Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-28 / 9. szám

A IV-ik fejezet az eredeti nyelvekből való különféle fordításokat ismerteti és pedig először az ótestamentum fordításait, (Septuagintát, Aquillat, Symmachust stb.); másodszor az ó- és üjtestamentumnak fordításait. (Peshitó, a régi latin; itala, vulgata). Az angol régi fordításoknál külön fejezet van szánva s erről van szó az V-ik fejezetben, a hol ismertetve van a Wycliff, Tyndal, Coverdale stb. fordítás. A VI-ik fejezet az írásnak canonját s canonná alakulását ismerteti. Először az ótestamentum canonná alakulásáról szól; másodszor az újtestamentumról. Ez igen szépen, röviden, egyszerűen, de a más állásponton szól a canon alakulásáról. A Vll-ik fejezet az írásnak a tartalmát említi meg röviden, jellemzően. Felosztása a következő: I. Pentateuch és Josuah. II. Izraelnek nemzeti története. III. Költészeti könyvek. IV. Bölcsészeti könyvek. V. A négy nagy próféta és VI. A 12 kis próféta. Jellemzésére a következő példák. Hosea: az Istenszeretetnek prófétája! Josuah, külmisszionárius. Ruth könyve, idyll jobb napok reményével. A testamentom felosztása. I. A négy evangélium. II. Apostolok cselekedete. III. Paulinus levelek. IV. A héberekhez írt levél. V. Általános levelek. VI. A jelenések könyve. E felosztás után indulva, a VlII-ik fejezet szól a Pentateuchról és Jósuáról. Tárgyalási módja az, hogy az általánosból megy a részletesre. Igv először leírja mi a Pentateuch, hogy neveztetett régebben. Szól eredetéről és szerkezetéről, az épség ellenes kritikának pályajárói és eredményéről. Itt van szó Carlstadtról, Masius Andrásról, Hobbesról, Spinozáról, Astruc doktorról, s így az Elohista, Jebovista s a Jahveelohista szövegtöredékekről s továbbá a Deuteronomicus részletről. Fölemlíti a Pentateuch épsége és régisége ellen felhozott érveket. Itt van szó a Hexateuchról is s röviden, pár szóban megmondatik mi az. Aztán az egyes könyveket veszi tárgyalás alá. Ismerteti a címet, tartalmat pontosan s elég kimerítően. A IX-ik fejezet az Izráel nemzeti történelmét ismerteti. illetőleg az ótestamentum történeti könyveit. A X-ik fejezet a költészeti könyveket ismerteti, t. i. Jóbot, a Zsoltárokat — s itt eltér a már említett felosztástól — s itt tárgyalja a Példabeszédek és Prédikátor könyvét is. Az általános jellemzés s a Zsoltárok könyvéről írt dolgok kitűnőek — s a zsoltárok könyvét gyűjteménynek — s azt mondja, hogy az egész öt könyvből vagv kisebb részből áll: úgymint: I. könyv I— XLI; Il dik könyv XLII— LXXIl; Ill-dik könyv LXXIII— LXXXIX ; a IV-ik XC—CVI; az V-ik CVII—CL. A legrégibb zsoltár a XG-ik, a mely »Mózesnek az Isten emberének imája (a praver of Moses the man of God)«. A zsidó népköltészetet felosztja Mózes korára, Dávid és Salamon korára s a száműzetés korára; a Jób könyvét a világ egyik legrégibb iratának tartja, a prédikátor könyvét Malachias idejéből valónak állítja s az énekek éneket allegóriának mondja abban az értelemben, a mint azt régi magyar theologusok is vallottak. A Xl-ik fejezet a négy nagy prófétáról szól általában s aztán az egyesekről, különösen Isaiást tárgyalja kimerítően s a 27 utolsó résznek más szerzőtől való származását elismeri s így van tudomása babyloniai Ezsaiásról, habár az ú. n. Deutero-Jesajáth nem ismeri is. Szerettem volna összehasonlításul ebből is közölni az Isaiásról Írottakat, de sokkal hosszabb, minthogy ide felvehetném. A Jeremiás siralmait is itt tárgyalja. A XU-ik fejezet a 12 kis prófétáról szól s azoknak könyveit ismerteti. A Xlll-ik fejezet, az apokrif iratokról szól, s 14 apokrif iraton kívül még kilencet említ fel s röviden ismertet is, mint az apokrifusokhoz hozzáadottakat. A XIV-ik fejezet az ó- és újtestamentum között eltelt időnek történeti ismertetése. Itt van szó Gyrusról s az ő utódjáról, a samaritánus szakadásról, a zsinagógáról, a nagy tanácsról, a macedón uralomról, a görög műveltség elterjedéséről, a makkabeusokról a farizeusok és sadduceusok között való ellenségeskedésről, a Sanhedrin szervezetéről, az írástudók keletkezéséről, a szétszóratásról és Heródesről. A XVI-ik fejezettel kezdődik az újtestamentum tárgyalása s ez a fejezet szól az újtestamentomról általában. Meghatározza, hogy mit kell értenünk újtestamentum alatt, aztán szól eredetéről, a levelekről, az evangéliumokról a kánonná alakulásról stb. A XVI-ik fejezetben szól a négy evangéliumról, ismertetvén azoknak szerzőit, az eredeti nyelvét (Máténál) épségét, keletkezési időt, tartalmat, Márknál az irályt és 'annak jellemét. Szóval mindazokat a dolgokat, a melyek szükségesek. A XVII-ik fejezet szól az apostolok cselekedeteiről. A XVIII-ik a páli levelekről, a szerint, a mint azok tanítói, pásztori levelek, vagy személyes jellegűek. Általában szól az egyházról, a melyhez vagy a melyekhez a levél címezve van, aztán a levélnek szereztetési helyéről s idejéről (pl. a Galatákhoz írott levél kelt némelyek szerint Efezusbán 54 — 57 között, de Lightfoot érsek szerint 57—58-ban Macedóniában vagy Achajában) a levélnek tárgyáról és jellegéről, felosztásáról, s végül rövid tartalmi kimutatót ad. A héberekhez írott levelet is a paulinus levelek között tárgyalja, de kimondja, ma már bizonytalan, hogy ki a levél valódi szerzője, s a kritikusok abban az egy pontjában mindnyájan megegyeznek, hogy nem Pál írta: (>it is to this day uncertain who the real author was. One point only are the critics as good as agreed, namely, that it, was not written by Paul«). A XlX-ik fejezet a közönséges levelekről szól és a jelenések könyvéről ugyanazzal a módszerrel, mint a páli leveleknél. Ez a főrésze a magyarázatnak. Mint látszik, ez sokkal világosabban tárgyal, mint amaz. Nem rejtőzik el a józan kritika elől s nem félti attól a bibliát. De nincs is ok félteni a mi szent könyvünket, a legvakmerőbb kritika sem szorítja le annak értékét. Semmit — egyáltalában semmit — nem von le az a Pentateuch értékéből, ha tudom, hogy az miféle okmányok után állíttatott össze, sőt úgy lesz az értékes előttünk igazán. Az a nagy baj, hogy országunkban sokan úgy gondolkoznak még ma is, hogy a népet nem szabad megismertetnünk a bibliáról való véleményekkel. Magunk tudhatjuk, de a mi tudatunk ne legyen a népé. Pedig, de sok téves véleményt el lehet így oszlatni és sok istentelen embert elvezetni a biblia szeretetéhez. Minden csütörtökön estve olvassuk gyülekezetemben a bibliát s én megismertetem, hogy miféle véleménynyel vannak egyesek az olvasott szakaszról — s aztán kiemelem, hogy mi az a mi az írásnak adatait elfogadhatóvá teszi — s így miért becsesek nekünk az írásnak egyes részletei s maga az írás. Eleinte abból az okból, hogy ez nem szokás oda haza, hogy ezt csak az ángliusok gyakorolják — kevesen jöttek a bibliai órára, de — hála Istennek — most már szép számmal jönnek. Azt látom, hogy így legalább kényszerülve vannak arra, hogy olvassák a bibliát. Sokszor ők magok tesznek kérdéseket, a melyeket lehető egyszerűen kifejtek előttök. Ez estén általában — minthogy iskola-helyiségünk nincs — isko-