Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-08 / 32. szám

\ zonyítva, nemcsak, hogy az elismert felekezetiségen kívül álló vallási csoportok számban növekszenek, különösen a református egyház rovásara, hanem főleg az, hogy az római katholicismus nagy számokban hódítja tért a családi életben, az új házassági törvények szentesítése óta. A helyzetnek ily adatok nyomán komolynak kell lenni, s bár a tárgy nagy fontosságát kellően megítélni a távolból vajmi nehéz, sőt tán lehetetlen, mégis bátorkodom néhány igénytelen megjegyzést tenni az aktuális kérdésre. Teszem ezt kivált azon oknál fogva, mert a kérdés rendkívül fontos, sőt egyrészt életbe vágó, bár a helyzet nem annyira kétségbeejtő, hogy a jövő csak pusztán az egyház romlását s a magyar protestantismus pusztulását rejtené méhében. A veszély nagy, ele van még balzsam Gileádban. Az evangélium által irányított belterjesebb egyházgondozás még mindig visszaszerezheti a megerősített hitélet révén, a mit elveszített az egyházpolitikai törvények vámján. Csak nem kell sajnálni az intensivebb munkásságot s nem szabad elveszíteni a keresztyén türelmet. Mert számos emberöltő lanyhaságának ós mulasztásának következményeit egynéhány rövid ev alatt jóvá tenni nem lehet. Az elvetett mag, ha egészséges is, csak lassan csírázik; idő s türelem kell arra, hogy fa legyen belőle s gyümölcsöt teremjen annak, a ki azt elvetette. A belmissziótól sem lehet rögtönös és csuda eredményeket várni. Erkölcsi munka az, melynek gyümölcsei az erkölcsi növekedés rendes útján idővel teremnek meg. Türelem és szilárd hit, nem mindennapi adományok; pedig azok nélkül vallási életet teremteni s megszilárdítani nem lehet. Hogy pedig a cura pastorális a leghathatósabb eszköz a vallásos élet kifejtésére, ápolására, megkívánván a minél gyakoribb személyes érintkezést a lelkész és hívei között, ezt kétségbe vonni senki sem fogja. Vasárnaponkint, a templomi prédikálás, nem cura pastorális, a kiszabott lelkészi functiók elvégzése még szintén nem az. Kétségbevonhatatlan tapasztalatok igazolják, hogy a vallástalan socialismus, a nazarenismus s egyéb sectarianismus ópen oly egyházakban terjed elijesztőleg, a hol vagy a sok ezer lelket számító gyülekezet csak egy vagy két lelkész gondozására van utalva, vagy más okból el van hanyagolva a lelki gondozás. S ez nem csupán magyarországi tapasztalat. Úgy volt ez másutt is, míglen, mint Angliában, egyfelől új templomokat építettek s arányosították a gyülekezeteket oly módon, hogy a lelki gondozás lehetővé vált; másfelől meg az egész vonalon intensivebb lelki gondozásra szánta magát a lelkészi kar. S az áldásos következmények idővel mindenütt bekövetkeztek. A kellőleg rendezett egyházakban a lelkész s a presbyterek elosztják kerületekre a parochiát s minden kerületet az egyház valamely előkelő tagjának a felügyeletére bízzák, a kik a szegényebb sorsú hitfeleknél házról-házra tesznek látogatást s a fontos eseteket a lelkipásztor személyes elintézése végett azonnal bejelentik. Nem titok, hogy Magyarországon némely elöljárók roszszalják az ily látogatásokat, gúnynyal is megbélyegzik s házalásnak csúfolják; pedig kétséget nem szenved, hogy ezen, mondhatjuk felebaráti, sőt apostoli eljárásnak, kiszámíthatlan a fontossága. Hogyan is szeresse meg a szegény egyszerű nép az egyházát s a lelkipásztorát, ha az nem ad neki alkalmat arra, hogy szivét feltárhassa előtte s hogy a lelkipásztor viszont tanácsot, vigaszt adjon a szenvedőnek. Személyes érintkezés nélkül vallásos befolyást a népre gyakorolni nem lehet. A római és keleti egyházak papjainak a gyóntatószék a dhatal mas alkalmat a személyes érintkezésre, míg a'protestantismus csak a kellőleg gyakorolt cura pastoraíis által szerezheti meg a személyes érintkezés irányító befolyását. S ez nem puszta theoria, ez az élet gyakorlati tanítása, a mit Skóciában, Angolországban és Amerikában rég idő óta jól tudnak ós sikeresen alkalmaznak. A mi egyszersmind arra is megtanította az egyházi vezetést, hogy a hol ez a cura pastoraíis hiányzik, ott erőteljes protestáns életről szó alig lehet, s ezt minden áron létesíteni kell, mert a hiányt sem kétségbeejtő panaszokkal, sem azzal senki jóvá tenni nem fogja, ha minduntalan azt hánytorgatja, hogy régen is így volt, mégis megvagyunk. Mulasztás áldásos gyümölcsöt nem terem. Okulva a magunk kárán ós a mások kedvező tapasztalatain, el kell hintegetni tehát most a jó magot, s kezdeni a kezdetnél s meg nem szűnő gondozás által felnöveszteni a népben egyháza iránti ragaszkodását. A jól gondozott nyáj a nehéz viszonyok között is meg leszen óva az elzülléstől. De mindezt hamarjában előteremteni nem lehet. Egy ideig még sokat fogunk veszteni, s ez az érzékeny veszteség mindaddig sújtani fog, míg egyértelemmel serény munkára nem ébredünk. Ámde annak nem jött még el az ideje, hogy a jövő felett kétségbe essünk. Több jel arra mutat, hogy a magyar protestantismusban sok egészséges irány mutatkozik, melyet tevékeny életre serkenteni a feladat. De a sokfelé való kapkodás, a kishitűség ós a türelmetlenség a még nem eléggé szilárd egyházi erőt hamar kimeríti s az így előidézett sikertelenség, csalódást s közömbösséget von maga után.