Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-05 / 36. szám

clen egyebet inkább bizonyítanak, mint azt, hogy a katholikus autonomia kérdésében a szigorú tervszerűség, az öntudatos actió irányítaná a mérvadó politikai ós egyházi köröket. Várnai Sándor. Égető bajaink s azoknak orvosszere. Elszomorító hírek érkeznek az ország minden vidékéről: haldoklik az egyháziasság! Baranyában s Erdélyben a reformátusok aggodalmaskodnak, az Alföldön|ev. testvéreink panaszkodnak: közöny, felekezetnélküliség pusztítja az egyházakat. Hol van az orvosság, a melytől gyógyulást várhatunk s az erő, a mely a haldoklóba új életet lehelhet? Anyagi erő szabadíthat meg egyedül — mondja az egyik; a Lélek az, a mely meg elevenít — szól a másik.*Az egyház tagjai a rengeteg állami megterheltetés mellett a nagy egyházi adók terhét nem bírják tovább, az állam kötelékéből ki nem léphetnek, az egyházhoz fűző szálokat tépik hát szét, de szivükben, lelkükben reformátusok maradnak, így szól egyik lelkésztársunk, a ki népét jól ismeri; az állam van hivatva, annak kötelessége, hogy a terheken könynyítsen. Feltétlenül csak az evangélium ereje, az evangelizáció, a hívek lelki gondozása menthet meg, kiáltják az evangélizáció bajnokai. Es aztán ég, pusztul a ház s lakói az oltás munkája helyett civakosznak. Nem a régi ellenség pusztít már csupán, a mely pedig e lapokban közölni szokott házassági statisztika tanúsága szerint nem szűnik meg romboló munkájától, hanem a közöny nyílásán a sociálista mozgalom is, mint egy feszítő ók hatolt be egyházunk testébe s ennek a mozgalomnak célja a társadalmi rend, a vagyoni viszonyok feldulása, de oka a hitetlenség, vallástalanság. A hol ez a mozgalom megjelenik, onnét eltűnik a biblia, ott elnémul az ajkakon az ének és az imádság. Az állami nagyobb segélynyújtás — a mint ezt a hatalmas ós szíve mélyóig kálvinista, egyháza iránti szeretetét egy munkában gazdag élettel bizonyító erdélyi püspöknek nyilatkozatából tudjuk — nem a messze jövőnek zenéje már; a segedelem tehát meglesz, sok bajt elhárít, sok szükséget megenyhít, de véleményem szerint teljes épülést nem adhat, mert nemcsak az anyagiak miatt, de a lelkiekben is baja van, a kornak az az iránya, a mely szédítően űzi, hajtja az embereket, hogy lehetőleg munkásság nélkül s mégis kényelmesen, gondtalanul töltsék el az életet. Ez az irány szüli azokat az új prófétákat, a kik a szegény ember nyomorúsága miatt panaszkodnak s ugyancsak a szegény ember fillérein bőségben élnek. Ezek előtt a szocziálista próféták előtt a biblia, az igazság s az igazság hirdetője, az egyh az a legnagyobb ellenség s a hol csak fellépnek, a felekezetnélküliségre csábítással az egyház ellen is támadnak. S mivel a »ne fizessünk« jelszó az egyházát saját erején fentartó, de elfáradott, vagy közönyössé lett, vagy megtévedett protestáns ember fülének hangzik kiválóképen kellemesen: a katholikus sajtó nem is mulasztja el reánk dobni az ítélet kövét: »mozogjunk, gyűlésezzünk és dolgozzunk nagy erőfeszítéssel, mert különben végkép elnyelnek a zsidóság és protestantismus által vezérelt elkeresztyóntelenedósnek hullámai®. Pedig jó lesz hallgatni ott azon az oldalon és csendesen söpörgetni a ház előtt, mert bár állítólagosak a pápista egyház tud sikeresen küzdeni a sociáldemokrácia ellen, mégis itthon is tudunk a pápistáknak felekezetnólkülivé válásáról eseteket, sőt, hogy apácákkal és szerzetesekkel telített országból — a hol még a rágalom sem beszélhet a protestantizmus nagy befolyásáról — vegyük példánkat — csak okulás okából — Belgiumban annyira hódítanak az egyházellenes socialdemokraták, hogy ha valami szép nagy, de üres templomot akar látni az ember, csak menjen itt valami városi templomba misére. Az anyagi támogatás, a mely — meggyőződésem szerint — minél hamarébb és felette igen szükséges s a melynek nyújtásával az állam a protestáns egyházakat támogatva, saját érdekét is istápolja, kívánatos eredményt egy magában nem érhet el, szükséges, hogy az egyházak hivatott őrei is helyt álljanak ós az ekeszarván tartsák kezüket, hirdessék az igét alkalmatos ós alkalmatlan időben, mert elmúlik a felekezetnélküliség ós a római katholicizmus, s az ég és a föld, de az Úrnak beszéde megmarad mindörökké: ha a segedelemadással levétetik a föld népének válláról a terhek egy része, akkor még a megháborodott lelkűnek az ige erejével igyekezzünk békességet szerezni. Ez az erő gyűjti össze a gazdagot ós a szegényt, a kiknek mindkettejét az Úr szerzó, hogy összetalálkozzanak, hogy a gazdag méltányos legyen ós a segedelemre hajlandó, a szegény pedig ne a hirtelen meggazdagodásnak tétlenségre szoktató vágyával, vagy az irigységgel tegye keserűvé, hanem a megelégedéssel sózza meg kenyerét. Ezt már csak a vallásos élet ápolása, az igének ereje teheti meg. Es az egyháziasság felébresztésében, terjesztésében valamit tanulhatunk a sociáldemokratáktól is, azt t. i., hogy a mi igazságunknak élőszóval és nyomtatott betűvel, minden alkalomnak, még az estvóli misének csúfolt vallásos