Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-08 / 32. szám

Ha látjuk, hogy a távolban áldásosán virágzik egy erőteljes szépen gondozott gyümölcsös, természetszerű azon óhajtásunk, hogy azt úgy, a hogy van, kertünkbe átplántáljuk : de az idegenben s tán más égalj alatt felnőtt fa nem fog új gyökeret verni, el kell tehát vetni a jó magot talajunkba s idővel fog az majd gyümölcsöt teremni a mi kertünkben is s akkor aztán meg lesz valósítva a belmisszió áldása, mint az igazi egyházi életnek koronája. Buzgó s folytonos »cura pastoralis« nélkül az egyház nem virágzik, de ezzel is a siker csak akkor biztos, ha töredelmes megalázkodással imákat bocsátunk Megváltónkhoz, hogy a rút önzés s a közönyösség bűneit távol tartsa egyházunktól és nemzetünktől. London, 1897. július 20-án. Ihika Tivadar. Gerhardt Pál s az evangélikus egyházi költészet. (Folytatás és vége.) 5* Gerhardt forrásai. Gerhardtnak csak egy néhány tejesen eredeti dala van, a többiekben az alapeszme, alapgondolat kölcsönzött. Forrásaiul szolgáltak zsoltárok, szentírási helyek, szent Bernát hymnusai s Arndt János imádságai. De nemcsak a dalok alapgondolata van kölcsönözve, hanem az átdolgozás módja is hiányában van az eredetiségnek Luther dalai se eredetiek, tekintve alapgondolatukat, mégis, ha, Összehasonlítjuk őket forrásaikkal, teljesen új műként állanak előttünk. Ott van pl. az »Erős várunk nekünk az Isten* kezdetű éneke; ki mondaná meg arról, hogy a 46. zsoltár alapján készült? Gerhardt nem vette magának "azt a fáradságot, mint Luther, hogy forrását áttanulmányozza, átgondolja s egészen mást alkosson belőle, ő megtartotta a gondolatmenetet s csak a külső alakot változtatta meg, a mi által dalai nagy hasonlatosságot nyernek a reformátusoknál templomi énekekúl használt zsoltároknál templomi énekekúl használt zsoltárokhoz. Állításom rögtön szembetűnő lesz, ha az »Ich bin ein Gast aur Erden« kezdetű dalát az alapját képező 119. zsoltárral összehasonlítjuk. Azonban mind a mellett, hogy Gerhardt dalai nélkülözik ez eredetiséget, mégis gyöngyeit képezik egyházi költészetünknek, s megérdemlik, hogy Luther dalai mellé állítassanak. 6. Párhuzam Gerhardt és Luther közt. A két költő sok sajátságra nézve megegyezik egymással. Mendkettejök költeményeiben kifejezésre jut az erős, rendületlen hit. Isten képezi az alapkövet, melyre örömben és bánatban építenek;ő az a Szikla, a melyhez menekülnek, ha az élet hullámai megsemmisüléssel fenyegetik reményeik hajóját. Mindegvikök görcsösen ragaszkodik a keresztyén vallástételhez, s dalaik valódi érzésről mély meggyőződésről tanúskodnak. S költeményeik nyelve is hasonlít egymáshoz. Mindketten a nép nyelvén dalolnak s nem volna könnyű megállapítani, melyikök juttatta azt jobban érvényre s melyikök nemesítette azt jobban. Ha azonban a két költőnek sok rokon vonása van, sokban különböznek is egymástól. Luther sokkal komolyabb s nyelve kifejezése gondolatainak teljesen megfelelő. Gerhardt kedélye lágyabb Lutherénél, s dalai a hang lágyságát tekintve sokkal magasabban állnak Lutherénél. Luther gondolatai mélyek s ezért sokkal nehezebben érthetők meg Gerhardtéinál, melyek világosak, egyszerűek s az emlékezetbe könnyen belevésődök. A két költő felfogási módjában is nagy a különbség. Luther egyre csak zivatart és vihart lát, Gerhardt pedig állandó derült eget. Luther mindig csak az egyházra gondol, mely sok ínséget szenved, s melyért íárad és küzd, Gerhardt pedig csak az emberei foglalkozik, a kivel szívesen megosztja a bajt és örömöt egyaránt. 7. Gerhardt dalainak alakja. Gerhardt különféle alakban írta dalait. A versmérték és strófaszerkezetet részint más költőktől, részint a néptől vette át, részint pedig saját maga alkotta. Megegyező tulajdonságuk, hogy midnyájan könnyen énekelhetők s ez a körülmény is nagyon elősegítette, hogy a nép előtt közkedveltekké váltak, s a német népnél egyesek valódi népdalokká lettek. Nyelvök mesterkéletlen, egyszerű s mégis csinos és ízléses s arról tesz bizonyságot, hogy Gerhardt birtokában volt kora magasabb költői műveltségének s össze tudta kötni a szépet a népiessel. S nem legkisebb érdeme, hogy az egyházi dalt visszavezette azon népies hanghoz, melyet Luther megszólaltatott, s hogy az egyházi dal nyelvét, kifejezését, rhythmusát és alakját megnemesítette. 8. A dalok keletkezése. Kétségtelen, hogy Gerhardt a saját életét énekli meg dalaiban, s hogy a saját örömeinek és bajainak akar bennök kifejezést adni. Hogy azonban egyik másik dalában a nagy közönség elé akarta volna vinni a saját ügyes-bajos dolgait, azt határozottan tagadnunk kell. Pedig volt idő, mikor ezt sokan feltételezték róla, tévútra vezettetve, a »Befiehl du deine Wege« és az »Ist Gott für mich so treue* kezdetű gyönyörű dalai által. Mindkettő nagyon alkalmas arra, hogy belőlük Gerhardtnak a választófejedelemmel való feszült viszonyát s ebből származó kellemetlenségeit kiolvassuk. Az előbbinek 10. versében u. i. ezt írja a költő: »Kein Hunger und kein Dürsten, Nicht Armuth oder Pein, Kein Zorn der grossen Fürsten Soll mir zur Hindrung sein.« Ha azonban tekintetbe veszszük, hogy Gerhardt ezen dala 1664-ben Crüger: Praxis Pietatis Melica című énekgyűjteményében jelent meg először s ennélfogva 1664 elején, ^vaj^- tal4n még 1663-ban irattathatott önként meg-