Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-05 / 36. szám

összejöveteleknek felhasználásával is igyekezzünk propagandát csinálni. A nyáron láttam, hogy miképen szervezték magukat a szociáldemokraták. A jelszót már előre hirdetgették, lapjaikkal, gyűléseikkel jó eleve megnyerték embereiket. Reggel 8 órakor még az egész határban folyt az aratók munkája, kilenc ós fél órakor pedig általános volt a sztrájk; mert nem kellett már akkor senkit kapacitálni; csak egy ember szaladt végig a határon, a kinek szavára kész engedelmességgel letette kaszáját a munkás. Ezt tanuljuk meg tőlük, hogy érintkezzünk sűrűn azokkal, a kiknek érdeklődését az egyház iránt meg akarjuk nyerni, összejöveteleken élőszóval, de az élőszónál maradandóbb nyomot hagyó nyomtatott betűvel, hasznos, építő, evángóliumi irányú könyvekkel, újságokkal is vértezzük fel, készítsük el jó előre a lelkeket, hogy aztán bármikor kiáltja valaki : fel a munkára ! engedelmességgel találkozzék s mindenki kezébe vegye az egyházópítő munkásság eszközeit. Hát váljon az egyházi fegyelemnek szigorú mértékben alkalmazása, mint a hogy ezt a felsőbaranyai egyházmegye gyűlésének határozatából olvassuk, szükséges-e, közelebb visz-e a célhoz? Előre kijelentem, hogy a felsőbaranyai határozatot megszavaztam volna. Az egyházi fegyelem nélkül teljes rend az egyháztestületben nem várható ; az egyházi fenyíték alkalmazása nem juttat ellenmondásba a bibliával, a mi egyházunk múltjának megtagadására nem vezérel. Pál apostol azt írja a thessalonikabeliekhez, hogy y>ha valaki nem enged a mi levelünk által való beszédünknek, azt megjegyezzétek: és azzal ne társalogjatok, hogy megszégyenüljön«. Máté ev. XVIII. részében van megírva az egyházi fenyíték módja ós rendeltetése. Kánonaink az egyházfenyíték legszigorúbb alkalmazására adnak utasítást, sőt — meg nem engedhető határig, a templomból való kiáltásig megy a komjáti kánon szigorúsága. Mi pedig sok ideig, — a míg meglehetően, tűrhetően ment dolgunk, a közönyösséget a szabadelvűsóg palástjába burkoltuk. Hadd hulljon a férgese, vigasztalta magát az egyház . . . s most, a mikor már szinte az ítélet szavát halljuk : a mely fa jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik . . . most ébredünk, hogy az egyházi fegyelem eszközével tisztogassuk a fát. Vajha ne lenne késő az ébredés. A pápista egyház az egyházi fenyítéket mindezideig alkalmazta és alkalmazza most is, mert tapasztalta, hogy tekintélyének megőrzésére nem megvetendő eszköz ez; a vegyes házasságra lépőtől, ha az egyház javára reverzalist szerezni nem tudott, megtagadta.az ünnepélyes esketést, sőt gyónásra sem bocsátotta s ezzel míg egyfelől híveinek hitét erősítette, másfelől terjeszkedett is. Hát nekünk vannak-e intézkedéseink azok ellen, a kik a pápista egyháznak adott reverzalissal hitetlenül megtagadják egyházukat? Nincsenek. Viselünk-e gondot arról, hogy a praesbyterség az egyháznak kívánatos, szép kitüntetése legyen s hogy e díszes, mindenekben példányszerű, egész református embert követelő állásra káromkodó beszédűek, az erkölcsi élet fogyatkozásaiban, a családi élet tisztátlanságaiban szenvedők ne jussanak? A legutolsó betegsegélyzö, temetkezési, vagy akármi más egyesület is megszabja, hogy a ki a választmányi tagok közül bizonyos számú gyűlésekről távol marad, az a választmány kebeléből egyszerűen törültetik; mi intézkedhetünk-e, hogy az ilyen közönyös, egyháza iránt semmi érdeklődést nem mutató praesbyter elveszítse hivatalát. A felső-baranyai határozatok nem kimerítően adják az egyházfegyelem eszközeit; tovább kell mennünk, nemcsak a nyilvános istentagadók ellen kell fellépnünk szigorú, de megérdemelt eszközökkel; hanem ugyanilyen módon a látszólagos kálvinistákban is valóságos egyházias érzületet kell felébresztenünk. Lehet, hogy a szigorúság — de a melynek okos és szeretetteljes alkalmazásánál éreztetni kell, hogy a cél nem a büntetés, hanem a javítás — egyes tétovázó lelkűeknél félelmet s képmutatást szül, némely erős kemény szivűeknél pedig megátalkodottságot ós dacot, mert hiszen tökéletességet s kivánt eredményt mindenekben s mindenhol nem várhatunk; ele a legtöbb embernél a kiben az egyháziasságnak csak némi kis szikrája ég, a ki az igazság iránti érzékét teljesen el nem veszítette, a méltán hangzó feddés, a megérdemelt dorgálás javulást eredményez. Nem pusztult el mindenünnen ez, az ellenkező értelemmel levők által reakcionáriusnak nevezett irány. Elmondok egy esetet, a mely egy apostoli szelídsógóről ós jóságáról általánosan ismeretes és méltán nagyrabecsült lelkésztársunk gyülekezetének életére vet kedves fényt. Megtörtónt, hogy egy leány, a kit sokáig hitegetett házassági ígéretekkel egyik legény, mikor ez a szószegő más leánynyal lépett házasságra, úgy bosszulta meg magát, hogy az esküvő alkalmával, bent a templomban egy marok bogáncsot dobott a hűtelen fejére. Általános volt a megbotránkozás, mert nem becsülte meg az Úrnak házát. Másnap, vagy még azon a napon magához hívatta a templomi botrányt szerzőt a lelkész, megmagyarázta neki bűne nagyságát s arra kötelezte, hogy kövesse meg a praesbyteriumot. A praesbyterium összeül; a leány sírva kéri