Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-14 / 11. szám

feledkezik. Pedig bennök ép oly sebesen ver valamely történelmi korszaknak életere, mint a férfiakban ; érzékeny leikök talán még tisztábban, igazabban felfogja és kifejezi a kor érzéseit és vágyait, mint az egyéniség feltétlen érvé­nyesülésére törekvő ferfisziv. Az a két asszony, a kit néhány jellemző vonással be akarok mutatni, két nagyon érdekes, lebilincselő alakja a XVII. századnak, a melynek talaján a renaissance és reformatio, az emberi szellem megújhodásának e két testvérhajtása megvívott egymással az uralomért. Jellemük, sorsuk különböző, ellenfelek voltak még akkor is, a midőn ugyanazon családi tűzhely láng­jánál melegedtek, de most századok múlva egyenlő érdek­lődéssel adózunk emiéköknek s a midőn a fenmaradt adatokból alakjukat életre hívjuk, kezünket arcképük meg­rajzolásaban nem elfogult pártszempont vezeti, hanem az igazság megismerésének őszinte vágya. Velők szemben nem vagyunk többé szenvedélyesek, csak kiváncsiak. A két asszony közül a híresebbik, a kinek neve, emléke él a köztudatban, Czobor Erzsébet. Magyarország »nagyasszonyai* közül való. Nádorné volt, egy ország­szerte tisztelt, nagy tehetségű s kristálytiszta jellemű ál­lamférfi felesége. Ha egyebet nem tudnánk is róla, mint hogy Thurzó György volt a férje, joga volna érdeklődé­sünkre ; ezt a nagy lelket közönséges asszony nem bol­dogíthatta. Azonban közvetlen tudomásunk is van arról, milyen tulajdonságaival szerezte meg a kartársak becsü­lését s bilincseli magához a késő nemzedékek figyelmét, melyek más világban más ideálokért lelkesednek. Fenn­maradt gazdag tartalmú levelezése feltárja az olvasó előtt a levélíró egész belső világát; látjuk belőle, mi ragadta meg lelkét, mi után sóvárgott, s mi zavarta fel, mint a tenger szinét a vihar. Míg férje élt, e levelek gyengédek, telve édes, gondtalan enyelgéssel, legfőlebb ártatlan kötő­dést találunk még bennök. Utóbb, midőn özvegygyé lett, az aggódás, féltő remegés tör ki belőlök egyetlen fiáért, az ifjú Imréért, a Thurzó név nagyreményű örököseért. Végre élete utolsó szakában, midőn a halál mindazoktól megfosztotta, a kiket szeretett s a telhetetlen balsors még drága unokáit is el akarta tőle ragadni, feltámadt lelkének minden szenvedélye; szeretete a két kis leány iránt valóságos bálványozássá vált, üldözői s zaklatói ellen en­gesztelhetetlen gyűlölettel védekezett. Mikor látta, hogy a győzelemre nincs remény többé s szerette unokáitól, feled­hetetlen Imre fia árváitól válnia kell, megölte a fájdalom. Mennyire mély érzésű lélek volt, bizonyítja halála, melyet igaz érzelmeinek egy viharszerű kitörése idézett elő. A nők jellemző vonása, hogy érzésviláguk kormányozza egész életöket, tetteik rugója rokonszenv vagy idegenke­dés ; a ki annyira érzéseinek uralma alatt áll, mint Czo­bor Erzsébet, annak igazán nagy nőnek kellett lennie. Életének java részét a bittsei kastélyban töltötte. Ott volt fiatal menyecske, ott volt boldog hitves, boldog csa­ládanya, a kit vidám gyermeksereg rajzott körül. A nagy négyszögletű kastély, melynek tornya messze ellátszik, ma is áll; a járási közigazgatás székel benne. A termek, hol Czobor Erzsébet hölgyeivel dolgozott, most poros akták­nak szolgálnak lakásul. Kegyetlen kéz letörölte a falakról a dicsőséges múltnak minden emlékét. Csak egy termet hagyott meg régi állapotában; állítólag ez volt Thurzó György nádori ítélő terme. Itt mondtak ítéletet 1610-ben a szörnyeteg Báthori Erzsébet, Csejtevár fonnyadt arcú, hiú s vérengző asszonya felett, a ki fiatal lányok vérével próbálta felújítani arcának hervadó rózsáit. Csak egy Thurzó György merte az előkelő és hatalmas bűnöst tör­vény elé idézni, ez az igazságos biró, a ki érdem szerint osztotta a jutalmat és büntetést. Már ez az egy adat egész jellemrajz. Szigorú erkölcsi felfogás jellemezte nyil­vános pályáját s magánéletét. Evangélikus egyházunk tör­ténetében neve ünnepelt név. Ő volt a második protestáns nádor, ő hívta össze 1610-ben a zsolnai zsinatot, mely­nek kánonjai az egyházszervezkedés alapjául szolgáltak. Minden izében vallásos, testestől-Ielkestől protestáns ember volt, a ki állandóan tartott Wittenbergben néhány theo­logust, sőt Imre fiát is kiküldte a protestáns szellem élet­forrásához. A milyen volt maga, olyanná akarta nevelni családját, alakítani környezetét: vallásossá, hazafivá. Ud­varának legtiszteltebb alakja az udvari pap volt, előbb Lányi Illés superintendens, utóbb Hadik. Ők ügyeltek fel a gyermekek nevelésére, az egyházi élet tisztaságára. A »nagyúr« vasárnaponként megjelent jobbágyai között a templomban, hogy velők egy szivvel-szájjal áldja a Minden­hatót. Minden levelét Isten nevével kezdi és végzi, mintha éreztetni akarná a mi korunk szegényebb lelkű fiával, hogy »Isten a mi oltalmunk és erősségünk«. Vallásszere­tete érvényesült végrendeletében is: vagyonának élvezeté­ből kizárta azon utódait, a kik valaha az igaz ágostai hitvallást megtagadnák. Lelke annyira összeforrott az evan­gélium ügyével, hogy uralmát legalább családjában bizto­sítani akarta késő századokra : akaratának, mintegy örökké vaió érvényt követelt. Ez a rendelkezés bizonyítja, hogy Thurzó a legnagyobb idealisták közül való, a kik eszmé­nyüknek hódoló rabszolgái: előttök az élet minden javának, vagyonnak, hírnévnek, családnak csak eszközi jelentősége van; egyetlen céljuk az eszme feltétlen, tökéletes diadala-Míg a családfő élt, s a bittsei fészektől távol tartott minden zivatart, a feleség azon tulajdonságai, melyek ké­sőbb hírét százados életűvé tették, nem fejlődtek ki. A nádor oly hatalmas egyéniség volt, hogy mellette más egyéniség nem érvényesülhetett. Czobor Erzsébet addig az ideig, míg házasságuk tartott, egész odaadással családjá­nak élt. Férjhez adta négy leányát s reménykedve várta azt a drága napot, a mikor Imre fia menyecskét hoz a bittsei udvarba. Azonban 1616. végén Thurzó György uram meghalt s árván maradt a protestantismus, támasz nélkül a család. Mind a kettőnek gondját az özvegy vette fel. Valósággal oszlopa volt asszonylétére felekezetének. Mintha a csapás és a közeledő veszély tudata megacé­lozta volna erejét. Alig hunyt el férje, megkezdte a ké­szülődést a reformatio százéves emlékünnepére, melyet Bittsén nagy fénynyel ült meg. Teljesen azonosította egyé­niségét az evangelikus egyházzal s érdekeit roppant erő­vel s elszántsággal védelmezte. Buzgón olvasta a bibliát

Next

/
Thumbnails
Contents