Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-10 / 2. szám
református püspöktől ; de csak 1801-ben kaptak lelkészt. Romániában a letelepült róm. kath. ós ág. h. evangélikusok csakhamar szerveztek egyházakat; de a reformátusoknak csak 1815-ben lett papjuk, Sükei Imre, a ki egész 1847-ig működvén Romániában s közben gyűjtés végett bejárván fél Európát, megalakította a bukaresti magyar ref. egyházat, a moldva-oláhországi misszió első zsengéjét. Leánygyülekezetekként alakultak: Krajova, Pitest és Ploest. Az egyetemes reform, egyház figyelme azonban csak 1858-ban kezdett inkább odafordulni a romániai misszióra, a mikor Koós Ferenc bukaresti és Biró Mózes andrásfalvi lelkészek a Ballagi »Protestáns Egyházi és Isk. Lapu jában egyes levelekben ismertették az ottani viszonyokat. Koós Ferenc a Révész Imre által gyűjtött segélylyel meglátogatta a Dunafejedelemségekben 17 községben élő reformátusokat és 1859-ben ment le misszionáriusnak Czelder Márton, akkor losonci helyetteslelkész és tanár. E misszió gondozását az 1873-iki konvent az erdélyi egyházkerületre bízta s ez egy közös lelkészi állomást rendszeresített és Krajován meg Szászkúton egy-egy kántortanítói állást. A moldva-oláhországi misszió ügye jelentékeny lendületet vett, mikor egy áldott emlékű nemes magyar úrnő, Pálóczi-Horváth Mária 1865-ben kelt végrendeletében istvánházbeli jószágának egész jövedelmét azzal a kikötéssel hagyományozta a sárospataki ref. főiskolának, hogy ez a moldva-oláhországi misszióra 700 frtot fizessen évenkint és ugyancsak e célra rendelte a simái puszta jövedelmének 2 /1 0 -ed részét is. Az orsz. ref. egyház közalap e misszióra évenkint 1000 frtot ad s jelenleg Bukarestben, Pitesten, Ploesten, Galacon, Brailán, Szászkúton és Andrásfalván van rendezett missziói állomás s a bukaresti lelkész évenként négyszer szolgál Tirgovesten és Krajován is. A mint már említém, ez a romániai kivándorlás s ott a misszió működése egyáltalában nem kicsinylenclő. A legutóbb megtartott népszámlálás alkalmával 29,649 külföldön tartózkodó egyén Íratott össze az erdélyi megyékben. A legtöbb, 67 70 Szebenmegyében, a legkevesebb, 996, Udvarhelyben, Háromszéken pedig 3094. A romániai kivándorlás tíz évi átlagát a statisztika 50,000 lélekre teszi, a miből a székely kivándorlásra 15,000 lélek esik. A kereskedelmi miniszter jelentése szerint 1889 — 1891-ben összesen 66,160-an mentek át Romániába útlevéllel a bodzái, a sósmezői, a gyimesi, a tölgyesi és az ósánci belépő állomásokon ; ugyanezeken viszszajöttek 56,095 en ; de végleg kinnmaradtak 10,065-en. Predeálnál, mint vasúti állomásnál, az átkelést alig lehet megállapítani; ele az iclegen forgalomra vonatkozó adatok mégis mutatnak valamit. Itt az iclegen forgalom 1880—1891-ben 239,592 kimenetelt mutat és 223,476 bejövetelt; tehát itt is 16,096-tal kevesebben jöttek vissza, mint a mennyien kimentek. És hogy mennyien mennek át titokban, mintegy szökve, a határokon, mutatja az, hogy 1890-ben 997 és 189i-ben 818 oly egyént tartóztatott le a hatóság, a kik útlevél nélkül, tilos helyeken akartak átmenni. S a veszélyt még nagyobbá teszi az, hogy a kivándorlók igen nagy része nő, különösen fiatal leányok. Az idegen felekezetek és nemzetiségek között levő hitsorsosok összetartására, tisztán önvédelemre szorítkozik Erdélyben az ú. n. körlelkészségek intézménye, a mely Szász Domokos püspök kezdeményezésére állíttatott fel részben az erdélyi ref. egyházkerület, részben az EMKE, részben pedig az egyetemes konvent támogatásával. E körlelkészségek célja, hogy útját állják saját fajunk szétzüllésének s a román nemzetiségbe való átolvadásának. Szász Domokos nagy körültekintéssel állította fel ezeket épen a legveszélyeztetebb pontokon. Számuk jelenleg 35. Ez is egyházhatósági intézmény. De legyen bármi, ha jól működik, sok áldás fakadhat nyomán. S a mint Erdélyből Romániába történik a kivándorlás, úgy folyik egy nagy arányú mozgalom a magyar anyaország népességi viszonyainak hátrányára a Dunáninnenről és Dunántúlról ki Horvát-Szlavonországba. Az ide történő kivándorlás és ott híveink összeszedése és gondozása iránt a 60-as években kezdődött az érdeklődés. Verőcén 1862-ben, Daruváron 1863-ban szerveztettek ref. egyházközségek; 1868 körül pedig megalakult a brekinszkai missziói telep. Még a közalap működése előtt szerveztetett Banovce és Beska a dunamelléki egyházkerülethez csatoltan, majd a közalap által Szelistye és Tisza-Kálmánfalva, a régi Csajkás kerületben. A dunántúli egyházkerülethez tartoznak: Verőce, Brekinszka, Daruvár' és Fiume. A legszebb munkát Banovcén Keck Zsigmond misszionárius fejtette ki, a ki ott egy szeretetházat létesített s oda gyűjtötte össze a távol vidékek konfirmálandó gyermekeit s részesítette őket igazi evangeliumi nevelésben és tanításban. A legutóbbi népszámlálás a Horvát-Szlavonországba történő kivándorlást tíz évi átlagban Bács-Bodrogmegyében 28,644, Somogyban 11,089, Baranyában 6322, Zálában 5656, Tolnában 2909, Torontálban 2694, Veszprémben 2495, Trencsénben 2142 és végül Vasban 2129 lélekre teszi. (Folyt, köv.) Kenessey Béla. 3*
