Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-22 / 34. szám

magyar mágnás ám! A mi közjogunk szerint hercegi rang illeti meg az esztergomi érseket s lépten-nyomon kitüntetik a római főpapokat királyok és fejedelmek még prot. országokban is. Praetensiójuk aztán nem is ismer határt a ruházat, a tisztelgések és ünnepségek terén. Már pedig ez nem a Szentlélek müve, mivel a Szentlélek az alázatosság s nem a fenhéjazás lelke! Mint olvasom, a minap megtörték Haffner és Knecht német püspökök praetensióját, megtiltották nekik a vasúti fejedelmi várószobák használatát. Talán tanulnak e példából a többi püspökök is. 4. A pápás egyháznak mindeme lélekellenes jellemvonásaival szemben valóban üdítőleg hat az a hír, hogy Hoensbroch gróf férfias elhatározását újabban BanJchofer wertheimi tanár is követte. Már a múltkor említettük, hogy Bunkhofer a keresztyénség általános alapigazságait prédikálta s a vaticanismussal szemben a német kath. theologia felvirágzását hangsúlyozta. Német kath, theologia és római-vatikáni szellem azonban két különböző dolog, ép azért félre kellett állania, s tényleg a freiburgi érseki kúria előtt ki is jelentette a római egyházból való kilépését és az ókath. egyházba való áttérését. Ilyen vesztességeket nem szívesen szokott elviselni a római egyház. Július 21. közzétett kijelentésében a tudós tanár és lelkész azt hozza föl indokul: »Csakis az újszövetséggel és az őskeresztyénség történetével való elvi szakítás teszi érthetővé a mai pápás vatikáni katholicismust, mely újabban a szószékről Krisztust és az ő evangéliumát háttérbe szorította, imagyakorlataiban teljesen elvilágosodott, s búcsúkultuszában a kegyelemtant bureaukritikus intézménynyé alakította át. Ma úgy áll a dolog, hogy a római keresztyénség központjának kegyes látogatói hitökben majd hajótörést szenvednek, s fájdalmas érzéssel naponként azt tapasztaljuk, hogy az 1870. évnek »nagy bűne* (vaticanum) óta terjed a római egyházban az absolutismus, a szolgaság érzete s az igaztalanság az egész vonalon. Életem 57. évében jobb meggyőződésemet és lelkiismeretemet követve, elhagyom tehát a pápa egyházát s menedéket ama vallási közösségben keresek, mely a vatikáni egyház »rossz lelkiismeretét* földerítve azt a nemes célt tűzte ki feladatává, hogy a régi ősker. kath. keresztyénségnek útjait egyengesse s a ker. felekezeteknek szeretetben való egyesítését munkálhassa«. Bizonyára kegyetlen, de igaz kritikája e Bunkhofer-féle nyilatkozat a mai keresztyénellenes pápás vaticanismusnak! 5. S végül még egy kultuszképet a pápa közvetlen tőszomszédságából : Siciliából. Olvasom Trede nápolyi ev. lelkésznek: »Das Heidentum in der römischen Kirche«. c. művét. Ott azt találom, hogy a mai olasz római katholicismus nép- és egyházi hite teljesen átvette a régi római pogány szokásokat és szertartásokat, a melyeket már Lucián és Juvenális is ostorozott a maga idejében. A római pogány hitnek külső christianizálásával van itt dolgunk s e paganismus uralkodik ma az istentisztelet összes formáiban. Az elholt lelkek római imanapja a mai Mindszent napjában éledt föl újra s már Baronius tudós kardinális és történetíró is beismeri, hogy sok került a római hellén pogányságból a katholicismusba. Újabban Leo pápa »a meggyilkoltak lelkeinek kultuszát is meghonosította, sőt a lefejezett testek lelkeinek* is oltárokat emel. A rablók, tolvajok és gyilkosok lelkei a hozzájuk intézett imák folytán tehát engesztelő hatással vannak a hívőkre, s a pátrónusok körébe fölvétettek. És pedig nemcsak házi kultust rendez nekik a hivő nép, hanem bucsújárást is az ő oltáraikhoz. Nem folytatjuk tovább e szemelvényeket. Ha ez nem paganismus, akkor mi a pogányság? Van tehát e téren is elég tisztítni valója a pünkösdi léleknek a római egyházban. Ily értelemben szívesen üdvözölnők XIII. Leo pápának pünkösdi encyklikáját! Eperjes. Dr. Szhívik Mátyás. IRODALOM. ** A dunántúli ág. hitv. evang egyházkerületi »Gyámolda« fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából Poszvék Sándor soproni főiskolai igazgató-tanár megírta s kiadta ez áldásosán működő intézetnek történetét. E munka, mely majdnem 12 nagy 8° ívre (288 lap) terjed, három fejezetben ecseteli a nyugdíjkérdés fejlődését a dunántúli egyházkerületben a »Gyámolda« keletkezését megelőző időben s részletesen tárgyalja a »gyámoldá«nak érdekes mozzanatokban gazdag múltját s jelenét. A munka elhagyván a sajtót, díszes kiadásban a szerzőnél kapható. Ára példányoként 1 frt. Öt egyszerre megfizetett példány ára 4 frt 75 kr. Tíz egyszere megfizetett példány ára 9 frt. Bolti ára magasabb lesz. A lelkészek és tanítók 80 kr. kedvezményes áron kapják ez értékes könyvet, de csak az esetben, ha névszerint jelentkeznek s a pénzt előre beküldik. A tiszta jövedelem a gyámoldai jubileumi alapra fordíttatik. KÜLÖNFÉLÉK. * A sárospataki ev. ref. egyháztanács augusztus 15-ikén tartott ülésében a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület világi főjegyzői hivatal betöltésénél dr. Ballagi Géza főiskolai jogtanár s a magyar tudós társaság tagjára adta szavazatát. * Az egész Franciaországban szétszórtan élő reformátusok egyházi élete súlyos válságon ment keresztül. Még nem régiben a lelkészek nagy része a modern theologia híve volt. Az egyház 1872-ben két részre, hívők és szabad gondolkodók egyházára szakadt; most már közelednek egymáshoz. Egész Franciaországban 660 ezer protestáns van, kiknek túlnyomó része református. XIV. Lajos üldözése előtt két milliónyian voltak s számuk 1756-ban 400 ezerre apadt le. Most 582 gyülekezetük van 700 lelkészszel. A párisi református diakonisza házban 60 nővér van. A belmissziói társulat 140 lelkészt, evangélistát és ágenst foglalkoztat. Két főiskolában képeznek lelkészeket és evangélistákat. (Cs. L.)