Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-03 / 1. szám

a nyilvánosságot, sőt keresi az összeköttetést a tanügyi közvéleménynyel, a melynek helyes informáltatását köte­lességeül tekinti, s a melynek nyilvánulásától és hatásától nem zárkózik el«, Ennek a »helyes informáltatásnak* már eddig is nagy hasznát látta nemcsak a »tanügyi*, hanem általá­ban véve az országos közvélemény. Mert megtudtuk a kijelölt célt, a megoldásra váró feladatokat (a miniszter és a tanács részéről kölcsönösen kicserélt kérdőpontok­ban), a szakbizottságok állásfoglalását stb. Most legkö­zelebbről pedig arról értesültünk, hogy a tanács tagjai az egyes iskolák beléletéből, szellemi és erkölcsi vezetéséből akarnak közvetetlen tapasztalatokat szerezni, mint — úgy szólva — kormánybiztosi minőségben működő állandó (mindenkori) iskolalátogatók. E végből a tervezetet s az eljárás mikéntjét körülszabó fölterjesztést jóváhagyás oká­ból a miniszterhez fel is küldötték. Helyesen! Ennek a tervbe vett intézkedésnek mi örvendünk legjobban. Mert ez által nemcsak a célul tűzött tantervi reform valósul meg egészséges és a gyakorlati szükséget kielégítő módon ; hanem — a mi a fődolog s a mit Lapunk 49. számában közölt iránycikkben nyoma­tékosan kívántunk — el fogjuk érni iskoláink szellemének reformációját is. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a »reformerek« •— mielőtt a zöldasztal munkájához fogná­nak — behatolnak az iskolába; de nem csupán a tan­terembe, . s nem csupán csak a tanórákra, hanem beha­tolnak az iskolának —úgy szólva — minden zege-zugába, s ott mindent éles szemlélet, pontos vizsgálat alá véve, kimelet nélküli feltárás útján részletes tapasztalatokra s alapos tájékozottságra tesznek szert mind a személyi (tanár-tanuló közti), mind a dologi viszonylatokban. Ebből folyólag szeretjük hinni, hogy a tervezett látogatások súlya nemcsak a kérdezésekre, feleltetésekre és az írásbeli nap­lókba betekintésre fog esni; hanem kiterjed a tanári szé­kek jegyzőkönyveire, az irodák újabbi s régebbi actáira. a tanári karnak egymás közti társviszonyára, szóval az iskola minden külső és belső körülményeire mindazon szempontok alapján, a melyeket első sorban a valláser­kölcsi tekintet általában és a paedagogiai követelmény különösen kijelöl, a »mens sana in corpore sano« örök igazságával egyetemben. Ezen. jelen cikkünk céljához szükséges előzmények után azt véljük, hogy a közoktatási tanács minél sikere­sebb működéséhez felajánlt szerény közremunkálásunkat ne halaszszuk *ad graecas calendas*. hanem kezdjük meg »in flagranti* épen ott, a hol a tanácsot is mozgolódni látjuk. Kezdjük hát el a közoktatás belső állapotának vizs­gálatánál s menjünk előre is »in medias res* : a közép­iskolákba, a nemzet legfontosabb és legféltettebb intéze­teibe, mint a melyeknél legtöbb a panasz elannyira, hogy nem merül fel a közélet tengerén olyan hullámverés, a melyért ne a középiskolákat okolnák. S midőn ezt tesz­szük. távol van tőlünk, hogy mi is a közönséges »kárhoz­tatók« sorába álljunk, mert ez olyanfórmán venné ki magát, mint akár a keblen melengetett kígyó harapása*, akár »a gazdáját megugató eb* hálátlansága — lévén alólírt 28-ik év óta a középiskola tanári szolgálatában. »diák­korban * megelőzött hét évi magán (correpetitori) praxis­sal, mint a mely forrásokból lőn számomra is a »subsi­dium vitae«. De a fönnehb jelzett magasabb és általáno­sabb szemponton kívül épen ez a körülmény jogosít fel ama bátorságra, hogy középoktatásunk ügyének árnyolda­laihoz hozzászóljak ; mert a fényoldalak amúgy is mindig előtérben állnak és sokszor épen a sok valódi és mester­séges »fény * tünteti el az árnyékot, mely alatt a valóság lappang. Emez árnyék legsötétebb vonásait a tanulók szellemi túlterhelése tárja a szemlélő elébe. Jöjjünk tisztába ezzel a szóval, hogy:»túlterhelés*. Azok, a kik ezen nemzedé­keket megrontó kóros iskolai állapotnak leginkább okozói és előmozdítói voltak, ú. m. a tantervkészítők, a »vastag« tan­könyv-írók, a mesterséges órarend combinálói és mindazon modern tanárok, a kik az ember mivoltával és lényegével egyidős alapot, a lélektani és paedagogiai irányelvet, mel­lőzve csak előadtak és előadnak: azok váltig tagadták és tagadják a túlterhelést. De azok, a kik önszemélvüknél előbbre és többet látnak, sajnálattal kénytelenek consta­tálni, hogy igenis van túlterhelés. Ugyanis: mint minden dolognál, ha annak csak egy oldalát vagy csak egy ágát vizsgáljuk, ítéletünk ferde, egyoldalú és igaztalan leend: úgy a túlterhelésnél is, ha azt csak egy tanár (még pedig szak-tanár) álláspontjáról és csak egy tankönyvből, egy tanórára kimért pensumból ítéljük — akkor nincs túlter­helés. Ámde, midőn az egy-egy osztályba beszolgáló, kü­lönböző szaktanárok előadásai után a vaskos tankönyvek­ből mintegy araszszal kimért pensumok a rengeteg írni valók kapcsán naponként, az egyes napi anyagok heten­ként, az egyes hetiek időszakonként, az egyes időszakiak év végén összekerülnek: csak ekkor, t. i. ezen napi-, heti s időszaki részösszegeknél és évvégi főösszegeknél láthatja az elfogulatlan szemlélő a túlterhelés horribilis mennyiségét, test- és lélekölő minőségét. Persze, »könnyű annak, kinek nem fáj«: könnyű az 1—2 szaktárgyból vizsgázott s ugyancsak 1 — 2 tantárgyat naponként 2—3 (rit­kán 4) tanórán »előadó* tanárnak; de szerfölött nehéz a megoldás és végrehajtás annak a testben-lélekben fejledezni akaró, zsenge gyermeknek vagy ifjúnak, a kinek agyrend­szere még kifejletlen lévén : ápolást és élesítést, nem pedig rombolást és butítást követel. Mások a kik mint tanférfiak elismerik a túlterhelés létezését, részint azzal mentegetik magukat, hogy ez a baj nem mai keletű, hiszen Lorinsernek Berlinben már 1836-ban megjelent »Zum Schutze der üesundheit in den Schulen* című munkája s az ennek révén kifejlődött iio­dalom sem tudott lényegileg segíteni a bajon; részint azzal, hogy a mai gőz- és villanyerővel haladó, felvilá­gosodott korban mindegyre nyilvánuló fölfedezések, a tör­ténelem előtti idők végtelenségébe való hatolás, az egek titkainak fürkészése és több más. magas, lendületes tö­rekvés az egyes tudományköröket oly kitérjedésűekké ettték, hogy annak folytán tantervnek, tankönyvnek és órarendnek ki kellett bővülni. Mind az előbbi, mind az utóbbi állítás igaz lehet, a minthogy igaz is, de az is igaz, hogy Isten a XIX. század gyermekét nem teremtette mindmegannyi mythologiai Atlasnak, hogy a mindenséget vállán hordozza! Közelebbről szólva, az 1883-ki középiskolai törvény alapján készült állami és egyházi encylclopaedilcus tan­tervek nem hogy a régi bajok gyökeres orvoslását esz­közölték volna, sőt azáltal, hogy a humán és realirányok­nak egyesítését és kölcsönös kiegészítését célozták: a tanulót oly sok ismerettel terhelik, hogy nem csuda, ha azoktól az illető szabadulni óhajt, mihelyt a mai közép­iskolából kikerül. Holott részint a iskola-reformátorok, részint a korábbi idők tanügyapostolai a tantervek tekinte­tében ma is példaadóink lehetnek, ha a középiskola célját egyszerűen, úgy mint ők. a dolog lényege szerint tekint­jük. — Nevezetesen, a régi triviális rendszer szem előtt tartásával mi is a mai középiskola elébe kettőn célt tűznénk: először, az általános műveltség-adást és másod­szor, az egyetemre előkészítés. Az általános müveit-

Next

/
Thumbnails
Contents