Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-18 / 16. szám

helytelen intézmény, a mennyiben a gyakorlat számos esetben bizonyítja, hogy a joghallgatók, tanítóképezdei növendékek és gimnáziumi tanulók legátusi és szószéki szereplése mennyire helytelen. A szószék lelkészt kiván s a lelkésznek a szószék ellátása nemcsak jog, hanem kötelesség is. A cura pastoralis oly annyira hozzátartozik a lelkészi hivatáshoz, hogy a csak prédikátor lelkész voltaképen nem egyéb, mint zengő érc és pengő cimbalom, az iroclai teendőket legfőbb kötelességül tekintő lelkész pedig bureaukratikus gép. A mi egyházi férfiaink prédikátorok és lelkipásztorok kell, hogy legyenek, tehát hirdetniök kell az igét egyházi és magánbeszélgetésükben szószéken és szószéken kívül, szóval ós cselekedetekkel. Máskülönben lehetetlen, hogy foganatos, áldásos működést fejtsenek ki. Én a magam részéről nem találok egy-egy állítást helytelenebbnek, mintha azt hangsúlyozza valaki, hogy az igehirdetés a szószékről feleslegessé teszi az utánajáró lelkipásztori gondozást, tehát legfeljebb annyit enged meg, hogy a lelkész a hozzáforduló ügyes-bajos feleknek jó tanácsokkal szolgáljon. A köztapasztalat bizonysága szerint a közvetlen érintk ezós hatását semmi sem pótolja. Közvetlen érintkezést pedig létesíteni a papi gondozásnak oly módú gyakorlása nélkül, hogy a híveket felkeressük, csak gyarló formában lehet képzelnünk. Hiszen a lelkész az egész gyülekezet pásztora ós vájjon közönyös lehet-e előtte azok sorsa, azok életviszonyai, kik az ő gondozására bízattak; vájjon közönyös lehet-e előtte azok tömege, kik templomi igehirdetését akármi okból fel nem keresik s bajokkal közvetlenül hozzá, őt lakásán meglátogatva, ocla nem fordulnak ? De menjünk tovább egy lépéssel. Vájjon keresztyén felfogással megegyezőnek tartjuk-e azt, hogy az egyháztagok vallási érdekei a lelkószszel való érintkezés által ki vannak elégítve és hogy nekik egymás iránt nincsenek igehirdetői kötelességeik? Bizonyára nem, Minden egyes egyháztagtól megvárjuk, hogy ha van benne vigasztalásnak ajándéka, közölje azt mással is ; ha van erős hitélete, kölcsönözzön abból társának is; ha van módj a arra, hogy a nyomorulton, — testi vagy lelki nyomorék legyen bár az — segítsen, ezt tegye meg. Vagyis ha él benne az evangélium, a keresztyén hit, azt cselekedeteivel, beszédeivel hirdesse is. Ettől őt senkinek eltiltani nem szabad, sőt egyenesen erre kell mindenkit ösztönözni. És ki volna legméltóbb arra, ki a leghivatottabb, hogy a hívek ily irányú munkásságát vezesse, céltudatosan fejleszsze, tömörítse, irányítsa, mint épen a lelkipásztor? A gyülekezeti tagok vallásos hitének tettekben való megnyilatkozása a kétségtelen bizonysága az igehirdetés hatékonyságának. Nyilvánuljon bár az egyesek, vagy társulatok által: az a dolog lényegén sokat nem változtat, mert egy ós ugyanazon lélekből fakad. De a mi már az eredmény nagyságát illeti, nem lehet felednünk, hogy a szétszórt erők szétforgácsolódnak, az öszszegyűjtött erők pedig sokszorosan hatékonyabbak, mint ugyanazon erőmennyiség külön-külön. Az egyháztagok vallásos buzgóságának önkénytes megnyilatkozásait összegezve, meghatározott keresztyén célok felé irányítva: keletkezik a belmisszió. Mint a hogy említem, leghivatottabbaknak a lelkészeket tartom a belmissziói munka irányítására, vezetésére, de mert a keresztyén életnek kinyilatkoztatása minden egyes buzgó egyháztagnak joga ós kötelessége : azért a magam részéről helytelennek tartom, hogy ezen megnyilatkozás tömörítése, egységes célok felé irányítása a lelkésznek kizárólagos jogát képezze. Mert a legnagyobb absurclumnak látom, hogy ha egy gyülekezetben 10 buzgó nő összeáll, hogy némely szegényeket étellel, ruhával vagy akár az evangélium vigaszával is ellát, ebben a lelkész őket korlátozhassa, megakadályozhassa. Hogy a belmisszióban megnyilatkozó keresztyén szeretet csak akkor érvényesülhessen, ha ebbe a hivatalos egyházi hatóságok beleegyeznek : ez szerintem lehet igen tiszteletreméltó aggodalom követelménye, de jogosságát igazolni nem lehet. Hiszen, hogy egyéb példát ne hozzak fel, az egyesülési jog védelmére ós felügyeletére az állammal szemben az alsóbb politikai hatóságok is csak mint rendészeti közegek szerepelnek. Azért föltótlenül óhajtandónak tartom, hogy a lelkészek a belmissziói munkásságnak élére álljanak, illetőleg ilyet kezdeményezzenek és vezessenek, de határozottan tiltakozom az ellen, hogy a keresztyén szeretet a hitélet megnyilatkozása lehetőségét a lelkészek önkénytes hozzájárulásától tegye függővé bárki is. Követelem, hogy a lelkésznek hivatalos hatásköre, teendői tiszteletben tartassanak, ele épen úgy követelem azt is, hogy az egyéni szabadság bókóba verésének gondolatától is távol álljon a protestáns egyház. Ha vannak is jelenségek, melyek az első pillanatra ezt javasolnák, győződjünk meg róla, hogy a szabadság a rendnek soha sem ellensége ós hogy a szabadság szabadsággá csakis létező ós létezett viszonyok abnormitása között fejlődik. A lelkészek szószéki igehirdetése, a cura pastoralis, a belmisszió, mincl egy ós ugyanazon célnak szolgál ós még gondolni sem lehet szebben, harmonikusabban fejlődő egyházi életet,