Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-22 / 34. szám

KÜLFÖLD. A pápa országából, XIII. Leo pápa egyházpolitikája világszerte ismeretes. Az akatholikusok egyesítése s az egyedül üdvözítő római akolba való vezetése az ő kedvelt ideája, a miért is a római uralom terjesztése és megerősítése érdekében nem mulaszt el egy alkalmat sem. Egy legújabb encyklikájában azonban elhagyta egyházpolitikájának e bizonyára sok csalódással járó terét s a dogmatikai térre adta magát. A Szentlélekről adott ki a minap ugyanis egy encyklikát, mely valóságos jajkiáltás egyházának a Szendétekben való elszegényedése miatt. Ap. csel. 19-re való hivatkozással felhívja kedvelt papjait arra, hogy a Szentlélekről szóló tant a gondjaikra bizott híveknek komolyabban és nagyobb buzősággal hirdessék s így talán a Szentlélek újból való eljövetelének útjait a római egyházban a maguk részéről is szorgalmasan egyengessék. Végül azt tartja, hogy papjai a Szentlélek tanának magyarázatában »minden kényesés szőrszállhasogató vitatkozástól* bölcsen tartózkodjanak. Hát biz e legújabb pápai szózat hatalmas kritikája a pápa egyházának és papságának és napnál világosabban szóló bizonyság a mellett, hogy a pápások ezreinél nem egyéb a Szentlélek, mint üres szó és érthetetlen formula. Sőt maga a pápa sem tud e legújabb, urbi et orbi kihirdetett encyklikájában a Szentlélekről egyebet mondani mint ismételni a régi ismert patristikai és scholastikus formulákat, úgy hogy az ő egész fejtegetése is teljesen a régi theologusok »kényes és szőrszálhasogató vita kérdéseinek < medrében mozog. Egyházának elavult formulái — úgy látszik — már nem tudják kifejezni a keresztyén hitnek örök titkait és mélységes gondolatait. Az encyklikában mit sem hallunk ugyanis a Szentléleknek a jóra való ösztönző erejéről vagy a lélekről, mint az igazság és szeretet lelkéről, mely a hazugság s a gyűlölködés ádáz szellemével szemben a szeretet közösségében a római egyház körében is egyesíti a Krisztus igaz hiveit. Ezzel szemben teljes búcsú Ígérete mellett kilenc napi imaidőt rendel a Szentlélek segítségül hívására. Ezzel tehát megtalálta a pápa a hívek számára a Szentlélek felé vezető utat! Nézzünk csak néhány próbát, a pápás egyházban máig is tényleg uralkodó szellemből! 1. A porosz közoktatásügyi tárcza tárgyalásánál egy a vatikánum ellen protestáló, később magát illaudabiliter alávető Dieirich nevű braunsbergi tanár nagy beszédet mondott, a melyben meggyengíteni próbálta a római egyház ellen máig is felhozott vádakat, a melylyel azt türelmetlensége, államveszélyessége és laza moráltana miatt illették. A türelmetlenség dolgában kifejtette, hogy az csak a tévelyekre, nem pedig a kíméletet s ker. szeretetet igénylő személyekre vonatkozik. A római egyháznak az államhoz való viszonya tekintetében azt mondotta a tudós tanár, hogy a római egyház alapelvei a modern állameszme követelményeivel teljesen egyeznek. Végül a kasuista moráltanítók, p. o Liguori tanairól azt tartja, hogy azok a mai kath. hivőre csak annyi értékkel és érdekkel bírnak mint a mult idők tanítóinak bármely más tudós tana. Hoensbroech grófé az elismerés, hogy azokat az igaztalan s a világ megtévesztésére szánt tudós fejtegetéseket a »Preuess. Jahrbücher« egyik legújabb füzetében földerítette s igaz valójukb^r és következményeikben férfias bátorsággal megvilágítóba. .*>A személyek állítólagos kíméletével* szemben utal a nemes gróf a pápák véres alapelveire az eretnekek megbüntetésében, a pápás inquisitiónak gyilkos jegyzékére és arra a körülményre, hogy még 1895. is így kiáltottak fel a Vatikánban: »üdvöz legyetek, ti lángoló máglyák!* Hát kell-e véresebb okirat, mint az »Unam sanctam* bullája? S a mi végül Liguori s a kasuistikus moralisták tanait illeti. Hoensbroech gróf utal IX. Pius pápának ex kathedra kibocsátott decrétumára, a melylyel Liguorit dr. ecclesiaenek proklamálta, s müveit az összes kath. tanintézeteknek a legkomolyabban ajánlotta. Jól mondja erre vonatkozólag Beyschlag professorom: Si fecisti, nega, ez a római apologetikának jól ismert princípiuma! Im ez a Rómában uralkodó léleknek egyik próbája! 2. Egy másik próbája a római léleknek a következő: Tudvalevőleg a Szentlélek bibliai értelemben véve az ismeret barátja és tanítója, s a pápai pünkösdi encyklika is azt mondja, hogy »a hit ne legyen a sötétségbe takarva*. Honnan vannak mégis azok az égbekiáltó iskolaügyi és művelődési statisztikai különbségek katholicismus és protestantismus között a kath. és nem kath. tartományokban ? A minap azt olvastuk, hogy 100 (ezer) katonai újonc közül írni és olvasni nem tud Svédországban egy, a német birodalomban kettő Dániában öt, Svájcban 22, Franciaországban 55, Belgiumban 144, Ausztriában 220 s Olaszországban: a pápa birodalmában 390. Facta loquuntur! Úgy látszik, a pápás országokban még nem tanít a Szentlélek felvilágosító ereje! Pedig ugyancsak nagy ott a rendeknek és a hozzájuk hasonló kongregációknak a száma. Vagy másutt azt olvastam, hogy Madridban, a lelki sötétség emez ősrégi fészkében megtiltotta a spanyol kormány egy prot. gimnáziumnak a felállítását, mint a melyben attentátumot lát az államvallás és árulást a haza érdekei ellen. Úgy látszik, itt a római államvallás csakugyan szellemi attentatumot követ el a Szentlélek intő, nevelő és tanító működésén. Jó lesz tehát a Szentlélek müvét különösen Spanyolországnak a ügyeimébe ajánlani! 3. De a Szentlélek egyúttal az alázatosság lelke s a fenhéjazás lelkének más a neve a Szentírásban. Ha már Leo pápa pünkösdi epistolákat ír a maga híveinek, intézze azokat első sorban a magas klérushoz. Az én országom nem e világból való, mondotta az Üdvözítő, de az ő egyedül üdvözítő főpapjai a római egyházban nagyon is e világból valók s élik világukat. A négy lovon s fényes hintón járó Eszterházy, mint esztergomi érsek, pompáját s másrészt az Úr szegénységét beigazolandó arra hivatkozott, hogy az Úr csak egy szegény ácsnak a fia, ő pedig