Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-20 / 51. szám
Quapropter benigne jubente Sacratissima sua Caesarea Regia Majestate, liberae ac Regiae istius Civitatis Magistratui praesentibus serio injungitur, ut omnia dicti Catechismi exemplaria, indilate confiscare, et tam eadem, quam et vigore intimatae, sibi, sub 11-a februarii Anno 1726 benignae resolutionis Regiae, cunctorum Librorum illic impressorum Elenchum, cum tribus singulorum exemplaribus de semestri in semestre; demum Privilégium quoque Tvpographiae Debrecinensis. Consilio isti Regio Locumtenentiali submittere noverit. Dátum ex Consilio Regio Locumtenentiali Posonii Die 22 Decembris Anno 1747 celebrato. Eorundem benevoli Comes Franciscus Eszterházi m. pr., Georguis Fábjánkovics m. pr., Michael Sidó m. pr. A város és reform, valiás érdekei fölött féltékenyen őrködő debreceni tanács mindjárt a következő év január havában, kebeléből a tudós és tapasztalt Szeremlei Sámuel tanácsnokot s a közönség köréből Komáromi Györgyöt küldte Pozsonyba a helytartótanácshoz, és ha a szükség úgy kivánja. magához a királynéhoz, hogy kérve és könyörögve sürgessék a rendelet hatályon kívül helyeztetését. A küldöttek hónapokon át fáradoztak a rájuk bízottakban, azonban minden nagyobb eredmény nélkül; mert bár a nyomda tovább is megmaradt a reformátusok kezében, de a rendelet nem vonatott vissza; sőt a következő 1749-ik év január 10-én egy második rendelet adatott ki a Katé ellen. A városi tanács ez újabb támadásra sem adta meg magát, hanem újabb fölterjesztéssel élt, Ígérvén a kifogásolt kifejezések szelidítését, vagy ha kell törlését. Ezen eljárásával elérte ugyan azt, hogy a végrehajtás évről-évre elhúzódott, de nem csendesíthette le a Káté ellen törőknek dühét. A klérus nem elégedett meg a pápista vallásra sérelmesnek látszó egyetlen szónak — bálványimádó — kivakarásával, hanem mindenképen azon volt, hogy az egész országban minden példány összeszedetvén, tűz által megsemmisíttessék; és nem is nyugodott, míg az 1757-ik év március 11-én a helytartótanácstól egy újabb rendeletet nem csikart ki, melyben a Káté azon könyvek közé soroltatván, melyek: »Sanctis Dei principibus, ecclesiasticis et secularibus, toti Christiano populo et catholicae religioni gravissime injurii*. szigorúan parancsoltatott megsemmisíttetése a »Martyrok koronájáéval együtt, melyből 3000 példány kikerülvén a veszedelmet, épen ez időtájban bőven terjedni kezdett a hazában, s a mely nagyban akadályozója volt a szegény üldözött reformátusok hittagadásának. A Káté üldöztetése most is a tűi a tiszai részeken vette kezdetét; a debreceni tanács azonban újólag pártjára• kelt az üldözött könyvnek s kérő levéllel küldte követeit a helytartótanácshoz. A folyamodvány mellé csatoltatott a Káté apologiája is, melynek egykorú magyar szövege így hangzik: »A keresztyénségnek eleitől fogva való szokása és rendtartása volt az, hogy mikor az ekklésiában valamely tévelygések támadtak, azoknak meggátlására és az igaz tudománynak oltalmazására közönséges gyűlések tartattak, kánonok és symbolumok írattak, hogy azokból az egész világ előtt nyilvánvaló leven az anyaszentegyháznak értelme, tudnák a hívek az ő hitüket és életeket e gonoszba helyeztetett világban a Krisztus evangeliuma szerint rendelni. Maguk a sz. apostolok erről maguk cselekedetével példát hagytak a keresztyéneknek, mint olvassuk Ap. Csel. XV. Követték is a keresztyének azután ebben is az apostolok nyomdokát, mint minden conciliumoknak históriái és végzései mutatják. Sőt hogy az ilyen sz. rendtartásokból annál bizonyosabban elérnék a ker. elöljárók a maguk szándékát : jó idején bevettéK azt is, hogy az ilyen conciliumokhoz alkalmaztatott katekhismusokat írnának oly véggel, hogy az olyaa kérdések és feleletek által való tanításból a legegyu yübb emberek is, sőt még a gyermekek is az igaz vallást megtanulhatnák. Az ilyen katekhismusok ma IÓ nagy dicsérettel emlegettetnek az ekkléeiai históriákban. Ritkán volt az anyaszentegyházban nagyobb és közönségesebb romlottság, mint vala Krisztus urunk születése után a 10. vagy 15-dik száz esztendőben mind a 16-dik század elejéig, mint erről akkor élt sok kegyes emberek panaszkodtak. Erre nézve óhajtották is sokan, hogy az akkor eláradott romlottságnak orvoslására valamely közönséges gyűlés tartatnék. De minthogy ehhez kevés reménység lehetett, némely kegyes lelkek elunván nézni az elhatalmazott romlottságot, nyilván ellene mondottak a hamisságnak és az igazság mellett kikeltenek. Mely miatt ezek és ezeknek követői hittől-szakadtaknak és eretnekeknek tartattak, noha ők semmit a sz. íráson kívül nem tanítottak. Ezek az ilyen gyalázatos nevezeteknek elhárítására és maguk ártatlanságának megbizonyítására jó idején confessiókat irtanak, melyek közül némelyeket magának is az akkori felséges római császárnak, Carolus V-nak és az Imperiális statusoknak közönséges gyűlésben be is adtak jóval is azelőtt, minekelőtte a Concilium Tridentinum beállott volna. Nem is volt haszontalan az ilyen Confessiók írása, mert ezekből az igazságot megértvén, nemcsak az hogy sok közrendű emberek, hanem még sok keresz, tyén fejedelmek is reformáltattak, kik annakutánna oltalmazói és dajkái lettek az Isten házának. Egy volt a többek közül a2 akkori Palatínus Elektor, Friderikus Ill-ius, ki a maga és református társainak vallását akarván mennél érthetőbb móddal világ elé terjeszteni, parancsolt Heidelbergában akkori két fő theologusoknak, Ursinus Zachariásnak és Oleviánus Gáspárnak, hogy írnának valami Catechismust, mely szerint mind az oskolákban, mind a templomokban könnyű móddal lehetne tanítani a népet a vallásra, hogy senki ne szédelegne, hanem tudná bizonyosan miben különböznek a reformátusok másoktól, Vévén ezen két theol >gusok az Elektor parancsolatát, két katekhismusst írtak, de a melyekből aztán egyet csináltak, melyet 1562-ben az Elektornak be is mutattak. Az Elektor pedig ennek a könyvnek megvizsgálására egybehivatta a maga birodalmában levő nevezetesebb prédikátorokat, kik minekutánna ezt a könyvet helybehagynák és a szent írással megegyezőnektalálták és vallották volna, ügy aztán az Elektor Heidelbergában azt kinyomatta 1563-dik esztendőben németül és deákul, a honnét beidelbergai és Palatina Catechisnek hivattatik. Csak hamar pedig azután majd minden európai nyelvre fordíttatván kibocsáttatott és a reformata ekkléisákban közönségesen Symbolikus könyvül bevétetett.« »Meg kell vallanunk, hogy mivel a katekhismusoknak természetek szerint ebben a katekhismusban is az igazság igen világosan ki vagyon mondva; azért azt a különböző vallásűak eleitől fogva gyűlölték és kárhoztatták; mindazáltal a reformáta ekklézsiák e mellől soha el nem állottak, noha e miatt sokszor sok szomorú dolgokkal illettettek, hanem provokáltak többek között mindenkor arra is, mikor valakinek a maguk vallásukról számot kívántának adni.