Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-14 / 7. szám

határozata isteni, változhatatlan örök*. S mit szóljunk ahhoz, hogy egy angol oratoriumi pap a keresztyénség lényeges alkatrészének mondja az ájtatosságot a pápához, mint Krisztus látható jelenlétéhez ? Csak a Civilta Catholica tudta még ezt is fölülmúlni, azon állítással, hogy »ha a pápa gondolkodik, Isten az, a ki benne gondolkodik*. Nem erős a papomania szó, mivel egy történetíró e blaszfémiákat nevezi. S kérdezzük ismét: A püspökök ? Pius egyre tartott jubileumokat, volt alkalom hódoló feliratokra. A püspökök persze csak udvariassági szólamoknak tekintették szavaikat, de Rómában csalhatatlansági érveknek vették, egyik-másik átment a vatikáni dogma szövegébe is és Haynald későn csodálkozott azon, hogy a magyarok már az 1860-iki kalocsai zsinaton s később a püspökök mind az 1867-iki jubileumi feliratban, melyet ő szerkesztett, kifejezték volna csalhatatlansági hitöket. Pius maga a hódoló nyilatkozatokat elfogadta, már 1846-iki encyclikájában ellenmondás nélkül írhatta, hogy a pápa csalhatatlan s ez alapon pontifikalt is. J 854-ben minden országból két-két püspököt hivott meg Rómába, a kik azután az immaculata conceptio bullájának szövegéről tanácskoztak s már dec. 8-án, midőn a bulla még el sem készült, a püspökök minden megszavaztatása nélkül kihirdette, Mária szeplőtlen fogantatását, mint az egész egyház által elfogadandó dogmát. Schwader jezsuita már 1865-ben eléggé világosan fejtegette e tény fontosságát. »E tény — ügy mond — IX. Pius pápaságának oly sajátságos aktusa, milyent előtte egy pontificatus sem mulathat fel, mert a pápa ezt a dogmát önállóan és saját teljhatalmából, a zsinat hozzájárulása nélkül állapította meg s egy dogmának ily önálló megállapítása egyúttal magában foglal nem szószerint ugyan és forma szerint, de kétségtelenül és tényleg egy más dogmatikai határozatot, t. i. azon vitakérdésnek eldöntését, vájjon a pápa hit dolgában személyét illetőleg csalhatatlan-e, vagy hogy csak a zsinat élén igényelheti-e ezen csalhatatlanságot. IX. Pius a pápa csalhatatlanságát 1854. dec. 8-ki tényével nem definiálta ugyan elméletileg, de tényleg igénybe vetie«. Ezt tudták a püspökök is, mégis, midőn a pápa még a kihirdetés előtt a kérdést véleményadás végett a püspököknek megküldte, az időszerűséget többen vitatták ugyan, de csak négy találkozott, a kinek volt bátorsága meg is mondani, hogy a tervbe vett püspöki konferentiát a dogma megállapítására nem tartja illetékesnek. Csoda-e ily közönyösség mellett, hogy Pius visszaképzelte magát a középkorba, midőn pápák rendeltek és tettek le királyokat, a népet feloldották az alattvalói engedelmesség alól s törvényt szabtak az egész világnak lelkiekben s testiekben egyaránt. Az 1864. dec. 8-án kiadott Quanta cura encyclikához csatclt Syllabus 80 tételében meg akarta mutatni, hogy áll Róma még! Kiátkozza azt a véleményt, hogy a római egyház nem az egyedüli üdvözítő egyház s hogy a protestantismusban is úgy lehet tetszeni Istennek, mint a katholikus egyházban. A 24. tétel szerint az egyháznak van hatalma kényszert használni s a 42. szerint, ha mindkét hatalom — nem a vallás és az emberek, hanem kánonjog és államjog — törvényei összeütköznek, az egyházi hatalomnak van fölénye. Elkárhoztatja a vallás, lelkiismeret. tüdomány és sajtó szabadságát, mely terjeszti a közönyt, hitetlenséget és erkölcstelenséget s mégis ugyané syllabus 12. tétele hazugnak mondja azt az állítást, hogy az apostoli szék és római congregációk rendeletei (gondoljunk csak a ma is fennálló index-congregációra!) a tudomány szabad előhaladását megakadályozzák! A syllabus valamennyi tételét elvégre a püspökök is aláírhatták volna, de már a 23. tételbe, legyen bár hallgatással, beleegyezni annyi volt, mint önként lemondani a püspöki önállóság utolsó maradványairól is. E hirhedt tétel kárhoztatja azt az eretnek véleményt, hogy a római pápák hatalmuk határain túlléptek, a fejedelmek jogait bitorolták és tévedtek a hit- és erkölcstanok meghatározásában. S a püspökök hallgattak, az öntudatosabbak bíztak a kilátásba helyezett egyetemes zsinatban, nem gondolván meg, hogy püspöktársaik java része Pius feltétlen híve, a ki nem mulasztotta el 24 évi pontifikálása alatt elvtársait juttatni a püspöki székekbe. Hiszen 969 közül csak 118 volt, a kit nem ő nevezett ki. Jausz Vilmos, theol. tanár. KÖNYVISMERTETÉS. Két Magyarázatos Biblia. I. The Oxford S. S. Teacher's Bible. II. The Conprehensive Teacher's Bible. Bagster's edition. Az angol theologiai irodalomnak két becses termékét szándékozom a magyar olvasó közönségnek bemutatni abból az alkalomból, hogy magyarnyelvű Magyarázatos Biblia kiadása van tervbe véve. Az egyik az úgynevezett >The Oxford S. S. Teacher's Bible*, melyet templomi biblia-olvasásra is használnak. Ezért csinosan, finom bőrkötésben van kiállítva s valamivel vékonyabb kötet, mint a mi legolcsóbb egész bibliánk. A munka tartalma a következő : Elől van az ó- és az újtestamentumnak a fordítása, tömérdek összehasonlító és nyelvészeti jegyzékkel. Mindenik lapon két kolumna van, épen úgy, mint a magyar bibliákban s a jegyzetek a kolumnák mellett állanak. Az összehasonlításra vonatkozók betűvel; a nyelvészetiek számmal vannak jelölve. A fejezetek élén tartalmi jegyzék olvasható. A fordítást a tartalom-mutató és egy táblázat előzi meg, a mely az egyes könyvek fejezeteinek számát jelöli meg s a lapot, a hol az feltalálható. A fordítás után, mint teljesen különálló rész jön a magyarázat. Ez a rész hét szakaszból áll. Első a főrész »Segítő a bibliát tanulmányozó számára«. Ebben 29 kisebb fejezet van, a melyek a következő dolgokról szólanak. Az első fejezet szól a bibila nevéről s elnevezéséről. A második fejezet az írásnak kánonná alakulásáról és pedig először a héber kánonról, azután a keresztyén kánonról. Amaz tárgyalja az ó-szövetségnek a kánonná alakulását, emez az újszövetségnek. Röviden, szabatosan és világosan. A harmadik fejezet szól a bibliafordításokról és pedig a görög, syr, latin és angol fordításokról. Ebből az olvasó megtudja, mi a Septuaginta, Symmachus, Peshitó, Itala, Vulgata; megtudja, hogy Wycliffe volt az első, ki angolra fordította a bibliát, a latin Vulgatából 1380-ban s megismeri az angol nyelvű nevezetesebb bibliákat. Ezek az általános fejezetek. A negyedik fejezettől a tizennégyig az ótestamentumról van szó és pedig a negyedik fejezet szól az ótestamentum eredetiségének és épségének kérdéséről, conservativ irányban ugyan, de kellő tudományossággal. Az ötödik fejezet az ótestamentum könyveiről szól. Itt először is ismerteti az ótestamentumnak a felosztását s maga is ad egy felosztást, és pedig megkülönbözteti: I. a pentateucliot; II. a történeti könyveket; III. költészeti könyveket és IV. prófétai könyveket s e felosztás keretén belől szól az egyes könyvekről, tekintettel azok épségére keletkezési idejére, szerzőjére, kanonicitására. Egyes könyveknél többféle nézetet megemlít ugyan, de eredeti irányától el nem tér. Ezek az áttekintések rövidek, világosak, pl. Ésaiás könyvét a következőkben ismerteti.