Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-18 / 29. szám
Felesleges mondanom, hogy én ezt a dolgot elposványosodni nem engedhetem. A csinkvenicai levéltől máig másfél év telt el, és a seb ma jobban fáj, mint akkor. Nem a magam sebe, hanem az. mely a fakultás eszményén ejtetett. Beszéltem sokat a >Prot. Közlöny«-ben erről. Többet fogok ezután, mert exponáltam magamat, és látva a hangulatot, az én közönségemet meg nem csalhatom. Domokos! Isten látja lelkemet, nem vágyom a Koriolán szerepére megőszült fejjel. Borzadok attól a gondolattól, hogy én támasszak visszavonást az anyaszentegyházban és szerezzek elégtételt azoknak, kik a fakultás megállapítása ellen küzdöttek és nekünk ellenségeink ma is. Úgy nézem, hogy a dolog sokkal nagyobb, fontosabb, hogy sem agyonhallgatni lehessen. Ma kaptam egy levelet Püspök-Ladányból, Erőss Lajostól, pap ott, erős meggyőződésű kálvinista pap. Ő közli velem, hogy ő és a debrecenit7c, kikkel levelezik, tőled várják a megváltást.. • Kitartottam püspökséged alatt híven. Ezek a »futkosó evangélisták* elhintették közinkbe a vélemény-különbséget. Békítsd ki, ha tudod, Domokos, az Isten nevére kérlek. Ha az én negyven esztendős szolgálatom, és irántad való barátságom kevesebb, mint a Keeskeméthy úr >szüzességi egylete*: akkor én meghalok; de Heine szerint, minden halott egy élőt visz magával. Ez az élő az egyházkerület békessége, nyugalma. Domokos! Emlékezz meg arról: ha egyik szemed megbotránkoztat, vájd ki azt. Ha én vagyok: dobj el engemet ; ha nem én vagyok: dobd el a másikat. Tisztulni kell a látóhatárnak; mert a ki setétben botorkál, elesik. Nem akartalak meglepni elhatározásommal Ezért írtam e levélkét. Forró óhajtásom az egyházkerület békéje, nyugalma, boldog felvirágzása. Eszményem: a fakultás dicsősége, az a magas színvonal, mely az első ily rangú intézménynek Magyarországon büszkesége és ambíciója kell, hogy legyen. Kérlek határozz. A mint akaratodat velem tudatod: vagy leszerelek, vagy indulok a magam útjára, tekintet nélkül arra,-hogy élet, vagy halál. Szives kézszorítással. Kolozsvárit, 1897. május 26. Szász Gerő. Antal Gábor püspök Somogyban, Antal Gábor dunántúli reform, püspök június 22-én a csurgói főgimnázium és egyház megtekintése végett Somogyba érkezett. Innen a Horvát-Szlavon missziói egyházak meglátogatására Daruvár-Piszanicára utazott. Június 29-én tartotta a b.-somogyi egyházmegye Csurgón közgyűlését s a fáradhatlan főpásztor ezen résztveendő Csurgóra vissza jött. Színről-színre akarta látni a b.-somogyi egyházmegye lelkészi karát, a kiknek segédlete mellett a kor és szükség követelte reformokat megvalósítani iparkodik. A közgyűlés imával, majd püspök szívélyes üdvözlésével vette kezdetét. Az esperesi jelentés az egyházak helyzetét, erkölcsi és anyagi állapotát tárta a közgyűlés elé s egyes javaslatokat is tartalmazott s így csakhamar élénk vita indult meg, melyben püspök úr is részt vett. A számvevőszékek szervezése elhatároztatott s elvileg kimondta a közgyűlés, hogy lelkészek közvetlenül híveiktől gabonát s egyéb termény-fizetéseket nem szedhetnek. Ez ügyben javaslattételre bizottság küldetett ki. A lelkészi tekintélyt épen nem emeli az, ha a papnak közvetlenül kell egyháza tagjaitól a gabonát, sonkát és kenyeret beszedni, mert a termény minősége miatt a szóváltás is előfordulhat, a melytől meg kell kímélni a lelkészt. De más oldalról nézve a dolgot, kérdés, vájjon gondnokok s elöljáróság oly módon végzendik-e majd e téren kötelességöket. hogy a serényen dotált lelkész sérelmet nem szenved. Ez ügyet mindenesetre alaposan tanulmányozni kell s nagyon helyes volna minden egyház elöljáróságát e fontos ügy megoldására vonatkozólag véleménynyilvánításra felhívni, mert a helyi viszonyokkal mindenütt számolni kell. E mellett az is igaz, hogy az állapotok e téren tarthatatlanok s a reformra égető szükség van. A valláserkölcsi élet nem áll oly rossz lábon, mint ezt egyes ujságcikkelyek feltüntették. Vannak egyházak, hol a düledező templomfalak, levonuló vakolat, a felburjánzott csalán, már külsőleg is közönyt, hanyatlást árul el s ily helyeken legtöbbször a lelkek gondozása tekintetében is sok a kívánni való; de e mellett számtalan egyházban a buzgóságnak és vallásos érzületnek igen szép megnyilatkozásaival lehet találkozni. A Horvát-Szlavonországban tartózkodó magyarokat úgy vallási, mint nemzetiségi tekintetben a veszély legjobban fenyegeti. A jó főpásztor felismerve a helyzetet, mint egy bátor vezér, rögtön a veszélyeztetett területen termett hogy megjelenésével lelkesítse a csüggedőket, bátorítsa a félénkeket s kitartásra, hazaszeretetre buzdítsa a magyarokat. Ez útjában kiséri Körmendy Sándor egyházkerületi főjegyző, ki a missziói egyházaknak szervezője s így alapos ismerője lévén, sokoldalú tndása és tevékenységével a magasztos ügynek igen jó szolgálatára lehet. E vidéken két fiatal papot is őrül állított a püspök, hogy terjeszszék a vallásos és hazafias eszméket s apostolai legyenek a szent, az igaz ügynek. Megígérte továbbá a püspök, hogy ez év őszén s a jövő taraszszal a b.-somogyi egyházmegyében levő gyülekezeteket meglátogatja, hogy a hitéletet élénkítse, a vallásos eszmék iránt a sziveket fogékonynyá tegye s a szórványosan mutatkozó felekezetnélküliség terjedésének gátot vessen. E nemes törekvéseiben kétségkívül hű társakat fog találni a b.-somogyi egyházmegye lelkészi karában, a kik a szép terveket magasztos ideákat buzgalommal és lelkesedéssel fogják az egyházi életben meggyökereztetni. Somogy a »Kis Tükör« amaz állítását »a tudományból kevés részt vehetsz*, sok tekintetben hatalmasan megcáfolta ; a szeretet tudománya azonban még mindig nagyon fogyatékos s a testvériségnek tán csak a fogalma ismeretes. A viszálynak, boszunak és gyűlöletnek itt és ott oly tüneteit láthatni és az önérdek előmozdításával oly alacsony eszközök használását, a melyek nagyon sötét árnyat vetnek az egyháztársadalmi életre és sokszor a legszentebb ügy romlását, egyes családok szerencsétlenségét idézik elő. E szomorú tünet illusztrálására bátorkodom az 1892-ik évi egyházmegyei közgyűlési jegyzőkönyvben található esperesi jelentés sorait következőkben idézni: »A lelké-