Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-18 / 29. szám

irott evangelium. Minélfogva az evangelium keletkezési idejét 70—80-ra kell tenni. íme, az elfogulatlan történelmi vizsgálódás fényénél így vagyunk a külső bizonyságokkal. Hát a belsőkkel ? Erre nézve hadd szóljonResch idézett munkája: »A Jánosi evangelium benső önbizonysága mindenesetre olyan személyiségül ismerteti meg szerzőjét, mint a ki oly fenséges szellemi nagyság, oly gazdagon teljes önálló történeti viszszaemlékezésekkel, oly biztos ismeretségben van mindennel, a mi Jézus személyére, környezetére és életsorára vonatkozik, oly mély bepillantást és szivének oly teljes odaadását tanúsítja a szeretett Mester iránt, a milyet csak valamely legkiválóbb ősapostoínál tételezhetünk fel«. íme így lett a tübingai iskola 170-jéből 70, s elvont filozófiai eszméket lantoló val'lás-filozofusából a hús és vér Jézust prédikáló ősapostol. És ha jobban megnézzük, így lesz a vallás-filozófusok által valósággal ohrotos-szá tett Xóyoc-ból is élő, erős. személyes Krisztus. Ennek bizonyítására most megfordíthatnék a régi tendentiósus kritikusok okoskodását, s azt mondhatnók, hogy miután a külső történeti bizonyságok a János evangéliumának keletkezését sokkal korábbinak bizonyítják, mint a milyet ők annak philosophico-dogmatikai tartalmával összeegyeztethetőnek tartottak; most már ezt a tartalmat kell elejtenünk, mint a kétségtelenné tett keletkezési korral ő szerintük is megegyezhetetlent. De mi ne tegyük ezt. Tekintsük csevegésünk tárgyát teljesen függetlenül az evangelium keletkezési korától. Az ú. n. prologban (Ján. I. 1—18.) említett Xófo? alatt Krisztust ért az író, ebben nincsen eltérés. Hanem aztán az már más kérdés, hogy melyik Krisztust ? Mivelhogy a vallás-filozófusok nem hiszik el az írásnak, hogy >egy a közbenjáró«. Sőt inkább több. Hogy többet ne említsünk, más a synoptikusoké és ismét más a Pál apostolé. Melyiket jelenti már ezek közül a Xó^oq? Egyiket sem, hanem a harmadikat, t. i János logosz-Krisztusát. Mert ezek között a közbenjárók között, a vallás-filozófusok szerint, lényeges különbségek vannak. Hogy azonban ezeknek a lényeges különbségeknek magában az evangélium tárgyalásában semmi elfogadható alapja nincsen az elfogulatlan vizsgálódó előtt, azt világosan mutatja az, hogy a logosz-elmélet legfőbb bajnokai is az ő legfőbb érveléseiket végre is csak a prologra kanyarítják vissza, mint a mely némelyek szerint az evangelium megérthetésének kulcsa, mások szerint előkészítése a hellenista olvasóknak a mü olvasására. A mi röviden kifejezve a vallás-filozófusok nyelvén azt teszi, hogy bármit mond is az író a következőkben, abban az értelmes olvasónak mind alexandriai logosz-filozófiát kell találni. Úgy hogy bízvást mondhatjuk, hogy, ha a prologban a XÓYoq szó benne nem volna, senki sem találta volna ki, hogy a János evangéliumában ilyen mélységes alexandriai bölcseség van. (Vége köv.) - Kecskeméthy István. BELFÖLD. Egy másik okmány. Adalékul Szász Gerő lemondásához. Múltkor közöltük Szász Domokos erdélyi püspök úr levelét Szász Gerőhöz, most a »Prot. Közlöny« után közre adjuk Szász Gerő ama levelét, melyre a püspök úr azt a levelet írta. Hadd lássék az érem másik oldala is A levél szövege ez: Kedves Domokos! Tudom, hogy igen sok, és fontos dolgaid között e néhány sorommal untatlak, izgatlak. Bocsáss meg. Nem tehetek másképen. Lehet, hogy ez az utolsó. A közelebbi szerdán való beszélgetésünk pozitiv eredményre nem vezetett. Az én aggodalmaim el nem oszoltak. A te szóbeli nyilatkozataid nekem biztosíték, de a nyilvánosság előtt, a hol a fakultás ügye áll e pillanatban, egészen homályos. Pedig ez a fő. Én a »Prot. Kőzi.* 17-ik számában rád hivatkoztam. Reméltem, hogy intencióimat méltányolni fogod. Felhívtam figyelmedet szóval, hogy a mely pillanatban te élére állasz annak a józan gondolkodásnak, mely egyházkerületünket ma áthatja, és a fakultás ügyét ez irányba tereled: te hosszú időkön keresztül vezére vagy, és leszesz annak a, higgadt meggyőződésnek, mely mindig irányadónk volt, hogy tenni, munkálkodni kell, de az őrültek a bolondok házába valók. Ezzel a vezérséggel egyúttal végképen útját vágnád annak az iránynak, mely ez idő szerint szégyene a magyar kálvinizmusnak, és a melynek vezetői Szabó Aladár úr, és a mi nagy reményekre jogosított theol. fakultásunknak egyik tanára, dr. Kecskeméthy úr, kinek működése szánalmat és gúnyt kelt az ahhoz értők ajkára sok áldozattal felemelt theol. fakultásunkkal szemben. Vártam elhatározásodat. Reméltem, hogy igazat adva nekem, elégtételt fogsz szolgáltatni azért a megbotránkoztató inzultusért, hogy (—,- ) aberraciójában azt dobja az egyházkerület érdemetlenül bár, de mégis második hivatalnokának arcába: hogy szavait nem mondottaknak tekinti. Két hete, hogy itthon vagy. Két hét óta hallgatsz. És én két hét óta keresztül mentem minden lelki gyötrelmeken. Nem magamért, hanem a fakultásért és az egyházkerület békességeért. Kérlek, Domokos, válts meg a kínszenvedéstől. Ha őket egészen szivedbe fogadtad; ha meg vagy nyugodva, hogy az egyházkerületnek, sőt az egyetemes magyar kálvinizmusnak javára szolgál — az én véleményem szerint — ez a balgatag tévelygés: add értésemre, és én tudni fogom kötelességemet, és a mindennap közelebb jövő közgyűlés előtt már megszabadítlak egy oly tehertől, az én személyemtől, mely a mai viszonyok között immár csak alkalmatlan. Mindenesetre, fentartom magamnak a jogot, hogy meggyőződésemnek érrvényt szerezzek a protestáns felvilágosodás, hagyományaik és a józan ész nevében.