Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-03 / 1. szám
2. Ezen most kifejezett határozat nyomán elnök ő exe. felhívta az ágost hitv. bányai kerület küldötteit, ha készek-e aláírni a készítendő felterjesztvényt, vagy külön feliratot fognak intézni ő Felségéhez a Ministerelnök úr útján. Egyező akarattal kinyilatkoztatták, hogy a felterjesztvénynek a helv. hitv. testvér eh. küldötteivel együtt ők is aláírnak, s egyszersmind ennek kíséretében saját küldőik feliratát is fölterjesztendik. 3. Elnök úr ő exc. fölolvasta azon beszédet, melyet a küldöttség nevében Ő Felsége előtt elmondandó lenne ha kegyelmes kihallgattatást nyernénk. Miután ezen beszéd az egyházkerületek ünnepélyesen és törvényesen kinyilatkoztatott s a cs. Felséghez beadatott feliratokban kifejezett elvekkel, nézetekkel s így utasításainkkal mindenben megegyezett, s azokat a leghívebben tolmácsolta, szives köszönet nyilvánítása mellett örömmel elfogadtatott. Elhatároztatott egyszersmind, hogy azon esetben, ha a küldöttség ő Felsége elébe nem bocsáttatván, ezen beszéd föl nem olvastathatnék, szerkesztessék fölterjesztvényi alakba, s igtattassék bele az is, hogy az eh.-kerületek küldöttei lelkiismeretes kötelességöknek tartják a cs. k. Felség magas figyelmét fölhívni arra, hogy azon út, melyen a ministerium az eh. szervezetet életbe akarja léptetni, s közelebb a Január 10-én kelt ministeri rendelet egyházalkotmányunk presbyteri jellemét eltörölné, s a testvéri kötelekben s eh.-megyei és eh.-kerületi fokozatos kormányzat alatt álló egyházba az indepentismust hozná be és ekkép felbontana minden egyháztársadalmi rendet, a mi ez úton múlhatatlanul bekövetkezvén a felelősséget egyházunk, Isten és emberek előtt magáról eleve elhárítja. Ennek folytán kijelentetett az is, hogy ezen felterjesztvény mellett a két dunai és tiszántúli helv. hitv. egyházkerületek is adják át felirataikat a ministerelnök úrnak ő Felsége kezéhez való juttatás végett. Január 24-ikén reggeli 10 órakor. 4. Elnök ő exc. elő adván, miszerint a Ministerelnök Ígéretet tett, hogy ő Felségének a küldöttség kérelmét bejelenti s f. hó 24-én délelőtt 12 órakor kihallgatást ad, a midőn egyszersmind választ is nyerhet, bebocsáttatik ő Felsége elé vagy nem, fölhívta a küldöttséget, nevezzen kebeléből megbízottakat, kik vele együtt a minister úrnál megjelenjenek. Elnök ő exc. mellé kineveztettek b. Prónay Gábor, Gr. Telekv Gyula, Magy Mihály, Balogh Péter, Esztergályi Mihály, Ferenci József, Székács J., Török P. Délután 3 órakor. 5. A köldöttség megbízásában eljárván, ő exc. előadta, hogy az egyházkerületek küldöttségét ő Felsége nem fogadhatja ; mert nem tétetett elég azon korábban kibocsátott rendeletnek, miszerint az ilyen küldöttségeknek a magyarországi főkormányzóság útján kell az elfogadhatási engedélyt kieszközölni; de mind a mellett is minister elnök úr kijelenté, hogy miután most külömben is az egyházkerületek küldöttei jelen vannak, az egyh. és államkormány közt fen forgó félreértések eloszlatásától és a kölcsönös közeledés eszközlésétől nem idegen, s ha a küldöttség ebben utat és módot fog találni, kész megbizottainkkal értekezésbe bocsátkozni. Komoly és hosszas megfontolás után abban lőn közmegállapodás, hogy a küldöttség hajlandó azon út és mód felett tanácskozni, mely az egyház és államkormány közt fenforgó félreértéseknek véget vetne, de csak az egyház allamjogi alapjának, s az egyházkerületek kifejezett alapelveinek sérelme nélkül, s ha megbizottainkkal a ministerium küldöttei érintkezésbe bocsátkoznak, eleve jelentsék ki, hogy küldetésük céljánál fogva szavuk e tekintetben nem lehet több magánértékü nyilatkozatnál, mindazáltal. hogy a fenforgó félreértések kiegyenlítésére s a kölcsönös közeledés eszközlésére a kínálkozó alkalmat el ne mulaszszák, készek az említett alapon értekezésbe bocsátkozni azon kérelem kijelentése mellett, miszerint a kölcsönös értekezés eredményét legyen szabad az egyházkerületekkel végérvényes megállapítás végett közleni. Ezen előzmények megállapítása után a küldöttség a választmánynak, mint megbizottainak kezébe a következő utasítási pontokat adta, oly meghagyással, hogy az adott utasítás körén túl nem léphetnek: 1. Kéressék meg ő Felsége, hogy a pátens alaphatározataira fektetett ministeri szervezet, s az ezt életbe léptető intézkedések hatályba lépése halasztassék el. 2. Engedtessék meg, hogy megmaradván az egyh.történeti fejlődésének alapján a mindkét felekezetű egyházkerületek. a keblükben megüresült s illetőleg hatályon kívül tett hivatalokat a gyakorlatban volt rendszabályok szerint törvényes választás által töltsék be s így az egyházi hatóságokat egészítsék ki. 3. Az ekképen rendintegralt egyházkerületek megbízottai illető generál Conventeiken összejővén a zsinati követek választásának módját megalapítsák. 6-ik szám. A ministerelnök úr útján benyújtandó felterjesztvény a meghatározott módosítással elkészíttetvén felolvastatott, s helybenhagyatván közzsinatra bocsáttatott. Január 25 reggeli 10 óra. 7-ik szám. A küldöttség összeülvén, elnök ő exc. előadta, hogy cs. k. főherceg Rainer ő Fensége magához hivatta, azért az ülés d. u. 3 órára áttétetik. Délután 3 órakor. 8-ik szám. A küldöttség tagjai összejővén elnök ő exc. előadta, hogy a főhercegnél kedvező fogadtatásban részesült, s volt alkalma kifejezni az egyh. sérelmeit, nézeteit, kivánatait, különösen is kiemelvén a január 10-én kelt ministeri rendeletnek sérelmes és vészes voltát, s mielőtt a főherceg ő exc. elbocsátotta s a Felség személyes elnöklete alatt tartandó birodalmi tanácsba ment volna, fölhívta, adná át neki némely iránypontokat, a melyeknek alapján gondolná a kiegyenlítés lehetőségét. Elnök ő exc. a következő iránypontokat mondotta el: 1. a ministeri szervezet és az ezt életbe léptető rendeletek sistáltassanak. 2. Az egyh.-kerületek hiányzó hivatalnokaikat törvényes rendszabályaik szerint megválaszthassák, s a zsinati követek választásának módját megállapítsák és végre 4. a pátens a Zsinatnak adassék át. Megválasztattak ezúttal a ministerium megbizottaival értekezendő választmány tagjai is, ú. m.: idősb b. Vay Miklós ő exc. elnöklete alatt báró Prónay Gábor, Székács József, Tisza Kálmán, Révész Imre, Hegedűs László. Január 26 reggeli 10 órakor. 9-ik szám. Elnök ő exc. b. Prónay Gábor ő méltóságával ministerelnök úrnál megjelenvén, hogy ő Felsége akaratát megtudják, az összeült küldöttségnek azon választ hozták, miszerint a Felség a küldöttséget nem fogadhatja, hanem egyenként mentül számosabban folyamodhatnak kihallgatásért, a küldöttség elnökeinek pedig kijelentette, hogy a Felség ki akarván őket hallgatni, annak idejében parancsolni fog velők, egyszersmind azt is mondotta, hogy a bejelentett választmányi tagok névsorát a Felségnek adandja át.