Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-09 / 19. szám

nálunk, mikor mi se szerettük; mit sajnáljon kincseinken, ha mi nem csöpögtettük a lelkébe?: Minden megjön! Van példa lelkesítő is, elszomorító is. A hűségnek, — szeretetnek Vagyon drága jutalma ; De azt adja kegyelemből S nem érdemből Az Istennek irgalma. Dunaparti. Froebel nevelés-böleselete. Napjainkban, a mikor elég sűrűn halljuk emlegetni, hogy iskoláinknak különösen alsóbb osztályaiban az elmélettel túlságosan is megterheljük az ifjú erőket a testnek, s a lélek rugékonyságának, elevenségének rovására: nem szükségtelen dolog kiterjeszteni figyelmünket azon elméletekre, melyek a nevezett módon előállott és előállható bajok orvoslására vannak hivatva. Ez elméletek között a legnagyszerűbbek egyike a halhatatlan Froebel nevelés-bölcselete, melynek vezérlő eszméi az öntevékenység fölébresztése, a kézimunka és a játék kiváló neveléstani fontossága körül forognak. A The Educational Times ez évi áprilisi füzetében Vernon Gibberd egy alapos tanulmányt írt a Froebel nevelési elveiről, a melyeket az ő nyomán a következőkben ismertetek, bátorkodván azokat hazai paedagogusaink figynlmébe ajánlani. Korunk égető szükségeinek egyike a régebben uralkodott eszméknek érvényre juttatása, a modern kívánalmaknak megfelelőleg. A folyvást új dolgok után való áhitozásban elfelejtjük tulajdonképeni becsét a réginek s figyelmen kívül hagyjuk ezt, a mely pedig a maga megállapodott mivoltában, a sürgető kérdések természetes megoldását foglalhatja magában. Sok régi elmélet kútforrásai még nincsenek kimerítve, legyenek azok bár a feledés homályában, s lehetséges az, hogy a múltnak kellő figyelembe vételében rejlik a felelet a jelen szükségleteire nézve is. Körülbelül hetven évvel ezelőtt adta ki Froebel Az ember neveléséről szóló munkáját; s ámbár az ő elmélete legújabb magyarázóinak egyike tanúskodik ez elvek mind jobban növekvő elismertetéséről: mégis alig alkalmazták vagy fejlesztették azokat érdemök szerint a lehető kifejlődés határáig. Courthope Bowen azt a mondást kockáztatja meg róluk, hogy néhány nap alatt megváltoztathatják nevelésünk nagy részének a jellemét. A minthogy is, sok különféle tökéletesbítésnek behozatala az iskolai rendtartásba nem egyéb az ő eszméinek gyakorlatilag való kiterjesztésénél. A művészetnek, mint nevelési tényezőnek a fogalma — melyet nemrégiben ismertettem e Lap hasábjain — aztán a fizikai ismeretek szükségességének növekvő elismerése és tényleges művelése, a nyelvtanítás néhány modern módszere, a technikai nevelés behozatala az iskolai rendtartásba, és más ide tartozó tárgyak mind a Froebel által hirdetett elméletek fejleményei. Igaz, hogy ő első sorban a nevelési élet zsenge éveivel foglalkozik, de akkor egyszersmind, tanításának alárendelt elveiből egyeseket a nevelésre is alkalmaz és pedig az időt, kort, avagy osztályt illető megszorítás nélkül. Ezeknek újra érvényre juttatása ennélfogva nem lehet képtelen vagy alkalomszerűtlen dolog. Az ember neveléséről szóló munkájában sok ugyan a filozófiai és metafizikai szemlélődés, de az Ő meggyőződése a természet egységéről, mely uralkodik úgy az egyiken, mint a másikon, összevetve a korabeli nevelési módszerek hiányosságaival: vezette őt kétségkívül a nevelésben való egység absolut szükségességéről szóló nagy tételének felállítására. A nevelés fejlődésének, Froebel szerint, összhangzónak kellene lenni, annak legzsengébb bimbójától a legkifejlettebb virágjáig, minden mozzanat előkészítőül szolgálván az utána következőre, s fokozatosan haladván annak folyamán. »Az oktatás mindennemű alakjának — mondja ő — a maga tisztes állapotában, a legközelebbi állapot fontosságának erős és határozott érzését kellene a tanítványban felébresztenie«. Valójában, ő a nevelésre az evolúció nagy törvényét alkalmazza, és a Froebel mély belátásának nem csekély bizonysága, hogy ő teljesen megértette e nagy elvnek a nevelésre való alkalmazhatóságát úgy a módszerre, mint az előmenetelre nézve. A korai képzés valódi becse és fontossága bevégzett tényékké váltak reá nézve annak tapasztalása által, hogy a korabeli iskolák oly csekély eredményeket értek el. Vagy a tanítványok jöttek teljesen készületlenül az iskolába, vagy az egyes osztályok voltak teljesen elhanyagolva, és rosszul vezetve a valódi nevelés hiányában ; s részben vagy egészben: csak hátramaradás volt ennek szükségképeni következménye. »Vannak a gyermekben — ezt tartja ő — csirák, a melyeknek, hogy érvényre jussanak, korán kell kifejlesztetniük« és a Froebel elmélete ezért tulajdonít oly rendkívüli fontosságot a családi életnek, A gyermekkor psychologiájának tanulmányozása, a mely komoly figyelmet igényel, fog tanúskodni a gyermekkor zsenge éveinek fölötte nagy fontosságáról, mint oly időszakénak, melyben a hajlamok kifejleszthetők vagy leronthatok és a melyben szerzett benyomások visszavetik fényüket az egész további élet folyamára. Bowen azt állította, hogy az ő figyelmét a Froebel filozófiájának vizsgálására első sorban azon kivételes értelem irányította, melyet tanítványainak egy része tanúsított, a kik t, i, előbb jővén gondozása alá : az ő elvei szerint képeztettek. De nevelési elveinek nagy sarkköve az öntevékenység által való nevelés törvénye ; s tényleg ez volt az ő rendszerének uralkodó eszméje, »Semmiféle igazság sincs valósággal a tulajdonunkban addig — mondja Emerson — míg mi azt a magunk számára fel nem fedeztük« és a gyermeket úgy képezni, hogy az a saját tevékenysége altal szerezzen ismereteket: ez volt a cél, melynek megvalósítására Froebel annyi odaadással törekedett és a mely szerint elveit oly jelentős sikerrel vitte keresztül »Egy gyermekre nézve — így szól — valamely kérdésre