Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-07 / 10. szám

nem hiányzik abból, ha csak az feldolgozás alá nem kerül*. Ha tényleg nem lehet cselekvő képességet teremteni: a művészet élőmozdíthatja azt, s ennek hathatós keresztülvitele egyikét képezi a nevelés legmagasztosabb feladatainak, illetve szándékainak. Vagy, mint az »igaz«-nak a »szép« által való tanítási módszere — ezt az elméletet tartja néhány olasz neveléstani író — vagy mint a helyes tanácsadásnak, fölvilágosításnak vagy példaadásnak önkénytelen közege, egy lappangó erő, a mely képes a gyakorlati nevelési célok fölkeltésére és irányítására. Ez a képesség van meg a művészetben, a melynek szüksége van arra, hogy mindjobban növekedő szilárdsággal érvényesíttessék; így a nevelés teljesebié és kimerítőbbé válik. A míg a tökéletlenebb módszereknek nem sikerül a finomabb és kényesebb természetű eszközöket érvényre juttatni: általa ez végrehajtható. Herbert Spencer — folytatja tovább — a ki jelentékenyen elősegítette a nevelésnek tudományos alapokon való megállapítását, régebben azt vitatta, hogy az eszthetikának kellene áthatni a nevelést kezdetétől fogva; s azt jósolta, hogy a jövőben ez sokkal nagyobb helyet fog elfoglalni az emberi életben, mint jelenleg. Ez az elmélet lassankint elismertetett, és miként az emberiség nevelési eszméi mind szélesebbek és mélyrehatóbbak lesznek : akként fog ez a jövendőben közelegni a teljesülés felé. Waltér tanulmányainak egyikében helyesléssel beszél arról a fontosságról, melyet némely nép azon terem falai kifestésének tulajdonít, a melyben a gyermekek olvasni tanulnak, mintha ez a maga eleven színeivel némi hatást gyakorolna a gyermekek értelmére; és az a lehető morális hatás, melyet tanintézeteink némelyikének szép régi épületei gyakorolnak, mintegy igazi magyarázata a Plátó szellemének; az ő elméletének sarkalatos eszméje a művészet nevelési hasznára nézve — a mint az a > köztársaság «-ban ki van fejtve — az volt, hogy a művészetnek meghatározott teendőkkel lehetne, sőt kellene bírnia a jellem kifejlesztésénél. Ezeket az eszméket van hivatva érvényesíteni az >Art for Sehools Association«, a művészetet az iskolákba bevezető társulat, mely 1883-ban alakult meg avval a céllal, hogy kiegészítse a nevelés eszközeit; e nemes szándék immár létesült is, rajzok kölcsönadása által, Londonnak és több nagy városnak szegény kerületeiben. A társulat pártfogói érezték azt, hogy a »szép« eszméjét megtestesítő s e mellett érdekkeltő művészeti termékeknek, s ezekről vett hű másolatoknak már, az elemi iskolák egyes tantermeibe való puszta elhelyezésével is. föl lehetne kelteni a művészet iránti érdeklődést, és a gyermekeket előkészíteni a festő-művészetnek illő tisztelésére. Az ilyen reprodukcióknak az iskola osztályaiban való elhelyezésén kívül e társulat bizottsága azt a fölötte hasznos gyakorlatot léptette életbe, hogy az iskolás gyermekeket csapatonként a nyilvános képcsarnokokba vezeti és a különféle festmények tárgyát és történetét kimerítően s általuk érthetően megmagyarázza előttük. Az Art for Sehools Association működésében — a mint cikkünk megjegyzi — nagyon jelentékeny a haladás, és a mult éven 3664 képet adott el a különböző iskolák részére; 1895-ben, a nevelési ügyágakra vonatkozó új törvénynek egy beiktatott szakasza, a mely a képcsarnokok látogatásáról szól, s szerinte e téren bizonyos megszorítással, igénybe lehet venni az iskolai figyelmet; módot nyújtott a tanügyi bizottságnak arra, hogy a társaság munkájának ezt a másik, az iskola falain kivülre terjedő részét, nagyobb szabadsággal és sikerrel keresztül vigye. Ez talán, aránylag eltörpül az eszthetika neveléstani becse mellett, de ez egy lépés a helyes irány felé és alkalmas a további módosításra és kifejlesztésre azon az uton, a melyet a növekvő jártasság, tapasztalat előbbi utóbb meg fog mutatni. Tekintetbe véve az egész nevelés céljaival szemben való nagy fontosságát és annak mind jobban gyarapodó teljességét: nincs rá eset, hogy — bármily szerények legyenek is eszközei — el lehessen hanyagolni. Legyen tehát a művészet — így végzi a cikkíró a maga fejtegetéseit — törvényszerűleg szövetséges társa a nevelés többi módszereinek; segédkezzék e módszerek működésében! A végső szó nem hangzott el e tárgyban; Goethe, ki a művelődésnek s különösen az eszthetikai művelődésnek lehetőségeit hangoztatta, ezeknek mélyre hatására helyes bélyeget ütött akkor, a midőn azt mondogatta, hogy az ember legelőször is a cselekvési képességet vette fontolóra. »A mi kétértelmű, szétszórt nevelésünk az, a mi az embereket bizonytalanokká teszi; kívánságokat ébreszt, a mikor lelkesítő hajlamoknak kellene ébredni*. S a mi az okot és eredményt illeti: bizonyos esetekben lehet rokonság művészet és cselekvési képesség között. E sorok tulajdonképeni tartalma tehát — a mint az a fentebbiekből bizonyára kitűnt, nem egészen lényegtelen. Derék angol felebarátaink — kik az oktatásügy terén tudvalevőleg nem egy kiváló eszmét létesítettek már — komolyan hozzáláttak ahhoz, hogy kisded tanítványaik képzelő tehetségét, ismereteit a nevezett irányban, úgy az iskola falai közt, mint azokon kívül is, fejleszszék s képessé tegyék iskolás gyermekeiket arra, hogy a művészet remekei iránt, kis koruktól kezdve, életök egész folyamán keresztül kellő érzékkel bírjanak. Ed. Times nyomán Ifj. Zsoldos Benő. Egyházmegyei népiskolai felügyelet, A népiskolai felügyelet tárgyában, eltekintve a kánon szerű egyházlátogatástól, Egyházunk Törvényeink 446— 447 §-ai iskolafelügyelői, illetve tanügyi bizottsági intézmény, illetve szervezet életbeléptetését szabták meg traktusainknak. Megkívánják, hogy a kebelbeli népiskolák iskolakörökre osztassanak be s minden kör számára kétkét iskolafelügyelőt válaszszon a traktuális gyűlés »lelkészekből, magukat kitüntetett tanítókból s más, alkalmas egyénekből«, a kik egyszersmind az egyházmegyei, tanügyi bizottságnak is tagjai legyenek s a szorgalomidő alatt