Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-29 / 35. szám

vagy pedig a tanító- és tanítónőképző intézetek gyámolítására fordították. Az elemi nevelésre vonatkozólag 1876-ban hozott törvénycikk világosan kijelenti, hogy minden gyermek szülőjének törvényes kötelezettsége oda hatni, hogy gyermeke megfelelő . elemi oktatásban részesüljön az olvasásból, írásból és a számvetésből. Az elemi nevelésre vonatkozó, 1891-iki t.-c. szabad állami nevelést léptetett életbe, azzal az eredmény nyel, hogy az iskolákban a gyermekekre való felügyelet, egészben véve, megjavult. 1889-ben létesült egy t.-c. az iparoktatás reformálása céljából. Jelen esztendőben a törvényhozás hozzájárulása a magán-tanintézetek és a szűk viszonyok között élő iskolák segélyezéséhez, még hathatósabban elősegítette a nevelésügy előhaladását. Montmorency, miután a tulajdonképeni elemi iskoláztatás ügyeivel foglalkozott, az iskoláztatásnak főként neveléstani oldalát emelvén ki: áttér a szegény sorsú gyermekek gondozásának és fentartásának nem csekélyebb jelentőségű kérdésére. Az angol kormány rendkívül helyesen, egész atyai gondoskodással terjeszti ki figyelmét azon szegény gyermekek és fiatal emberek helyzetére, a kik a mindennapi kenyérért küzdve, gyárakban, műhelyekben kénytelenek eltölteni ifjúságukat. Nálunk sem lenne felesleges dolog, e tekintetben is mintaképül tekinteni angol felebarátainkat. A gyermek-munkások kérdése nem modern. Kisebbnagyobb mértékben szó volt erről a tanoncokra vonatkozó statutumban, 1562—1563-ból, mely intézkedett a felől, hogy egy gyermek sem szorítható a kényszerített mezei foglalatosságokra mindaddig, míg a 12-ik életévét el nem érte; úgy szintén nem engedte meg egy gyermeknek sem, hogy gazdaemberhez inasul álljon be addig, míg 10 éves korát be nem töltötte; a leánygyermekekre nézve pedig kimondotta, hogy azok 12 éves korukig szolgálatba nem állhatnak. E statutum ezenfelül, kiterjeszkedik arra is, hogy a tanonckodás általában nem kezdődhetik hamarabb, mint a 12 éves korban. Továbbá a mesternek, a kinek három inasa volt, egy segédet kellett tartania, és kárpótlás adatott annak az inasnak, a kivel a mestere rosszul bánt. Sőt a kényszerített tanonckodás esetén, az Erzsébet-féle szegénytörvényben hathatós biztosíték rejlett a rossz bánásmód ellenében. A rendszer azonban nem volt sem összefüggő, sem jól szervezett és egészben véve a törvényszékek nem részesítették valami nagy figyelemben és egy kis ügyességgel ki is lehetett játszani. Hatásköre szigorúan korlátolt volt és e körön túl a gyermek gondozása kívül esett a törvény ható erején és rendszabályain. A XVIII. század vége felé azonban s a XIX. század elején a tanonc-rendszer rohamosan közelgetett az elmúláshoz. Beköszöntött a gépek korszaka, és a termékek előállításának ily módon való roppant megkönnyítése egyszeriben megváltoztatta a gyermekek alkalmazásának eredeti céljait és természetét és megadta a kegyelemdöfést a tanonckodásnak. A midőn tehát ez a rendszer a gyermekekre nézve gyakorlatilag megszűnt, azok gondozását és nevelését az állam kezdte érvényre juttatni. Ha nem számítjuk azt a törvénycikket, melyet 1787/8-ban hoztak a kéményseprő-tanoncok felügyelete ügyében, a jelen századig nem találkozunk az iránt tett lépésekkel, hogy a gyermek-munkások kérdése törvény'hozásilag rendszabályoztassék. E tekintetben a legrégibb intézkedésnek látszik 1801/2-ből az a törvénycikk, mely a különféle műhelyekben, pamut- és másnemű gyárakban alkalmazott tanoncok és mások egészségi és erkölcsi állapotainak megóvására irányult. Utána következett az * 1819-iki t.-c., hogy messzebb menő intézkedéseket tegyen a pamutgyárak' és műhelyek szabályozására, valamint az ezekben alkalmazott fiatal személyek egészségének minél hathatósabb épentartására. E törvénycikket a következő esztendőben módosították és 1825-ben egy másik törvénycikket hoztak ugyanebben a tárgyban. 1829-ben két t.-c. létesült, hogy módosítsák azokat a fennálló törvényeket, melyek a gyermekeknek a pamutgyárakban és műhelyekben való alkalmazására hozattak. 1831-ben az e tárgyban hozott eddigi összes törvényeket megerősítették és javították. Az ily módon létrejött új törvénycikk megtiltotta az éjjeli munkát a 21 éven alóli egyéneknek, szabályozta a 18 éven alóli egyének, munkaidejét s megakadályozta azt, hogy a kilenc éven alóli gyermekek pamutgyárakban vagy műhelyekben dolgozzanak. Ezt ugyanebben a tárgyban, 1833-ban egy másik törvény követte, a mely előadja, hogy »igen nagy számú gyermek és fiatal ember van most alkalmazva a gyárakban és műhelyekben, s az ő munka-idejük hosszabb, semmint óhajtandó volna; illendő tekintettel kell azért lenni egészségükre és a nevelés eszközeire*. Ebből kiindúlva tehát megtiltotta az éjszakai munkát, a 18 évet még el nem ért ifjaknak és szabályozta munkaidejüket; külön rendszabályokat alkotott a 13 évet be nem töltött gyermekek részére, valamint a kilenc éven alóli gyermekekre is, bárhol dolgozzanak, kivéve a selyemgyárakat. Az 1834-ben hozott, s a kéményseprő-tanoncok felügyeletéről szóló t.-c. zárja be e tárgyban a Viktória királynő uralkodása előtti törvényhozást. Látni lehet tehát, hogy az a törvényhozás egyedül ama jelentékenyebb bajok orvoslására ügyelt, melyek az ipari termékek gyári előállításának roppant kifejlődéséből állottak elő. A jelen uralkodás alatti első gyár-törvényt 1844-ben hozták s ennek keletkezésétől számítva 1876-ig mintegy tizenhét törvénycikk létesült a munka-szabályozásra, s különösképen a gyermekeknek a műhelyekben való dolgoztatását illetőleg. 1876-ban egy királyi bizottság előterjesztést tett a gyári-munka tárgyában s ennek eredménye gyanánt jött létre 1878-ban a gyárakról és műhelyekről szóló törvénycikk, a mely e tárgyban alkotott összes törvényeket megerősítette. 1878-tól a gyári munkára vonatkozólag mintegy nyolc nagyfontosságú statutum lépett életbe. A gyermekmunka most már valóban, a maga egészében, üdvös megszorításoknak volt alávetve és teljességgel nem szabad volt annak, bizonyos határokon túl, az állam által meg-