Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-14 / 7. szám

»Isaiás (Jehova üdve) Amőznak fia (nem azonos név Amóssal) prófétált Jadah és Jeruzsálem körül Uzziás, Jotham, Akház és Ezekiás napjaiban. Törzse és családja bizonytalan, de azt hiszik, hogy királyi magból származott. Uzziás és Jotham alatt a vallás lehanyatlott; a fényűzés megnövekedett. Akház alatt a bálványimádás volt az uralkodó és a templom bezáratott. Isaiás hiába intett, dorgált, Ezekiásig nem hallgattak az ő szavára, de ez tanácsosává tette. Ő megmondotta, hogy Manasseh birodalma, ki 90 évvel előbb lépett a trónra, szét fog bomlani. Az első fejezet az egész könyv fejének látszik s látomások sorozatából áll. Ezt különféle jövendölések és történeti tények követik. A látomások időrendben következnek egymásután, de csak egy a tulajdonképeni látomás (az ébrenálmodás), a többi a jövendő eseményeknek inkább alanyias, mint tárgyilagos leírása. Ezek közül nehéz kimutatni azokat, a melyek a Jotham uralkodására esnek, néhány súlyosnak a kivételével; azokat azonban, a melyek az Uzziás, Akház és Ezekhiás uralkodására esnek, maga az író mutatja ki. A könyvnek az első része főképen a zsidó népre s annak ellenségeire vonatkozik, s jövendölés Assyriáról (a mely ekkor áll hatalma tetőpontján); Babyloniáról, (a mely, mint hatalom a gyermek-korban van); Moubről Egyiptomról (a mely Assyriának nagy ellenfele); Philistearól, Syriaról, Edomról, Tynisról, (a legnagyobb kereskedő hatalom) és néhány történelmi fejezet vonatkozik Ezekiásra. A második rész felöleli a fogság és a keresztyén felszabadulás között levő korszaknak a vázlatát, vagyis a babylonból való visszatérést, a Messiásnak eljövetelét és a népnek megváltását. A próféta tekintettel van a Messiás születésére, szenvedésére és dicsőségére; a zsidók által való visszautasítására; a pogányok által való elfogadására. így méltán nyerte Ésaiás az evangeliumi próféta nevet. A profetiának főtárgyai. I. Judának és Izráelnek fogsága és helvreállítása. (XXXIX. 6., 7.) II. Babylonnak, Tyrusnak, Damaskusnak és Egyiptomnak romlása és elpusztulása. Syriának és Izráelnek végromlása. (VII. 12. XL. VII. 715.) ' III. Cyrusnak hódítása és magatartása, a ki névleg említtetik a zsidóknak az Ő születése előtt mint egy 200 évvel történt megszabadítása miatt. A Jézusra vonatkozó jövendölések. 1. Az ő előjele (XL. 3.). 2. Az ő születése (VII 14.). 3. Az ő családja (XI. 10.). 4. Az ő neve és királysága (IX. 6 — 7.). 5. Visszautasítása a zsidóktól (VIII. 14.). 6. Elfogadása a pogányoktól (XLIX. 6.). 7. Csodatettei (XXXV. 5—6.). A mult és a jelen században sok kitűnő német kritikus az utolsó 27 résznek az authenticitását kérdésessé tette, a babyloniai fogságról való nézetük alapján, mert innét az író előre néz a következő eseményekre s előreinti az ő népét arra, a mit eljövendőnek lát s ismét vázolja a Messiás pályafutását. Ezek lehetetlennek gondolják azt, hogy ez attól a prófétától szármázzék, a ki Cyrussal együtt élt az ő születése előtt 200 évvel. Az ő ellenvetésüknek ereje minden valódi prótétai ihletés tagadásában áll. Ez megcáfoltatott, már más illetékes, német kritikusok által. Ezeket az argumentumokat összefoglalva feltalálhatjuk a Keil Einleintungjában. Azt nehéz volna elképzelni, hogy egy ilyen író, oly hosszű időn át ne használta volna nevét s azt is emlékezetbe kell vennünk, hogy az egész könyvnek az épségét az előbbi századok zsidói és keresztyénei egyetemesen elismerték; továbbá azt, hogy a 66 fejezetből egyenesen vagy vonatkozással 47 idéztetik az újtestamentumban és 21 esetben Isaiás mondatik a profétia szerzőjének s azt mindenkinek meg kell engedni, hogy a külső körülmények a tagadás ellen szóianak.* Ennyit mond ez a magyarázatos biblia Ésaiásról s az ő neve alatt álló könyvről. Ésaiást épen azért hoztam fel, hogy a magyarázat szelleme látható legyen. Megjegyzés nélkül adom, ügy a mit olvastam a magyarázat 20. és 2l-ik lapján. Legkimerítőbben a zsoltárok vannak ismertetve és azok a könyvek, a melyek egy vagy más tekintetben meg vannak támadva. A VI-ik fejezet az ótestamentumi apokrif iratokat ismerteti. A VII. Az ótestamentumi időszámításra vet világot. A kiinduló pont itt az, hogy az ember 4004 évvel teremtetett és esett bűnbe Kr. e. A VIII. A patriarchák genealógiáját és Jakabnak fiait tünteti fel A IX-ik az izraeliták útját a Kánaánba és azokat a helyeket ismerteti, a hol állomást tartottak. A X-ik az ótestamentumi csodákat sorolja fel, és pedig az Egyiptomban, a vándorlás ideje alatt a Kánaánban, Jósuák alatt, a királyok alatt Éliás, Elizeus és az Isaiás által történteket külön-külön, úgyszintén a fogság alattiakat s vegyeseket is, azokkal a helyekkel együtt, a hol olvashatók. A Xl-ik az ótestamentumi parabolákat említi meg azoknak neveivel együtt, a kik mondották azokat. A Xll-ik az ótestamentumban olvasható különös imákat sorolja fel, minő Salamon imája a templomszenteléskor. I. Kir. 8 : 23. 2. Kron. 6: 14. A XlII-ik fejezet képezi az átmenetet az ótestamentumról az újtestamentumra. Az e£ész rövid történelmi ismertetés a Josephus és Makkabeusok könyve után. A XlV-ik fejezettől kezdve a XXX-ig az újtestamentumra vonatkozó dolgok olvashatók. A XlV-ik fejezet az újtestamentum eredetiségének és épségének kerdésével foglalkozik s felemlíti a nevezetesebb codexeket. A XV-ik az újtestamentumi könyvekről szól. Itt is először a felosztást csinálja meg s aztán kezd az egyes könyvek ismertetéséhez. Felosztása szép és tárgyszerű, az egyes könyvek s ismertetésének a jellemzéseül hadd álljon itt, a mit a Péter I-ső leveléről olvasunk. (Összehasonlításul a dr. Erdős által adott hosszas ismertetéshez.) »Simon Péter, Jonának fia halász volt Bethsaidában, egyike a legelső apostoloknak, a ki által 3000 tértek meg az első pünkösd napján (Csel. II.) s az első pogány család ő általa vétetett fél a keresztség által a keresztvénségbe. (Csel. X. 47,48.) Ó tanította a Pontusban, Galatiában, Cappadociában, Ázsiában a Fekete tengerig szétszórt zsidókat, a kiknek ő ezt a levelet írta Babylonból, körülbelől 63. Kr. u. Főcélja volt vigasztalni azokat a szomorúság között. Tartalma: I. A földi megpróbáltatásnak szükséges volla, haszna és múlékony természete (I. 1 —12). II. Buzdítás a szent életnek a befogadására s a Jézus példájának a követésére, ki azért halt meg, hogy megdicsőülést szerezzen nekik (l. 13. II. 10.). III. Gyakorlati intelmek, mint kell teljesíteniük kötelességeiket, az életnek különféle körülményei között, mint polgároknak, szolgáknak, férjeknek, feleségeknek, (II. 13 — 111. 8.) IV. Buzdítás álta-