ellen egy francia íróban azt a tervet érlelte meg, hogy a pápát, annak összes papságát s jezsuita testőrségét ebből az alkalomból lépre vezeti s az egész világ előtt komprommittálja. Erre az áldatlan szerepre épen Taxii, a jezsuiták neveltje vállalkozott, ki Franciaországban a szabadgondolkozók gyülekezeteiben az istentagadás s a materialismus oltárain áldozott s különös ügyességgel és kedvteléssel bírt a »humbug* terén. Azt tapasztalva, hogy »az emberi ostobaság határtalan*, ez a megtestesült semmirekellő nihilista egy jezsuita gyóntató atya előtt kezdte ügyesen játszani a megtérő bűnösnek a komódiját s hozzálátott a szabadkőművesség állítólagos leálcázásához. »Épen egy éve a pápa encyklikájának megjelenése után, úgy dicsekszik Sruber a »Stimen von Maria-Laach« hasábjain, érte az isteni kegyelem megvilágosító sugara azt az eddigi athzista s a legnagyobb mértékben egyházellenes publicistát, ki legalkalmasabb arra, hogy Krisztus földi helytartójának felhívását, a szabadkőművesek leálcázását megvalósítsa.* Taxii egész mestersége ugyanis abban állott, hogy a kőművesek magasabb fokozatainak valóságos sátánkultuszt tulajdonított, s a francia regénynek élénk fantáziájával közel 25 iratban e kultuszt a legapróbb részletekig ki is színezte. A pápás papság, a jezsuiták serege, sőt maga a pápa újjongott örömében e fölfedezések felett, sőt egy naiv francia érsek a szabadkőműveseknek Taxii által gonosz célzattal költött eme esztelen és képtelen sátánkultuszát és mysteriumát egy (ormai scholastikus rendszerbe is foglalta, s kimutatta, hogy >a kőművesség a Sátán személyes műve, vallása, kultusza, otthona és korrupciós csapatjával azonos*. Mi több, a jezsuita Gruber lefordította Taxii legpikánsabb iratát (»A három pont testvérei*), a melyet úgy eredetiben, mint német fordításban 100 ezer példányban vatósággal elnyelt a kath. világ, úgy hogy a pápás sajtó (Stimmen von Maria Laach, Kölner Volkszeitung, Germania, Schlesische Volkszeitung, Bairische Vaterland) dicshymnusa e mű megjelenése fölött nem ismert határt. »E kitűnő mű csakis positiv adatokat nyújt és távol van a túlzásoktól*. Még inkább