Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-09 / 19. szám

Mert erre a legtanulságosabb tanfolyamra igen nagy a szükségünk egész papi életünkön keresztül iskoláinkban, tanítóink között, fenn és alant; mert így vala az kezdetben is, így volt a mi magyar anyaszentegyházunk alakulásának esztendőiben is. És alig is illik másra úgy a mi igazságunk: »szárnyad árnyékában nyugszik fejem«, mint épen az egyház és iskola között kívánatos áldott viszonyra. Azonban ti azt valljátok, hogy mindez a kívánság ma már absurdum ! Hát absurdum-e az, mikor a lelkiatya kicsiny kortól mind az ő megőszülésökig igazán atyja gyülekezete minden tagjának-Ielkének! Absurdum-e az, ha a lelkésztanító tanítja, szoktatja iskola- és templomszeretetre? Mondom, az egész gyülekezetet... Mert hát azok a tanítványok valódi misszonáriusaink jobb és balfelől, utcán és házaikban, ők a hangadók magában a családban is. Ha p. o. nem tudnák a szülők, a vének: én fiaim jertek! . . . e mi gyermekeink tanítják őket a Zsoltárra: jer, menjünk az Űr eleibe... Hanem aztán minekünk is tudnunk kell ám nemcsak a kiszabott 90 et .. És absurdum e az, evangelizációt emlegető testvérek, mikor a lelkes, a biztos, a szépen énekelő kicsiny egyháztagok vezetik gyülekezeti éneklésünket ? Vasárnapokon a teli templomban, hétköznapokon — úgy fordul — csupán magunknak ; hanem azért kedvvel, buzgóan . . . dicsérnek Téged még csecsszopók is!? Absurdum-e az, hogy a míg a hét köznapjain egyik fele a 40—50 tankötelesnek benn templomunkban, másik fele az iskolában tart istentiszteletet; zengvén énekét, rebegvén imáját ?! Notabene: mindig csak 200—300 lelkes gyülekezet lebeg szemeim előtt. Kérdem bárkitől: mi ebben az absurdum ? Felelnek ők, s tagadják velem együtt, hogy ez lehetetlen volna, tagadják pedig tapasztalásaink alapján, az eredmények láttára. Magam az én kicsinyeimnek is köszönhetem — a gondviselő Atyán kívül — hogy 12 esztendőig tartó lelkésztanítói szolgálatom után többre bízattam, e gyermekek bátor, de kellemes énekvezetése hódítá meg a közöttünk járó idegen deputatiőt, mielőtt engem hallottak volna, s e kedvező hangulat a kicsinyek szája által nem jutalom-e, nem nyereség-e minden részre ? . . . Azonban a leikésztanítóság absurditását ők maguk is tagadják; hiszen oly kedvvel, olyan lelkiörömök közt keresték és használták templomi óráikat, mint akármelyik missziós vidék szomjas népe ... De tagadja — dicsérő bizonyság kíséretében — a felsőbbség maga is. Akadt ugyan jósló pásztor, kicsiny hitűnek is csúfolhatnám, a ki ezelőtt 20 évvel nyilvánosan hangoztatta: »kérem nemsokára vége lesz annak a 200 lelkes ecclésiának, nem ér az kérem öt esztendőt se« ! . . és íme elmullott 20 esztendő is, látta az idők mostohaságát, megérte a nép vándorlását és kibírta; sőt ím az egyházpolitikai törvények napjaiban is építi templomát, tartja iskoláját, halad nyereségről-nyereségre. Sajnálattal hallom, hogy a tanítást nem kedvelő és a Zsoltárt nem ismerő pásztor szintén sokallotta a kettős terhet, tanítót hozott falu szegényének, külön díjazásra ! Mindenek lehetségesek a hivőnek! Az erős akarat, vagy előbb, vagy utóbb: de diadalt arat. Nem kell e kettős tiszthez egyéb, mint evangéliumi lélek; munkálkodjál és szeretetből pedig és élet nem terem körötted . . . Erre is az Úr Jézus tanított, sőt ki is küldött bennünket! Pirulás nélkül hozzáteszem, hogy a lelkészi dolgok sok részét végezhetjük benn az iskolában, a mi seregünk zajgása mellett is. Sőt készülhetünk is egyre-másra. A jól álló diákoknak, az erős V. Vl-ik osztály mellett gyakran elég annyi, ha hallgatva bár de közöttük vagyunk ... Probatum est. A 12 esztendő gyümölcse lőn: szórahallgató, engedelmes ifjúság, népes temlomok vasárnapokon; sőt hétköznapi könyörgéseinkre is kaptunk a vénekből. De a kifogások tartják magukat mégis! Mert akadályoztatás és betegség voltak is, lesznek is! Igaz, hogy becsukhatjuk az iskolát és a templomot is; szabad az Úr mindenekkel! ... De gondot is visel az Úr! Csak ne félj, csak ne okoskodjál, csak ne nézz hátrafelé, csak előre, édes fiam! Mindezek 40—50 tankötelessel biró kicsiny egyházban szépen elrendezhetők. károk nélkül, növekedő gyönyörűséggel. Már nagyobb egyházakban természetesen absurdum volna mindez; de ilyenről én nem szólok. Erősebb egyház képes többre is. Hogy a lelkésztanító maga-magának főnöke is, ellenőre is? Hát ez nem kifogás, atyámfiai. Mindenekben a lelkiösmeret legyen ellenőrünk, minden cselekedetünkben annak helyeslésével forgódjunk, e belső bíróval a legjobb lábon álljunk és nagyra ne lássunk, magunkat túl ne becsüljük ! Iskolaszék! Bölcs presbyterium! Minek az a nyelvtan, földrajz, természetrajz és tan stb. Hát testvérek! ez a beszéd nem is olyan bolond; mert csakugyan sok a haszontalan azokban a rajzokban és tanokban . . . Elsőrendű tanfelügyelő adja a tanácsot, országszerte, nyomtatásban, hogy a nyelvtant p. o. magoltatni nagyon bolond vállalkozás és haszon nélkül való; hanem stilizálja az V. és Vl-ik osztály a maga egyik-másik dolgát, helyes szótagolás és jó mondatszerkezettel, s ezzel bizonyítsuk, hogy érti a nyelvet és foglalkoztunk tárgygyal, iskolával. Föld- és természetrajzok és tannal meg mit csinál a sok tanügyi bácsi ? . . . Forgatják jobbra és balra; maguk vallják ez se jó, az se jó, és a sok között alig is állja meg a helyét egy-kettő! Hát nem is olyan »bölcs* az a presbyterium, mint tisztöltetik! Meg ne szidjatok nagyon, ha azt vallom, miszerint p. o. régi Hübnerünket se pótolja iskoláinkban semmi! Sajnálhatjuk, hogy szegény embereinknek egész életére szóló ezen útravalóját kivették kezeink közül, iskoláinkból. Históriánk, zsoltárunk jó; a többit csináljuk magunk, rossz tankönyvek dacára legyenek jó iskoláink! Erre a lélekre tegyünk szert, erre a szolgálatra kötelezzük el magunkat. Ha nem tudtuk még eddig, tudjuk ezeknek utána; ha nem tanított rá a theologia, tanítson meg az élet. Iskoláinkban, tanítóink előtt úgy számíthat a lelkipásztor valami tekintélyre, ha érzi, hogy megszokott levegőnk, hogy ismerős a hang és nem idegen előttünk semmi az iskolában. Sőt többet kell tudnunk mindezekből magánál a tanítónál is. Gondolom e célra szolgál theologiánk mai berendezése is, a tanítói diplomával; mert e szép és komoly szándék nélkül sajnálatos komédia volna az egész! Elkészültem arra, hogy e beszédekért megmosolyogtok, meg is szidalmaztok; mindennek dacára én mégis vallom, hogy e kettős foglalkozás nem összeférhetetlen, nem is nehéz; hanem igenis hasznos és gyönyörűséges. Végül a méltánylás, az elismerés! Hát azt testvéreim az Úrban! ne várjunk, még kevésbbé követeljük sehol és soha! Megérkezik az bizonyosan, olyan bizonynyal, a milyen igaz jutalmazó az Isten! Megjön a növekedő nemzedékben, a mi fiainkban, ha t. i. leikünkön melengettük; ha nem néztük 6 — 15 éveken át, miként huzakodnak fel vadul ... ha nem tűrjük, hogy semmi nélkül menjenek a világba és aztán az első szélre elfordúljanak . . Judássá változzanak. Ez az árulás, ez a hitehagyottság nem is nehéz nekik! Mit szerettek volna