Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-20 / 25. szám

cselekednének ! ... Aztán meg eszembe jutott, hogy egykori principálisom, boldog emlékű T. P. püspök úr mit is mondott csak egyszer egyháza gondnokának, a ki panaszolkodni kezdett: hogy ők mindig csak építenek-építenek, aztán pénz nincs sehol! . . . »Kedves kurátor uram — válaszolt neki kedélyesen — pénzzel a bolond is tudna építeni* . . . Nos, ha bőven telnék tőlünk, szegény prot. papoktól mindenre: a pápai vándorgyűlésen részt venni nem volna részünkről sem áldozat, sem érdem ; ám ez a tiszteletreméltó osztálya a társadalomnak szerény anyagi helyzetében is tudott és tud áldozatot hozni mindenkor a szent ügy oltárára, nem, mintha érdemeivel kérkedni akarná, hanem hogy kötelességet teljesítsen. * Elindultam tehát . . . s mikor Székesfehérvárit a harmad-osztályú jegyet Pápáig megváltottam, fizetvén érte mindössze 2 frt és 50 krokat: kissé szégyenkezni kezdtem, hogy a pénzkérdés oly sokáig tarthatott gondolkodóban. Ily hosszú utat potom harmadfél forinton megtehetni és hozzá még az »Igazolvánv« révén kényelmes másodosztályú kocsiban : nem is valami nagy áldozaf

, ellenkezőleg élvezet. A minthogy valóságos élvezettel merengtem el, a robogó vonat ablakánál állva, az aranyos napsugárban fürdő tájakon, a hullámzó zöld vetéseken, a tavaszi pompában díszlő hegyeken, völgyeken . . De nini! hát egyetlen kollega sem akadt útitársul, sem Fehérvártt, sem Várpalotán, sem a veszpremi állomásnál!... Azt reméltem pedig, hogy nagyobb számú kollégák kedélyes társaságában utazhatom majd. Kissé lehangolödtam, hogy nem így történt. Veszprémtől kezdve a Bakony-hegység vadregényes fensíkján, kanyargós pályán zakatolt végig a vonat egész Város-Lödig s ott alászállva a völgybe, lassanként, pompás rónaság tárult fel szemem előtt, a messze távolban a síkság közepén impozánsan kiemelkedő Somló hegygyei... Szép, áldott vidék! Fájdalom, protestáns templom és gyülekezet alig egy-egy kettő ez útvonalon, egész Kis-Czellig, mely már Vasvármegye megyéjét képezi. Végre, közel öt órai utazás után egy ismerős s több ismeretlen kollega barátságos üdvözlése a kis-czelli indóházban !... ez egészen felüdített. Somogyból, Zalából, Vasból és Veszprém megyékből valók voltak. De mintha nem ma láttuk volna egymást először, oly jól esően éreztük magunkat egymás társaságában. így érkeztünk délután 4 óratájban utazásunk célpontjához — a híres Pápára . . . Gondoltuk, a szép aszfalt-úton — podgvászunkat hordárra bízván — besétálunk szállásainkra. Azonban két, feketébe öltözött fiatal Timotheus egyszer csak utunkat állja s kényszerít bennünket, hogy kocsiba üljünk . .. mert hát ezt hozza magával a pápai két prot. egyház szíves vendégszeretete. * A 14 ezer lelket számláló Pápa városa örvendetesen lepett meg csinos, aszfaltirozott, befásított utcáival s kivált a lobogó-díszt öltött nagyszerű új gimnáziumi épületével, mely palotának is beillik. Bizony — úgy emlékszem — a 25 év előtti Pápa városa sokkal kisszerűbb benyomást tett rám — pedig azóta már, hogy egyebet ne említsek, magában a pápa városában, az örök Rómában is megfordultam . . . Hazai városaink fejlődése igen örvendetes. De vájjon lépést tart-e vele a protestantizmus haladása, felvirágzása ? . . . Pápán e két prot. egyház együttvéve sem nagy kontingenst tesz ki a róm. katholikusok nagy tömegéhez képest. A reformátusok most is csak abba az eldugott, mert az üldözések idején épült s toronynyal nem ékeskedő templomba járnak, mint 25 s több száz évvel ezelőtt. Ellenben a róm. katholikusok két tornyú temploma már messziről hirdeti a római katholicizmus domináló állását hazánk e városában is. Haj! a hol az erő és hatalom, könnyebben megy ott minden. Lám, mihelyt jobbját nyújtja nekünk is az állam, legott monumentális tanintézeteink emelkednek mindenfelé az országban, melyek mellett elröpülnek a protestánsok áldozási fillérein épült ódon főiskolák . . . épen mint itt Pápa nemes városában. * Az ismerkedési estélyen már körúlbelől tájékozva voltunk, hogy mennyien leszünk a közgyűlésen. Ott lesz — a minthogy az ismerkedési estére is szívesek voltak eljönni — a két püspök: Gyurátz Ferenc elnökünk és Antal Gábor komáromi püspök. A világiak közül ott lesz Szilassy Aladár, tolnamegyei gondnok úr, ez a buzgó »világi pap«, a kit, valamint a két püspököt lelkes éljenekkel üdvözöltünk beléptükkor s később a fehér asztal mellett. A Királyhágóntúlról csupán egyetlen tagtársunk (Kecskeméthy István kolozsvári theol. tanár) jött el. A nagy tiszántúli kerület is csupán két tagja által volt képviselve (Csíky Lajos, Zoványi Jenő); de hiszem, tudom, többen is jöttek volna onnan, ha az egyházkerület közgyűlése Irodalmi Társaságunk közgyűlésével véletlenül ép össze nem esik. Tiszáninnenről egyedül a kassai pap: Révész Kálmán, a ki egyúttal felolvasó is volt, jött el, (Sárospatakról senki, de senki!). Dunamellékét sem igen dicsérhetjük: alig voltunk jelen hatan-heten, s ezek közül is egy, a titkár, hivatalos minőségben. Bizony a jól szituált lelkésztársaink közül többen is eljöhettek volna, kivált ha egy igazán kicsiny egyháznak oly szegényesen javadalmazott lelkésze, mint F. L. el tudta vonni családjától azt a néhány frtnyi úti költséget. Te ellened is van panaszom, kedves Dunántúl! ki kebeledbe fogadtad ez első vándorgyűlésünket . . . hogy hogy nem lehetett szerencsénk — az egy régi ismerősünk, Szekeres Mihályon kívül — a többi espereseidhez ? . . . no meg gondnokaidhoz és lelkészeid nagyobb számához! . . . Annál dicséretre méltóbb a testvér-felekezet soproni és pozsonyi theologiai intézeteinek oly szép számban való képviseltetése. tudós tanáraik által. Sajnos, hogy az evangelikus lelkészi karnak viszont alig néhány tagját üdvözölhettük sorainkban. De köztünk jártak keltek, szives szeretettel kalauzolva bennünket, a pápai theologia és főgimnázium érdemes tanárai, csaknem mindannyian, élükön a hajlott kora dacára is még mindig fáradhatatlan Kiss Gábor lelkész úrral, a rendező bizottság elnökével, a kiknek bizonyára nem kis gondot okozott a gyűlési tagok elhelyezése az egyes családok vendégszerető házainál. Fogadják szives köszönetünket a buzgó rendezők, nem különben kedves házigazdáink s szeretetreméltó családjaik. Május 19-ike ünnepnap volt a pápaiakra, talán felekezeti különbség nélkül; még inkább ünnep volt mi ránk, az irodalmi társaság tagjaira nézve, kik a legszebb reményekkel eltelve néztünk ez első vándorgyűlésünk elébe. Kimondjuk-e, hogy kissé többet vártunk, reméltünk a pápai gyűléstől.. . Míg viszont, legalább részemről, ki felette vérmes reményeket mégsem tűztem ez első kirándulásunkhoz, nem habozom kimondani, hogy e kísérlet mindazonáltal eléggé sikerült: az első vándorgyűlésünkkel meg lehetünk elégedve. Itt-ott az ünnepség lefolyásában voltak ugyan — mint én elkereszteltem —- ú. n. gixerek, nem ugyan a vegyes kar produkcióiban, mert azok igazán művészi színvonalon állottak, hanem egyéb tekintetben... De jövőre, a most szerzett tapasztalatok alapján, ezeket a — nem ugyan felettébb feltűnő, de mégis zavaró — gixereket is, remélem, ki fogjuk majd kerülhetni.