Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-29 / 35. szám

teljesen. Egy nemzeti nevelési rendszer szükségessége, nagyon régi idők óta foglalkoztatta a legkiválóbb angol államférfiak lelkét. A kézművesekre vonatkozó statutum 1406-ból világosan elrendeli, 'hogy »minden férfinak és asszonynak, a mennyiben állása és körülményei megengedik, teljes szabadságában áll fiát vagy leányát, taníttatás végett valamely iskolába járatni, a melyik a Királyhágón bélül ennek megfelel*. Ezzel az 1406-iki statutummal ellentétben állott az ezt megelőző 1391-iki petíció, mely azt javasolja, hogy a parasztoknak ne engedtessék meg, miszerint gyermekeiket iskolákba küldjék. Ezt a petíciót azonban mint a józan észszel homlokegyenest ellehkező helytelen valamit, nagyon természetesen azonnal elvetették. Ilyen különös javaslatot tudomásunk szerint még nálunk sem kockáztattak meg sohasem. A középkor bevégződését és a zárdák megszüntetését megelőzőleg egy jól kidolgozott, fokozatokra osztott nevelési rendszert léptettek életbe az egyetemek, Londonnak nagyterjedelmű jogi iskolája, a székesegyházak, zárdák, kollégiumok, plebánia-községek. Nem kényszerítés útján való tanulás volt az, de a nevelés egyes ágai nyitva voltak, kivétel nélkül, mindkét nemre és minden osztályra nézve. Új módszer, de nem új kísérlet következett a könyvnyomtatás feltalálása után. Nyelvtani iskolák alapítása, a nagy Tudoroknak a nevelés körül kifejtett fáradozásai Angliának »egy állandó, szabad, minden irányban független, liberális nevelést adtak a nép számára*. E szavakat Montmorency a nagyhírű Stubbs-nek egyik idevonatkozó művéből idézi. Az Erzsébet-féle s az ez után megalkotott statútumok, a szegény gyermekek tanoncságba való adásáról, mint Blackstone mondja, bölcs intézkedés eredményei. A munkás-osztályok technikai nevelése úgy volt elismerve a XVI. században, sokkal határozottabban, mint napjainkban, hogy az a nemzeti életnek egyik lényeges tényezője. így állottak a dolgok 1830-ig, a mikor az állam is részt kezdett venni a nevelés munkájában. Nagy lökést adott ennek az állami kincstár, a mely ez évben húszezer font sterlinget adományozott a nyilvános elemi nevelés javára történt önkéntes hozzájárulások gyarapítására. Ez a húszezer font egy ily célra, már csak a kezdeményezés szempontjából sem megvetendő összeg, felgondolván azt, hogy ez a mi pénzértékünkhöz viszonyítva jóval felülhaladja a kétszázezer forintot. Ez összeget 1839-ben felemelték 30.000 font sterlingre és az igazgatás teendői a titkos-tanácsnak egy bizottságára ruháztattak át. 1841-ben hozatott az iskolák elhelyezésére vonatkozó törvénycikk s ettől kezdve a nevelés kérdése szinte meglepő gyorsasággal haladt előre. 1844-ben felhatalmazták a Poor Law Board-ot, hogy az iskolakerületekben a plébániákat és egyesületeket hozza össze bizonyos szegény gyermekek oktatása végett, a kik még 16 évnél kisebb korúak. 1846-ban a Monckton Milnes-féle iskolai reformjavaslat vezérelvét az alsóház elfogadta; e fontos tényező életbe lépett az országban és betetőzte ezt a Lord Palmerston törvényjavaslata 1854-ben. Hét év alatt e törvénycikk révén nem kevesebb, mint negyvenöt új iskola létesült. Az ipar-iskolai rendszer kezdeményezésének első nyomaira 1854-ben akadunk egy ekkor előterjesztett szükebbkörü törvényjavaslat keretében; 1857-ben egy általános törvénycikk hozatott, a mely a csavargó, Ínségben élő, és törvénytelen gyermekek gondozására és nevelésére irányult. 1858-ban egy királyi bizottság neveztetett ki, hogy vizsgálat tárgyává tegye a népnevelés állapotát Angolországban; azonban az eredményről beszámoló előterjesztés 1861 március havában, nem ajánlotta a kényszerített nevelési rendszert, kivéve azt az esetet, a mikor csavargó és vétkes gyermekek neveltetéséről van szó. 1861-ben egy bizottság küldetett ki, a mely bizonyos kiválasztott nyilvános iskolákról előterjesztést nyújtson be. 1864 decemberében egy más bizottságot küldtek ki, melynek kötelességévé volt téve, hogy beható vizsgálat tárgyává tegye azt, hogy minő nevelésben részesítik a gyermekeket a nyilvánossági joggal felruházott iskolákban és magántanintézetekben; e bizottság tapasztalatainak eredménye lett aztán az 1869-ben hozott törvénycikk a nyilvánossági joggal felruházott iskolákról. Ez idő szerint a kényszerítő nevelés érvényesítésére irányult mindennemű törekvés sikertelennek bizonyult. James Stephen, a »Stephen's Commentaries* hatodik kiadásában (1868) azt mondja, hogy »A mi azonban azt a kérdést illeti, vájjon méltányos dolog-e, avagy megakadályozandó minálunk a nevelésnek holmi kényszerítő természetű törvények által való érvényre juttatása: itt nagyon tág tér nyílik a vélemények különbözőségére«. A vallási akadály, mondja Stephen, »hathatósan közreműködik annak megmagyarázásánál, hogy a nép nevelése mind ez ideig miért nem köteleztetett szigorúan az angol törvények által*. Ez irányban azonban a végső lépés nem késett sokáig, a mennyiben 1870. augusztus 9-én létrejött az elemi iskoláztatásra vonatkozó törvénycikk, a mely valójában a kényszerítés elméletét hozta be, mert az igazgatótanácsok fel voltak hatalmazva arra, hogy ezt a törvények útján is érvényesítsék, a nevelési ügyosztály jóváhagyása mellett; ez aztán a gyermekeknek az iskolákban való gondozására is kiterjedt. A nevelési ügyosztály, már e törvénycikk létrejövetele előtt is. roppant nagyfontosságú tényezővé vált. A titkos-tanács nevelésügyi bizottsága ügyosztálylyá fejlesztetett és a királynő megkezdte a fölött való rendelkezési jogát, hogy ő nevezze ki a titkos-tanács nevelésügyi bizottságának az alelnökét, akinek a parlamentben helye és szavazati joga volt. A 305

000 font sterlingnyi összeg, a melynek a kitűzött célokra való felhasználására ez a bizottság még 1839-ben felhatalmaztatott, 1867-re már úgy megszaporodott, hogy az egy millió sterlinget tetemesen felülhaladta. Ez éven ezt a szép összeget, a vallásfelekezetek közötti különbségtétel nélkül, Angolországban és Irlandban az elemi nevelés céljaira létesített iskolák segélyezésére,