Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-28 / 13. szám

eszményített igazságról ; kétségbeejtő helyzetüket naprólnapra világosabban látják . ., Mentőszálat keresnek az ideális világban ... de ott nincs vigasz és segedelem. Bújukban belevetik magukat az élvezetekbe, vagy megtagadják Isten lételét. Pedig a tudományok ideális világában mily közel valának Ő hozzá, csak a lelki szem gyengesége, a hitetlenség kárpitja fedé el őt előttük. Ilyen lelkek azok, kik a bünt. elkerülhetetlennek, szükségesnek ítélik s a legszentebb fogalmakat is lerántják bűnös környezetükbe. Sárral hányják meg a szív nemességét, a legszentebb erkölcsi viszonyt gúnykacajjal, trágár szavakkal aljasítják le . .. Tombolnak, mert pokol ég bennük, kikben megtestesül a bűn s mert érzik a nagy büntetést: »A bűnnek zsoldja a halál!« Az ember szellemének szárnyain bármily magasra emelkedjék is. de Istent az áldások közepette nem látja meg, bűnbe, kárhozatba esik. íme, az emberiség két ezredévvel a Megváltó eljövetele után is azon küzd, hogy hol keresse a vigaszt, a boldogságot s nem látja egy óriási tanulság mint mutatja a helyes irányt: oly isteni cél, mint az emberi lélek örök, teljes boldogsága, földi vagy emberi eszközökkel soha, esak isteni kegyelemeszközöl:kel valósulhat meg. De kevély az ember s felfuvalkodik; erejében bízva, csak arra akar támaszkodni. Az Antikrisztusnak ama gonosz szelleme káromolja benne az Urat . . . Nem fordul az ég felé, hanem a bűn karjaiba veti magát, nem látja, hogy az isteni kegyelem Jézusban megtestestesülve hívja, bíztatatja, megsegíti . . . Jézus az, a ki leszállt a földre s a kegyelem és szeretet munkájával megváltá a világot. Hol, kiben volt e világon oly nagy szeretet, mint Ó benne? Ki az, rajta kívül, a kinek egész élete, lelkének minden gondolata egy érzelemtől, a szeretettől volt sugallva? Szeretet, mily felséges szó, mily isteni érzelem ez! Áthatja a veséket, a velőket; mennyei hatalmával csírájában fojtja meg a bünt, visszavezet Istenhez . . . megváltja az emberiséget . . . Óh, a mi tisztának hirdetett életünk, megbánásunk, istenfélelmünk, jótetteink bármily nagynak, nemesnek lássanak is; bármenyire szorongasson is »a Krisztusnak ama szerelme*; ha oly tökéletesség, szentség lenne is az ember, mint a mennyire bűnös és gyenge: mily csekélység volna mindez Jézus áldozatához képest, hogy szeretetből megváltván a világot, ő az ártatlan bárányszenvedett megszámlálhatatlan bűnért ... Ez a szeretet a legerősebb, legékesebb bizonyítéka annak, hogy benne a Szentlélek lakozott. Mily gyenge az ember? A bűnnek mily setét óceánja az emberiség évezredek óta elkövetett vétke ? Ha az ember érzi szivében keresztelő János szavának igazságát: »Jézus az, a ki keresztel Szentlélekkel*, mikor a megtérés ösvényére lépve látja az égen álló vezércsillagot; mikor először érzi, hogy a Megváltó ő érte is elszenvedte a halált, csak akkor tudja gyengeségét, bűnösségét a maga teljességében. Ha a megbánás forró könyei leperegtek az arcon, akkor világosodik meg a lelki szemek előtt, hogy Jézus az, a kin az Úrnak lelke megnyugodott, bölcseségnek és értelemnek Lelke, tanácsnak és hatalomnak Lelke, tudománynak és az Ur félelmének lelke. (Ézs. 11, 2.) Hitetlen ember láthatná az Isten szerelmének olthatatlan lángja mellett, a saját bűne nagyságát? Megtérés, hit kell ahhoz, hogy a lélek átérezze a megváltás apotheosisát, hogy bevegye az apostoli szavakat: »Ebben vagyon a szeretet, nem hogy mi szerettük volna Istent, hanem, hogy ő szeretett minket s elbocsátotta az ő Fiát, hogy lenne engesztelő áldozat a mi bűneinkért * (I. Ján. 4, 10.) Ekkor vallja meg a lélek, hogy vétkeinél csak Isten kegyelme és Jézus áldozata nagyobb. Jézussal a menny szelleme szállott a földre. Szeretetet ád a gyűlölet helyett, segedelmet az Őt sújtó kéznek; megcsókolja azt, a ki megostorozza, áldást rebeg arra, a ki őt bűneivel keresztre feszíti. Tárva van az ő szerető karja; szelíden biztatóan hangzik szava : >Jer fiam, jer leányom, bízzál ... Én veled leszek, megsegítelek.« Mindig kész megbocsátani, hiszen ő, a ki csupa szeretet, csak áldani, a könnyeket letörleni, a megbántott szív sebeit gyógyítani jött el e világra. Ez a tudat hatotta át az apostol lelkét is: »Mert tudjátok a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy ő ti érettetek szegénynyé lett, mikor gazdag volna, hogy ti az ő szegénységével meggazdagodnátok* (II. Kor. 8, 9.) S ha Jézust segedelműl hívjuk, nem tapasztaljuk-e áldó szerelmének erejéből, hogy templom a mi lelkünk, az Úrnak temploma, melyben a szeretet oltárán van az áldozat; olyan így életünk, mint a csipkebokor, mely el nem égett s a melyben ott valaaz Úr. Óh siessen mindenki készséggel, örömmel; vigyük életünknek, megáldott lelkünknek minden szerelmét az Úr oltárára, szenteljük néki. Folyton éreznénk akkor, hogy ég a mi lelkünk, mert az Úrnak szerelme égeté, s abban ő lakozik . . . Úgy nem vesz erőt rajtunk az enyészet hatalma, örökre élünk! . . . Pedig mennyire vágyunk élni, élvezni. Ki az, a ki vissza nem kívánja az összezmlott paradicsomot? . . . íme, Jézus ezt építé meg újra, oda hív mindenkit. Az lenne a legnagyobb öröme, ha minden embernek elmondhatná emlékezetes, keresztfán mondott szavait: »Még ma velem leszesz a paradicsomban*. Az emberbe oltott életfentartási ösztön is azt követeli, hogy az ember Jézushoz térjen, hogy a rettegett halál birodalma összedőljön s helyette felemelkedjék az örök élet paradicsoma. De Jézus nélkül, rajta kívül nincs üdvösség se égen, se földön. Hányan keresik a hatalmas pártfogót, de a lélekkel, a legfőbb pártfogóval, Jézussal kevesen gondolnak ... Oh mily kicsiny a Jézus igaz hívőinek serege! A kit Jézus vezet, annak megtérése, megbánása életcéllá magasztosul; ekkor lobban fel a szivbe oltott szunyadozó szikra, a szeretet és érzéssé válik a próféta beszéde : »Az én szívemben az Úrnak igéje olyan volt, mint az én csontjaimba rekesztett élő tűz. (Jerem. 20, 3.) Csak a ki maga is részesül a kegyelemben, emelkedhetik oda, hogy a megváltás tényét, mint a teremtésnél is felségesebb isteni akaratot fogja föl. Az ember remegve indul el az új életirányon, de a mint hite napról-napra épül, érzi, hogy Jézus vele van. A kinek szive lázasan dobban meg, mikor ama titkos kegyelem jelét látta minden dolgain, a kinek túláradó öröme, felindult érzelme annyiszor volt a hála, ha tétovázva állván a bűn utain. az Idvezítő őt kézen fogá: az érzi, hogy Jézus nemcsak egy nemzedékkel volt együtt, hanem mindenikkel, csak meg kell érezni keze szorítását, szelleme intését .. . Miként a pusztán, a zsidók előtt, ott járt az égen a fényes csillag, az egész emberiség előtt mint útmutató jár »Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag, a Jézus. (Folyt, köv.) Kóréh Tatay Endre.