Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-18 / 16. szám

kellene így megismerkednie! ... Tudja, ismeri a lelkész minden család lelki és anyagi baját, romlását, fogyását, ép úgy, mint gyarapodását és szaporodását. De káros is, mert ha nem tekinti is a hivő a hozzá beköszöntő papban a fizetése biztosítását szemlélgető hivatalnokot, vagy megvendégelendő látogatót: annyi bizonyos, nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy a vele lelkiekről beszélgető papban az anyagiakból, még pedig az ő búzájából, borából, sertéséből s mindenféle terményéből élő embertársát ne lássa, ki miatt meg kell dézsmálnia keserves keresményét, vagy a ki csak nem rég is úgy exequáltatta be a lukmát! Ezt a mi viszonyaink között bármily szép szólamokkal, bibliai citátumokkal üdvösnek bizonyítani képtelenség. Ezért az értekezlet gyakorlandónak nálunk nem tartja. Konfirmándusok egylete. Hogy állítson a pap egyletet ott, hol évenként egy vagy két konfirmandus van, némelyik évben pedig egy sincs. Bizony csak »egy<-let lenne az! Ifjúsági és leányegylet! Vallásos társulat! Lorántffy Zsuzsánna és Nagy-Péntek-társaság. Szép és üdvös. Ámde itt Baranyában tlZ cl keserves tapasztalatunk van, hogy épen az egyletek, társulatok melegágyai az egyház testétől elidegenítő bajiamoknak. Az »egylet* a »társulat* eszméjétől elválaszthatlan, sőt legfőbb célja, hogy összejővén: eszmecsere, megbeszélés útján önmagukat míveljék, nemesítsék a tagok. Csakhogy a lelkész soknemű elfoglaltsága miatt mindig, szakadatlanul köztük nem lehet, s ha nincs jelen, bizony az eszmecsere tárgya átcsapódik arra a térre, hol a jó magot elnyomó burjánok tenyésznek. Mindenütt akad, találkozik egy vagy több tudálékos ember, kik, óh! mi könnyen nyernek badar, a legtöbbször egyháziatlan eszméiknek helyeslő, tapsoló híveket. ] Lapokkal, hit- és erkölcsnemesítő olvasmányokkal kellene ellátni az egyletet, igen ám ! csakhogy a mi atyánkfiai nem elégesznek meg a >Kis Tükörrel* »Téli Újsággal* »Hajnallal* ! Nekik politika is kell! Vagy ezt tagadni képes volna magyar ember ? S van-e nekünk protestáns érdekeket védő, hirdető politikai napilapunk, vagy csak olcsó politikai hetilapunk is? Megnyilnak-e, csak a kaució letételére a »Szent nép, a királyi papság* dús vagyonú tagjainak zsebjei?! Óh ! lelkesülj szegény kálvinista pap! Voltak neked a szent hajdan korban: Herényi Pétereid, Nádasdy Tamásaid, Enyingi Török Bálintjaid, németújvári grófjaid, Bethlen Gáboraid, Rákóczy Györgyeid, Lorántffy Zsuzsánnáid, Pálóci Horváth Máriáid! Nézd !. . . nézd ! . . . ma is vannak: Zichy Nándorok, Eszterházy Miklós Móricok, Weckbeim Rudolfok, Wencheim Krisztinák! . . . S épülnek az apácazárdák, »Mária szive« templomok; ^Könyves Kálmán** és egyéb szent célú (!) nyomdák! Emitt is vársz az elődök nyomába lépő, említhető neveket ? Nem, nem kutatunk, mert ránk találják alkalmazni a zsinati törvények 301. §-ának 5. pontját. Az értekezlet tehát még mosi nem látja időszerűnek és célszerűnek az egyletalkotást. Vallásos estélyek. Megpróbálták többen, megpróbáltam magam is december, január s február hónapokban. Az első estéken tömve volt az iskolaterem, sőt az udvar, még a szomszéd községekből is kaptunk hallgatókat. Nem is hiányzott a dicséret: Ez már szép! Ez már jó gondolat ! Az eredmény ? Az utolsó estéken, noha iparkodtam lehető változatossá és építővé tenni, csak 10—12-ed magammal valék. Miért ? A mi népünk elég igét hall, elég lelki táplálékot élvez a templomban, hová hűségesen eljár, ki is énekli magát buzgóan a vasárnap délelőtt és délutánokon, vagy ha többre vágyik, a hétköznapi könyörgés idején. Az a nézetünk, meglehet ezért obseurus agyúaknak fognak a buzgóbb és mindentől jót váró lelkek mondani: a sok a jóból is megárt; az a nézetünk: az igehirdetés, a hit- és erkölcsképzés gáncs alá nem eshető helye a templom, organuma a szószék. Egyakaratúlag kimondá az értekezlet, hogy a főfigyelem a vallásoktatásra, vallásos nevelésre, kiválólag a konfirmándusok képzésére fordítandó. Majcl szőnyegre került a legfontosabb tárgy, a hovatovább harapódzó kitérések ügye. Megdöbbentő, szivet facsaró a kép, mi e téren már most is elénk tárul! Hát még később!!! Látjuk már keserű gyümölcsét ama liberális mezbe bujtatott »felekezetnélküliséget« megengedő törvénynek. Itt még csak 2—3, amott 9—10 család, emitt 56—90—100 lélek, negyede a gyülekezetnek lépett ki, de rémesen, mint romboló orkán előszele csap meg bennünket egy-két lelkésztársunk eme jelentése : gyülekezetem, ha igaznak bizonyul, hogy öt év leteltével nem kell fizetni papnak, egyháznak, mindenestől kilép az egyház kötelékéből, ki az utolsó csecsszopóig !! És ez nem suttogva, hanem fennen hirdettetik a gyülekezet tagjai részéről, sőt a presbyteriumban is!! . . . Pedig most még rendszeres propaganda sincs; még az agyafürt fejűek nem indultak rendszeres hódító hadjáratra: még kétkedik a nagy többség, nem akarja, nem bírja hinni, hogy megvalósulhat a nagy terhektől való szabadulás. Ez már egyházunk létkérdése, tegyük hozzá — mint egy köztekintélynek ismert lelkésztársunk mondá — sovány kenyerünk ügye is! Óh ! mily hamar kezd valóra válni, minek alig két éve hangot adni mertem e becses lapok hasábjain, hogy csak egy vándorapostol kell s viszi magával híveinket, lesznek Szentháromság egy Istent valló, Krisztusban váltságot kereső »felekezetnélküli vallásúak«! Hiába a szörnyűködés, mit előre hallok felhangzani erre, némely, magát a Krisztus egyedüli hű katonájának s evangéliumi világosságtól áthatottnak tartó egyén ajakáról ! Hiába csapják arcunkba: rossz sáfár vagy ; hitvány bérért szolgáló munkása az Űr szőlőjének; gyenge pásztor, kinek őrizete alatt a nyáj bomlik, a juhok széledeznek; még te mersz feljajdulni kenyered fogyta miatt!! Ha a tanulók seregében néhány butafejű találkozván, többen megbuknak : nem ítélik el a professzort. Ha a mérnök néhány méterrel elhibitva méri ki szántóföldeket; ha az ügyvéd néhány cliense ügyében pervesztes lesz, ha a biró — megtévesztve — hűvösre téteti az ártatlant; ha a nagyságos törvényhozó végrehajthatlan törvényt alkot; ha az orvos néhány betegét elföldeli: nem viszik szégyenpadra e rajta kívül eső okokért. De ha a lelkipásztor gondja alá bízott nyájból, gyülekezetből, néhány tag a súlyos teher vagy megbomlott észjárás folytán kilép: pellengérre a pappal, ő az oka, nem él benne a Krisztus evangéliuma, nem az Úr oltára körül a helye ! Mily szépen lehet az Úr ábrázatára átformálni; tehertől, áldozattól vissza nem riadó, hivő lélekké gyúrni; királyi papság tudatát érző, a szerint cselekvő, vérével is helyt álló hívekké tenni az embereket... papiroson! Hanem tessék csak meghallgatni, mily épületes árlejtés folyik erre alá Baranyában a lelkekre. Unitárius atyánkfia azt mondja: jöjj hozzánk, csak 1 forintot fizetsz évenként és semmi más terhet nem viselsz, hogy mit hiszesz, az mellékes; lutheránus testvérünk 50 kr. évi fizetésért kész befogadni a lelket az ő aklába ; a világi hatóság ingyen ad helyet a felekezetnélküliek díszes seregében ; a róm. kath. egyház azonkívül, hogy egyedül Ő idvezítheti árva lelkedet, nem hogy nem kér valamit, hanem még fizet neked fejenként 25—25 forintokat, És ez nem tréfa, hanem komoly valóság. Kívánatra nevekkel és a kísértésnek áldozatul esett lelkekkel szolgálunk. Városokban viheti és viszi is el tőlünk a félművelteket a hitközöny, de nálunk viszi el őket az önsúlyként